Andrea Pirlo elmondta, csak Cristiano Ronaldón múlik, hogy mikor játszik (Fotó: AFP)

 

A korábbi világbajnok középpályást augusztusban nevezték ki Maurizio Sarri utódjának a Zebráknál, nagy meglepetésre, mivel edzői tapasztalat nélkül kapta meg a sorozatban kilenc bajnokságot nyert gárdát, pár nappal azután, hogy az U23-asok edzéseinek irányításával bízták meg. Ilyen előzmények után nagy kérdés volt, hogy mit lehet várni a játékosként világklasszis szakembertől, aki első találkozóján minden bizonnyal sok szurkolót megnyugtatott.

A Juve vasárnap este végig uralta a mérkőzést. Annak ellenére, hogy olyan sztárok hiányoztak, mint Paulo Dybala és Matthijs de Ligt, a torinóiak biztosan védekeztek és gyors, pontos passzokkal építették támadásaikat, számtalan helyzetet dolgoztak ki, ezek közül egyet az elején, kettőt pedig a hajárban értékesítettek is.

„Természetesen ez még csak az első meccsünk volt, még van hova fejlődnünk, de megnyugtató a számomra, hogy látom, a játékosok mindent megtesznek a csapatért – nyilatkozta a találkozót követően Andrea Pirlo, aki arról is beszélt, hogy több nagy edző munkásságát kedveli, Carlo Ancelottit, Antonio Contét és Josep Guardiolát is említette, ám azt is leszögezte, hogy egyiküket sem akarja másolni. – Nem akarom azt csinálni, amit ők, megvan a saját elképzelésem, de ötleteket gyűjtök azoktól a csapatoktól, amelyeknek a játéka lenyűgöz.”

Pirlo az ötszörös aranylabdás portugál játékosáról, Cristiano Ronaldóról is szót ejtett, miután egy újságíró a 35 éves klasszis idény közbeni játékidejéről kérdezte.

„Beszéltünk erről egymással. Ebben a pillanatban még nem fáradt, hiszen csak most kezdődött el az új idény. A későbbiekben, amikor egy megterhelőbb szakaszhoz érkezünk, akkor a kevésbé fontos meccseken megpróbáljuk pihentetni. Cristiano Ronaldo egy rendkívül intelligens játékos, aki tökéletesen ismeri a testét, és azt, hogy mi a teljesítőképessége határa. Az, hogy mikor játszik, és mikor nem, csak rajta múlik” – fogalmazott a Juventus vezetőedzője.

A 41 éves tréner arról is beszélt, hogy a válogatott szünet miatt nem sok idejük volt együtt készülni, ráadásul több sérültjük is van, és idő kell még, hogy minden a helyére kerüljön a gárda játékában. A vasárnap látottakkal viszont elégedett volt.

A Juventusnak és Pirlónak a folytatásban lényegesen nagyobb kihívásokkal kell megküzdenie, mint amit az ezúttal gyengén játszó Sampdoria jelentett. Vasárnap ugyanis az AS Romával, egy héttel később pedig a Napolival találkozik a csapat a bajnokság második és harmadik fordulójában.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Juventus–Sampdoria 3–0 (1–0)
Torino, Allianz Stadion, 1000 néző. Vezette: M. Piccinini
JUVENTUS: 
Szczesny – Cuadrado (Bentancur, 78.), Bonucci, Chiellini (Demiral, 83.), Danilo, Frabotta (De Sciglio, 67.) – Kulusevski (Douglas Costa, 82.), Rabiot, McKennie, Ramsey – C. Ronaldo. Vezetőedző: Andrea Pirlo
SAMPDORIA: Audero – Bereszynski, Colley, Tonelli (Josida, a szünetben), Augello – Thorsby (Damsgaard, 70.), Ekdal – Depaoli (G. Ramírez, a szünetben), Leris (Quagliarella, a szünetben), Jankto – Bonazzoli (Verre, 70.). Vezetőedző: Claudio Ranieri
Gólszerző: Kulusevski (13.), Bonucci (78.), C. Ronaldo (88.)