Juve: Capello megmondta, miért nem szabad kirúgni Allegrit

Vágólapra másolva!
2022.09.16. 18:00
null
Capello, a legenda (Fotó: AFP)
Nagy reményekkel vágott neki az új idénynek a Juventus, de sem a Serie A-ban, sem a nemzetközi kupákban nem remekel. Az olasz vezetőedzők egyik nagy alakja, Fabio Capello szerint azonban nincs most itt az ideje az edzőváltásnak.

 

Nyolc mérkőzésből csak kettőt nyert meg a Juventus ebben az idényben, a Spezia és a Sassuolo ellen, nem csoda, ha felvetődött, hogy inog a kispad a csapat vezetőedzője, Massimiliano Allegri alatt. A mester védelmére kelt a legendás olasz vezetőedző, Fabio Capello, szerinte nem Allegri a rossz szereplés oka.

„Nem erőnléti gondokból erednek a bajok, mert nem egyórányi játék után esett vissza a csapat teljesítménye, hanem harminc perc után. Azt hiszem, lélektani okai vannak a rossz szereplésnek – nyilatkozta Capello a Corriere dello Sportban. – A figyelem és az önbizalom hiánya okozza a bajt. Még egy olyan jó csapat ellen is, mint a Benfica, ez elfogadhatatlan. Egy évvel ezelőtt, amikor elkezdett dolgozni új csapatánál Maurizio Sarri, Luciano Spalletti, Allegri és José Mourinho, azt mondtam, nem szabad megítélni őket az első idényük után. Most már látjuk Sarri keze nyomát a Lazión, a Napoli vezeti a bajnokságot és a Bajnokok Ligája-csoportját, Mourinho trófeát nyert, és a második helyen állnak a bajnokságban. Csak Allegri hiányzik ebből a sorból...”

A Juventus több alapembere is sérült.

„Paul Pogba Allegri egyik legfontosabb játékosa, ez megkérdőjelezhetetlen, és ugyanez áll Ángel Di Maríára is, aki még nem teljesen egészséges, de két remek passzt adott, miután pályára lépett csereként a Benfica ellen. A minőség az minőség, Di María nyerőember lehet, a visszatérése sok gondot megold.”

Az #Allegriout hashtag nagyon népszerű lett a közösségi oldalakon, sok Juventus-drukker szeretné, ha menesztenék, de Capello úgy véli, az „Öreg Hölgynek” ragaszkodnia kell az edzőhöz.

„Ha a klub olyan csapatot épített fel, amelyet az edző akart, akkor időt kell adni neki ahhoz, hogy bizonyítson velük. Januárban, Federico Chiesával, Di Maríával és Pogbával a fedélzeten egészen más Juventust látunk majd” – érvel Allegri mellett Capello, aki egykoron játékosként és edzőként is szolgálta a Juventust.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik