Juventus: C. Ronaldo kigyógyult a koronavírus-fertőzésből

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 18:34
null
C. Ronaldo ismét a gólszerzésre koncentrálhat (Fotó: AFP)
A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy Cristiano Ronaldo kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, így minden esély megvan rá, hogy jövő hét szerdán pályára lépjen a Puskás Arénában, a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

 

A portugál kiválóság a legutóbbi válogatott szünetben produkált pozitív teszteredményt, ami után 19 napot töltött házi karanténban, így kihagyta a héten a Barcelona elleni BL-rangadót, amelyet a katalánok nyertek meg 2–0-ra.

A meccs előtt arról szóltak a hírek, hogy az ötszörös aranylabdás sorozatban nem kevesebb mint 18 pozitív koronavírustesztet adott. Ezek ismeretében megkönnyebbülés lehetett a Juventus háza táján, hogy a legutóbbi eredmény már negatív volt, így a 35 éves játékosnak már nem kell karanténban tartózkodnia.

Mindazonáltal még át kell mennie az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon, mielőtt újra edzésbe áll, ezekre várhatóan szombaton kerül sor. Ha mindent rendben találnak, akár már a vasárnapi, Spezia elleni bajnokin a keretben lehet, majd tagja lehet a Budapestre utazó csapatnak is.

A Ferencváros szerdán 21 órától fogadja a Juventust a Puskás Arénában a BL-csoportkör 3. fordulójában.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Álvaro Morata 46., 84.)
Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Nguen 59., Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz), Puskás Aréna

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol), Puskás Aréna

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 2 2 7–1 +6 6
2. Juventus 2 1 1 2–2 0 3
3. Dinamo Kijev 2 1 1 2–4 –2 1
4. FERENCVÁROS 2 1 1 3–7 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik