Juventus: „A kör bezárult” – Buffon távozik az idény végén

Vágólapra másolva!
2021.05.11. 15:56
null
Buffon úgy érzi, lejárt az ideje a Juventusnál (Fotó: AFP)
A Juventus 43 éves kapusa, Gianluigi Buffon a beIN Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az idény végén távozik a klubtól, amelynél összesen 19 idényt töltött el.

 

A világbajnok kapus először 2018-ban, 17 év után távozott a Juventustól a PSG kedvéért, majd egy év kitérő után ismét csatlakozott a „zebrákhoz”, ám az idény végén lejáró szerződését nem hosszabbítják meg, így újra elhagyja a csapatot.

„A jövőm eldőlt. Ez a gyönyörű és nagyon hosszú út a Juventusszal a végéhez ért – jelentette be távozását a beIN Sports mikrofonjai előtt Gianluigi Buffon, aki korábban azt mondta, még két évig tervez védeni. – Elképzelhető, hogy visszavonulok, de szívesen csatlakozom egy másik csapathoz, ha megfelelő és motiváló ajánlatot kapok.”

Az olasz kapus értékelte a torinóiaknál eltöltött idejét is.

„Azt érzem, hogy mindent megtettem a Juventusért, és én is megkaptam mindent a klubtól. A kör bezárult, úgy helyes, ha most távozom.”

Buffon 1995-ben mutatkozott be az olasz Serie A-ban, a Parma csapatában, majd 2001-ben rekordot jelentő, (17 évig volt a világ legdrágább kapusa) 52.8 millió euró fejében szerződött át a Juventushoz, és – a 2018–2019-es idényt leszámítva, amikor a Paris Saint-Germain légiósa volt – azóta is a torinóiakat szolgálja. A Juvéban eddig 683 mérkőzésen védett, az olasz válogatott színeiben 176 alkalommal szerepelt 1997 és 2018 között.

Torinói visszatérése óta a lengyel Wojciech Szczesny mögött a második számú kapus a Juventusban. A mostani idényben eddig 12 tétmeccsen védett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik