Juve: veszélyben Sarri állása, Allegrit visszahívnák?

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 11:28
null
Maurizio Sarri napjai meg vannak számlálva? (Fotó: AFP)
Olasz sajtóértesülések szerint a Juventus labdarúgócsapatának vezetősége edzőváltáson töri a fejét.

 

Hétfőn a La Repubblica arról írt, hogy a Juventus vezetőségében tevékenykedő több szakember sincs megelégedve Maurizio Sarri eddigi munkájával. Mint ismert, a Juve 23 fordulót követően csak a második helyen áll az olasz élvonalban, az Antonio Conte vezette Inter jobb gólkülönbségével megelőzi a torinói gárdát.

A lap megjegyzi: a Juventusnál azért döntöttek a nyáron Sarri kinevezése mellett, mert támadóbb, szórakoztatóbb játékot és eredményesebb BL-szereplést reméltek az érkezésével, ám nagyon úgy fest, hogy a 61 éves tréner nem tudja megvalósítani az elképzeléseit a klubnál – mindemellett az az eredményesség sincs meg, ami Massimiliano Allegri idejében jellemezte a csapatot.

A La Repubblica szerint magát Andrea Agnelli elnököt sem győzte meg Sarri eddigi teljesítménye, s a korábban említett csoportnak az a terve, hogy meggyőzze Allegrit, térjen vissza az együttes élére. Az olasz vezetőedző pihenőt tart, erre az idényre nem vállalt munkát. A Juventus tavaly májusban felbontotta Allegri 2020 nyaráig érvényes a szerződését, de még mindig fizeti a járandóságát – így azt lehet mondhatni, hogy a szakember jelenleg is „szerződésben áll” a klubbal.

Allegri, majd Guardiola érkezik a Juventushoz? (Fotó: AFP)
Allegri, majd Guardiola érkezik a Juventushoz? (Fotó: AFP)

Noha az olasz napilap arról nem ír, hogy a Juve meddig tervezne Allegrivel, vélhetően nem hosszú távú megállapodásról lenne szó. A Football Italia angol sajtóértesülésekre hivatkozva ugyanis már arról cikkez, hogy Agnelli elnök kiszemeltje a kispadra a jelenleg a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola, akivel egyébként 2019 nyarán többször is szóba hozták a Juventust, ám a torinói klub vezetőinek akkor Sarrira esett a választásuk.

Guardiolának 2021 nyaráig van érvényes szerződése az angol gigásszal, de nem elképzelhetetlen, hogy már a 2019–2020-as idény végén távozik a Citytől.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Internazionale 23 16 6 1 48–20 +28 54
2. Juventus 23 17 3 3 44–23 +21 54
3. Lazio 23 16 5 2 53–20 +33 53
4. Atalanta 23 12 6 5 61–31 +30 42
5. Roma 23 11 6 6 42–30 +12 39
6. Verona 23 9 7 7 28–24 +4 34
7. Bologna 23 9 6 8 37–36 +1 33
8. Cagliari 23 8 8 7 38–35 +3 32
9. Parma 23 9 5 9 31–30 +1 32
10. Milan 23 9 5 9 25–31 –6 32
11. Napoli 23 8 6 9 36–34 +2 30
12. Sassuolo 23 8 5 10 38–38 0 29
13. Torino 23 8 3 12 27–42 –15 27
14. Fiorentina 23 6 7 10 26–34 –8 25
15. Udinese 23 7 4 12 20–36 –16 25
16. Sampdoria 23 6 5 12 25–38 –13 23
17. Lecce 23 5 7 11 30–44 –14 22
18. Genoa 23 4 7 12 24–43 –19 19
19. Brescia 23 4 4 15 21–42 –21 16
20. SPAL 23 4 3 16 17–40 –23 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik