Juve: „Nincs ilyen záradék” – Pirlo elmondta, miért hívta le CR-t

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 12:48
null
„Maradtam volna még…” (Fotó: AFP)
Láthatóan nem örült lecserélésének a duplázó Cristiano Ronaldo az Inter elleni keddi Olasz Kupa-mérkőzésen. A Juventus által 2–1-re megnyert találkozó után Andrea Pirlo vezetőedző is elmondta a véleményét az esetről.

„Normális, hogy egy ilyen meccsen segíteni akarja a csapatot, azonban nincs olyan záradék a szerződésében, amely megtiltja, hogy lecseréljékmondta Pirlo a Rai Sport kamerája előtt. – Tudja, hogy kulcsfontosságú játékos a számunkra, de pihennie kell ahhoz, hogy mindig a topon legyen. A teljesítményével megmutatta a kritikusoknak, hogy még mindig a legjobbak között van. Nem nyújthatott volna ennél többet. Elmondtam neki, hogy pihennie kell, szombaton fontos mérkőzésünk van. Sorozatban játssza a mérkőzéseket, néha egy kis pihenés jót tesz neki.”

A Juve a Romát fogadja a bajnokságban szombaton 18 órától, míg a kupapárharc visszavágója jövő kedden, február 9-én 20.45-kor kezdődik.

Bővebben a mérkőzésről ITT!

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, első mérkőzés
Internazionale–Juventus 1–2
(L. Martínez 9., ill. C. Ronaldo 26., 35. – az elsőt 11-esből)
Visszavágó február 9-én.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik