Diego Godín marad az Atléticónál (Fotó: AFP)

 

A 32 esztendős védőnek jövő nyáron jár le a jelenlegi megállapodása a madridi klubnál, és ez tartalmaz egy olyan záradékot, miszerint július 1-től bármelyik csapat viheti Godínt, amely letesz az asztalra 20 millió eurót. A Juventus élt is a lehetőséggel, a játékosnak évi 4.5 millió eurót ajánlott, Godín azonban a katalán lap szerint maradni szeretne, és jó eséllyel az elkövetkezendő hetekben szerződést hosszabbít az Atléticóval.

A Juventus így sem marad a közeljövőben védőigazolás nélkül, Matteo Darmian ügynöke ugyanis megerősítette, hogy a torinóiak tárgyalásban állnak a Manchester Uniteddel ügyfele átigazolásáról, és a megbeszélések igencsak jól haladnak. Az átigazolási díj 13 és 20 millió euró között lehet, előbbi a Juventus ajánlata, az MU azonban az utóbbit szeretné kézhez kapni.

Hogy a Juve-szurkolók öröme ne legyen felhőtlen, arról a Paris Saint-Germain gondoskodhat, mivel egyes források szerint az olasz bekk a Párizsba igyekvő Alex Sandrót hivatott pótolni. A balhátvédért 50 millió eurót fizethet a PSG, amely négy esztendőre szóló, évi 4.5 millió eurós keresetet garantáló szerződést kínál a brazil futballistának.