Álvaro Morata visszatér Olaszországba? (Fotó: AFP)

 

A fekete-kékek korábbi célpontja, Edinson Cavani a hírek szerint a PSG-től szerződése lejártát követően az Atlético Madridhoz igazol, így pedig Morata elérhetővé válhat.

A Tuttosport szerint az Inter már meg is kezdte a tárgyalásokat a spanyol gárdával, amely hajlandó lenne visszaengedni a Serie A-ba a korábbi Juventus-támadót.

Az ebben az idényben 32 találkozón 12 gólnál és három gólpassznál járó 27 éves csatárnak nem lenne ismeretlen Antonio Contéval együtt dolgozni, hiszen az Inter trénere volt edzője korábban a Juventusnál és a Chelsea-nél is.

A milánói csapat minden bizonnyal elveszíti Lautaro Martínezt a nyári átigazolási piacon, így szüksége van egy megfelelő támadóra, hogy őt pótolni tudja.

Morata tavaly januárban kölcsönbe érkezett a Chelsea-től, idén nyáron pedig végleg az Atlético játékosa lesz – már ha a klub nem „postázza” egyből az Interhez.