Inter: Próbaidőszak jön – Conte dühös, magukra zárta az öltözőt

Vágólapra másolva!
2020.07.06. 09:08
null
Antonio Conte a vasárnapi mérkőzés közben (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, egygólos vezetésénél a második félidőben emberelőnybe került és tizenegyest rúghatott az Inter, mégis kikapott 2–1-re a Bolognától az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) vasárnapi játéknapján, méghozzá hazai pályán. A megdöbbentő kudarc után Antonio Conte vezetőedző több mint egy órát lelkizett játékosaival az öltözőben, és csak azt követően nyilatkozott bővebben.

 

„Mindenki láthatta, mi történt a mérkőzésen, sokat nem tudok hozzátenni – mondta Antonio Conte a DAZN Italiának a Beppe Marotta sportigazgatóval közösen tartott öltözői élveboncolás után, de persze azért hozzátett ezt-azt. – Mindenkinek részt kell vállalnia a felelősségből, elsősorban nekem, aztán a pályára lépő futballistáknak. Roppant dühös vagyok rájuk is, magamra is. Szerintem odaajándékoztuk a meccset a Bolognának, és sajnos már nem az első alkalommal teszünk ilyet. Megtörtént a bajnokság »rendes« időszakában és az újrakezdés után is.”

Ebben az idényben az Inter 18 pontot bukott el olyan bajnoki mérkőzéseken, amelyeken vezetett, ami sok kérdést felvet – lélektaniakat például.

„Nehezen találok magyarázatot arra, hogy egy kihagyott tizenegyes miért zavar össze ennyire egy csapatot, amelyik egyébként vezet és emberelőnyben van – folytatta Conte. – Egyetlen elszalasztott lehetőségnek nem lenne szabad ilyen mértékben befolyásolnia egy mérkőzést, amelyet emberelőnyben játszva teljesen uralsz. És mint említettem, nem először történik velünk ilyesmi, szóval alapos önvizsgálatra van szükségem nekem is, a játékosoknak is.”

Az Inter 11 pontos lemaradásban van az éllovas Juventustól, azaz egyre távolabb kerül a bajnoki címtől.

„Egy ilyen meccs után, és amilyen a Sassuolo elleni döntetlen volt, nehéz a bajnoki címre gondolni. Most az a feladat, hogy minél előbb biztossá tegyük a Bajnokok Ligája-indulást, és megpróbáljuk minimálisra csökkenteni a hibák számát.”

Conte egyértelművé tette: az idény hátralévő részét próbaidőszaknak kell felfogniuk.

„Azt kell bizonyítanunk, hogy méltóak vagyunk az Interhez, és azt, hogy megszolgáljuk a fizetésünket. Ez egy győzelemre teremtett klub, azért hívtak ide, hogy újra a legjobbak közé kerüljünk. El kell dőlnie, hogy a jelenlegi edző és a játékosállomány alkalmas-e erre a küldetésre. Ha a játékosok csak századrészt annyira eltökéltek és csalódottak, mint én, az már elegendő alap ahhoz, hogy jó irányba induljunk el.”

Az Inter a következő két fordulóban a Hellas Veronával (csütörtök, idegenben) és a Torinóval (hétfő, hazai pályán) játszik.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 30 24 3 3 63–26 +37 75
2. Lazio 30 21 5 4 66–31 +35 68
3. Internazionale 30 19 7 4 63–31 +32 64
4. Atalanta 30 19 6 5 83–39 +44 63
5. Roma 30 14 6 10 54–42 +12 48
6. Napoli 30 14 6 10 48–40 +8 48
7. Milan 30 13 7 10 39–37 +2 46
8. Verona 30 11 9 10 37–36 +1 42
9. Bologna 30 11 8 11 43–47 –4 41
10. Sassuolo 30 11 7 12 55–52 +3 40
11. Cagliari 30 10 9 11 48–46 +2 39
12. Parma 30 11 6 13 41–40 +1 39
13. Fiorentina 30 8 10 12 37–42 –5 34
14. Sampdoria 30 9 5 16 35–51 –16 32
15. Udinese 30 8 8 14 27–43 –16 32
16. Torino 30 9 4 17 34–56 –22 31
17. Genoa 30 6 9 15 37–58 –21 27
18. Lecce 30 6 7 17 38–70 –32 25
19. Brescia 30 5 6 19 27–58 –31 21
20. SPAL 30 5 4 21 23–53 –30 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik