Inter: Mazzarival több pontja lenne a csapatnak - Mancini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.14. 10:44
Roberto Mancini az Internazionale vezetőedzője elárulta, hogy szeretne egy olyan modellt meghonosítani, amelyben fiatal és idősebb labdarúgók egyaránt szerepelnek a keretben, és arról is beszélt, hogy elődjével néhány ponttal előrébb tarthatna a csapat.

„Vannak játékosaink, akik most meghatározó futballisták, és itt vannak a jövő emberei, például Andrea Ranocchia, Mateo Kovacic és Mauro Icardi. Kovacicról Pirlo, míg Icardiról Inzaghi jut eszembe, de sokat kell még dolgozni azért, hogy elérjük azt a szintet, amit az akkori Milan képviselt” – mondta az Inter szakvezetője, Roberto Mancini a Sky Sportsnak.Roberto Mancini a Sky Sportsnak.

A kék-feketék a télen átigazolták Xherdan Shaqiri-t 15 millió euróért a Bayern Münchenhtől, Lukas Podolski kölcsönben érkezett az Arsenaltól, így erősítve azt a modellt, amit Mancini elképzelt.

„Sohasem volt ennyi jó játékosom, mint most az Internél. Sajnos sok pontot vesztettünk, különösen sajnálom a játékosokat, mert mindent megtesznek, valamint a szurkolókat, akik többet érdemelnek – folytatta nyilatkozatát Mancini. – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, de sokat kell még fejlődni. El kell ismernem, hogyha Mazzarri marad, négy-öt ponttal többet szerez a csapat.”

Az Inter 29 ponttal a 10. helyen áll a tabellán, vasárnap az Atalanta vendégeként javíthat mérlegén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik