Inter: Lukaku maga kérte, hogy adják el a Chelsea-nek

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 18:40
null
Lukaku csak a Chelsea kedvéért volt hajlandó távozni az Intertől (Fotó: AFP)
A nyári átigazolási időszakban régi-új csapatához, a Chelsea-hez visszatérő Romelu Lukaku a belga HLN tv-csatornának elmondta, hogy az Inter a londoni klub több ajánlatát is elutasította, ugyanakkor a belga csatár a komoly érdeklődést látva maga kérte, hogy értékesítsék őt a milánóiak.

 

Romelu Lukaku 2025-ig írt alá a Chelsea-hez, amely 115 millió eurót fizetett érte az Internek, így ő lett a Serie A történetének legdrágábban értékesített játékosa – a korábbi rekordot Paul Pogba tartotta, akiért a Manchester United 2016-ban 105 milliót fizetett a Juventusnak.

A 28 éves csatár bevallotta, hogy a transzfer nem ment zökkenőmentesen, a fekete-kékek a londoniak három ajánlatát is visszautasították, ám Lukaku érezte, korábbi klubja komolyan gondolja a szerződtetését, így megkérte Simone Inzaghi vezetőedzőt, hogy egyezzenek meg a felek.

A harmadik ajánlatnál éreztem igazán, hogy meg akarnak szerezni – mondta Romelu Lukaku, aki nyolc év után tért vissza a Chelsea-hez. – Amikor nem fogadták el a 110 millió eurós és Davide Zappacosta játékjogát tartalmazó ajánlatot, elmentem Simone Inzaghi irodájába, és elmondtam neki, tudom, hogy az Inter kihúzott a sz.rból, de mindenképpen csatlakozni akarok a korábbi csapatomhoz.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik