Inter: Eladnám Lautaro Martínezt a Barcelonának – Cassano

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 13:31
null
Lautaro Martínez nagy erőssége az Internek, de az érte kapott pénz jó befektetéseket hozhatna (Fotó: AFP)
A korábbi olasz válogatott támadó, Antonio Cassano úgy véli, az Inter profitálna abból, ha eladná Lautaro Martínezt a Barcelonának.

 

A korábbi Inter-játékos úgy véli, hogy a fekete-kékek 22 éves argentin játékosának az értéke olyan magasra szökött, hogy az eladásával remek befektetési lehetőségek nyílnának meg.

„Lautaro nagyon jó, de én eladnám őt
– idézi Cassano szavait a football-italia. – 20 millió euróért szerződtettétek, és több mint 100 millióért lehetne eladni. Vagy 70-80 millióért plusz Arthurért. Ezt követően Edinson Cavani felé fordulnék, akinek lejár a szerződése a nyáron a PSG-nél, és tökéletesen passzolna Antonio Conte vezetőedző rendszerébe.”

„Továbbá Mauro Icardi eladásából is jelentős bevétel származna, ezzel pedig az Arsenalt keresném fel Alexandre Lacazette ügyében. Lautaro még jobbá fog válni, mint amilyen szinten van most, de én most azt mondanám neki, hogy egy élmény volt”
– tette hozzá a korábbi támadó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik