Inter: Conte reméli, most azok is örülnek, akik elfordultak tőle

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.05.03. 09:28
null
Antonio Conte ötödik alkalommal nyert edzőként bajnokságot – ezúttal az Interrel (Fotó: AFP)
Akadtak olyan szurkolók, akik novemberben a távozását követelték, Antonio Conte végül mégis megnyerte az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságot az Interrel. A mester azokhoz is szólt, akik nem hittek benne.

 

Ahogyan arról beszámoltunk, az olasz élvonal 34. fordulójában a listavezető Inter még szombaton legyőzte a Crotonét, s mivel vasárnap a második helyen álló Atalanta nem tudott nyerni a Sassuolo ellen, eldőlt, hogy a milánóiak előnye immár behozhatatlan a tabella élén, így az Inter megnyerte a Serie A 2020–2021-es kiírását.

A csapat vezetőedzője, Antonio Conte abban bízik, ezzel a sikerrel visszanyerte azoknak a szurkolóknak a bizalmát, akik néhány hónappal ezelőtt elfordultak tőle.

„Azt hiszem, mindezt ők is nagyra értékelik. Azért jöttem Milánóba, hogy három éven belül bajnoki címig vezessem a csapatot, és ez sikerült. Úgy vélem, itt különösen fontos az, hogy hű maradj önmagadhoz, és én a legnehezebb helyzetben is így tettem” – idézte Antonio Conte szavait a Football Italia.

Tavaly novemberben a Twitteren számos Inter-szurkoló posztolta: #ConteOut – ezzel jelezve, hogy szeretné, ha a mester távozna a kispadról.

„Továbbra is meggyőződésem, hogy ezeknek a bejegyzéseknek az elterjedését a rivális csapatok szurkolói generálták!” – reagált határozottan a szakember.

Conte arra a kérdésre nem adott egyértelmű választ, hogy a következő évadban is az Inter edzője marad-e.

„Természetesen most is csak a jelenre koncentrálok, négy mérkőzésünk van még hátra. Bőven van időnk diskurálni a folytatásról, most azonban szeretném kiélvezni a szurkolókkal, a játékosokkal és a stábtagokkal a trófea megnyerésével járó örömöt. Nagyon megérdemeltük ezt a sikert!” – utalt arra is, hogy az Inter legutóbb a 2009–2010-es kiírásban zárt a liga élén.

Antonio Conte ötödik alkalommal, összességében a harmadik csapattal nyert edzőként bajnokságot: 2011 és 2014 között sorozatban háromszor aratott diadalt a Juventusszal, míg a 2016–2017-es évadban a Chelsea-t az angol bajnoki címig vezette.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 34 25 7 2 74–29 +45 82
2. Atalanta 34 20 9 5 79–40 +39 69
3. Juventus 34 20 9 5 67–31 +36 69
4. Milan 34 21 6 7 62–41 +21 69
5. Napoli 34 21 4 9 74–38 +36 67
6. Lazio 33 20 4 9 60–49 +11 64
7. Roma 34 16 7 11 58–53 +5 55
8. Sassuolo 34 14 11 9 56–51 +5 53
9. Sampdoria 34 13 6 15 45–47 –2 45
10. Verona 34 11 9 14 41–42 –1 42
11. Udinese 34 10 9 15 39–46 –7 39
12. Bologna 34 10 9 15 47–56 –9 39
13. Genoa 34 8 12 14 40–52 –12 36
14. Fiorentina 34 8 11 15 45–57 –12 35
15. Spezia 34 8 10 16 43–63 –20 34
16. Cagliari 34 8 8 18 40–57 –17 32
17. Torino 32 6 13 13 46–56 –10 31
18. Benevento 34 7 10 17 37–68 –31 31
19. Parma 33 3 11 19 36–70 –34 20
20. Crotone 34 5 3 26 42–85 –43 18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik