Inter: bejelentették az AS Roma védőjének szerződtetését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 18:14
null
Kolarov az AS Romát hagyta el az Interért (Fotó: AFP)
Az Internazionale labdarúgócsapata kedden átigazolta az AS Roma védőjét, Alekszandar Kolarovot.


A milánóiak 1.5 millió eurót fizettek a fővárosiaknak a szerb válogatott 34 éves csapatkapitányáért, ami további 500 ezer eurós bónusszal egészülhet ki.

A kék-feketék nem közölték, hogy Kolarov mennyi időre írt alá, de az olasz sajtó úgy tudja, a szerződése egy plusz egy évre szól.

Kolarov 2017-ben a Manchester Citytől érkezett az AS Romához, melynek színeiben 132 mérkőzésen 19 gólt szerzett. Az Inter az előző Serie A-idényt a második helyen zárta, így a Bajnokok Ligájában szerepelhet, míg az AS Roma ötödikként az Európa-ligában indul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik