Ibrahimovic remek gólja sem volt elég a Milan-sikerhez

Vágólapra másolva!
2011.01.16. 22:38
null
Egy pazar gól sem vigasztalhatta az elvesztett pontokért Ibrahimovicot (Fotó: Reuters)
Pontokat hagyott a kiesés ellen küzdő Lecce otthonában az AC Milan csapata: a labdarúgó Serie A listavezetője 1–1-et játszott Dél-Olaszországban. Mivel a Milan üldözői közül nyert a Lazio, az AS Roma, a Juventus és az Internazionale is, nem jöttek ki jól a 20. fordulóból a piros-feketék – azért így is négy ponttal vezetnek. Más kérdés, hogy ha az Inter megnyeri elmaradt meccseit, lőtávolba ér, és már csak három ponttal lesz lemaradva.

Az AC Milan a 2001–2002-es szezon óta nem verte meg a Serie A-ban oda-vissza a Leccét, és ez a sorozat most is folytatódott: a listavezető milánóiak két pontot elhullajtottak, és mivel riválisaik nagy többsége nyert, ez nem jött jól nekik...

Az első félidő kevés helyzetet hozott, a legnagyobbat talán Pato hagyta ki, aki Clarence Seedorf beadását bólintotta mellé. A Milan többet birtokolta a labdát és irányított, de nem volt elég veszélyes – jellemző, hogy egy lövés sem találta el a kaput 45 perc alatt.

Zlatan Ibrahimovic gyorsan tett arról, hogy ez ne legyen igaz a második félidőre: egy hosszú indításnál a védők tétováztak, nem úgy a svéd klasszis, aki mellel maga elé tette a labdát, majd parádés lövést küldött nagy ívben a kint álló Rosati hálójába – 0–1, gyönyörű gól!

 

 

Ibrahimovic később egy veszélyes szabadrúgással tesztelte ezt követően Rosatit, míg a másik kapuban Amelia mutatott be nagy védést Giacomazzi kísérlete után.

A 82. percben Di Michele Nestán megpattanó lövése csattant a kapufán, majd perdült szögletre – no nem sokáig úszta meg a Milan... A korner után Giacomazzi átlépte a labdát, Olivera kapásból, laposan lőtt, Ameliának esélye sem volt – 1–1!

A meccset energiatakarékosan kihúzni akaró Milan kapcsolt, de későn: esélye ugyan még volt a vendégeknek (Seedorf lövését Gustavo mentette, az utolsó pillanatokban Cassano beívelését Ibrahimovic terelte kapu mellé), de betalálniuk már nem sikerült – a Lecce nagyon értékes pontot szerzett kiesés ellen folytatott harcában, míg Massimiliano Allegri csapata később még nagyon bánhatja ezt az ikszet... Sem a Milan, sem a kispadon Allegri nem nyújtott meggyőző teljesítményt – persze azt is mondhatjuk, hogy a milánói piros-feketék csak szokásos szezonbeli pontvesztésüket könyvelhették el Leccében.

SERIE A
20. FORDULÓ
Lecce–Milan 1–1 (Olivera 82., ill. Ibrahimovic 49.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI:
Napoli–Fiorentina 0–0
Genoa–Udinese 2–4
Juventus–Bari 2–1
Brescia–Parma 2–0
Lazio–Sampdoria 1–0
Internazionale–Bologna 4–1
Catania–Chievo 1–1
Cesena–Roma 0–1
Cagliari–Palermo 3–1

 

AZ ÁLLÁS
1. Milan 20 12 5 3 35–18 +17  41
2. Lazio 20 11 4 5 26–18 +8  37
3. Napoli 20 11 4 5 30–20 +10  37
4. Roma 20 10 5 5 28–24 +4  35
5. Juventus 20 9 7 4 35–25 +10  34
6. Internazionale 18 9 5 4 29–17 +12  32
7. Palermo 20 9 4 7 33–25 +8  31
8. Udinese 20 9 3 8 31–27 +4  30
9. Cagliari 20 7 5 8 24–19 +5  26
10. Sampdoria 19 6 8 5 20–18 +2  26
11. Fiorentina 19 6 6 7 20–20 0 24
12. Chievo 20 5 8 7 20–22 –2  23
13. Genoa 19 6 5 8 15–19 –4  23
14. Catania 20 5 7 8 18–25 –7  22
15. Bologna* 20 6 7 7 20–28 –8  22
16. Parma 20 5 7 8 19–25 –6  22
17. Cesena 19 5 4 10 13–22 –9  19
18. Lecce 20 5 4 11 19–37 –18  19
19. Brescia 20 5 3 12 17–26 –9  18
20. Bari 20 3 5 12 13–30 –17  14
 *A Bolognától három pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik