Hiába a Juventus fölénye, a Roma elcsent egy pontot Torinóból

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.08.27. 18:25
null
Mourinho irányításával eddig veretlen az AS Roma a bajnokságban (Fotó: AFP)
A Serie A 3. fordulójában Juventus–Roma rangadót rendeztek Torinóban. A hazaiak már a 2. percben vezetést szereztek Vlahovics góljával és úgy tűnt, hogy sima győzelmet aratnak a kapura veszélytelen fővárosiak ellen. A második félidőben azonban volt egy jó öt perces periódusa a római csapatnak, mely ekkor Abraham fejes góljával egyenlített. Az 1–1-es végeredménynek köszönhetően továbbra is veretlen mindkét csapat az új idényben.

 

OLASZORSZÁG, SERIE A
3. FORDULÓ
JUVENTUS–AS ROMA 1–1 (1–0)
Torinó
, Allianz Stadion. Vezette:Irrati
JUVENTUS: Szczesny – De Sciglio, Danilo, Bremer, Alex Sandro – Miretti (Milik, 77.), Locatelli (Rovella, 86.), Rabiot (Zakaria, 58.) – Cuadrado (McKennie, 77.), Vlahovics (Kean, 86.), Kosztics. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
ROMA: Rui Patrício – Mancini (El Shaarawy, a szünetben), Smalling, Ibanez – Karsdorp (Celik, 62.), Cristante, Matics, Spinazzola (Zalewski, a szünetben) – Dybala (Kumbulla, 77.), Lorenzo Pellegrini (Bove, 90+3.) – Abraham. Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Vlahovics (2.), ill. Abraham (69.)

A többi mérkőzésen
Cremonese–Torino 1–2 (Sernicola 80,. ill. Vlasic 17., Radonjics 65.)
Később
20.45: Milan–Bologna (Tv: Sport2)
20.45: Spezia–Sassuolo

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Inter 3–1 (Felipe Anderson 40., Luis Alberto 75., Pedro 86., ill. Lautaro Martínez 51.)
Monza–Udinese 1–2 (Colpani 24., ill. Beto 36., Udogie 76.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
18.30: Salernitana–Sampdoria (Tv: Sport2)
18.30: HellasVerona–Atalanta (Tv: Sport1)
20.45: Fiorentina–Napoli (Tv: Sport1)
20.45: Lecce–Empoli (Tv: Sport2)

ÖSSZEFOGLALÓ

Álomszerűen kezdte a mérkőzést a Juventus, amely már a 2. percben megszerezte a vezetést Dusan Vlahovics remek szabadrúgásgóljával (1–0). A torinói gárda az első játékrészben óriási fölényben futballozott és csak a VAR-nak köszönhetően nem növelte előnyét a 25. percben, hiszen Locatelli gyönyörű gólt lőtt, de a támadás Vlahovics kezezésével indult.

A szünetben cserékkel próbálta frissíteni a csapatát Mourinho, de a játék képe nem sokat változott az első félidőhöz képest. A Juventus továbbra is fölényben játszott, de ez a fölény inkább csak meddőnek bizonyult, helyzetekben kevésbé mutatkozott meg. A 65. perc környékén aztán a Roma magához tért és huzamosabb időt is el tudott tölteni a Juventus térfelén. Bár a vendégek játékában nem volt benne a gól,Abraham fejesével a 69. percben némiképp váratlanul, de sikerült az egyenlítés (1–1). A hajrában kicsit visszaesett a mérkőzés színvonala, egyik kapu előtt sem alakult már ki nagyobb helyzet.

Ha teljes egészében nézzük a mérkőzést, akkor azt mondhatjuk, hogy a Juventus vesztett ma két pontot, hiszen óriási mezőnyfölénye ellenére sem tudta legyőzni a hazai kaput elvétve veszélyeztető Romát.

Az állás
1. Lazio3215–2+37
2. Roma3214–1+37
3. Torino3214–2+27
4. Napoli229–2+76
5. Internazionale3216–4+26
6. Juventus3124–1+35
7. Milan2115–3+24
8. Atalanta2113–1+24
9. Udinese31114–5–14
10. Fiorentina2113–30 3
11. Empoli2111–10 3
12. Spezia2111–3–23
12. Sassuolo2111–3–23
14. Bologna2112–3–11
15. Salernitana2110–1–11
16. Sampdoria2110–2–21
17. Verona2113–6–31
18. Lecce221–3–20
19. Cremonese333–7–40
20. Monza332–8–60


PERCRŐL PERCRE

90+5. perc: Itt a vége! Sima Juventus győzelem helyett Abraham fejesének köszönhetően a Roma egy pontot szerzett Torinóban! Köszönjük a figyelmüket!

90+3. perc: Cserélt a Roma, Bove érkezett Pellegrini helyére.

90. perc: Négy perc hosszabbítás lesz a mérkőzés végén.

86. perc: Kettőt cserélt a Juventus, Kean érkezett Vlahovics,Rovella pedig Locatelli helyére.

84. perc: Egy római szögletet követően veszélyesen pattogot a hazaiak kapuja előtt a labda, végül a gólvonalon álló Milik szabadított fel.

A lengyel támadó, Arkadiusz Milik első alkalommal léphetett pályára a Juventus csapatában. A 28 éves játékosa héten érkezett Marseille-ből Torinóba kölcsönbe,800 ezer euró fejében.

77. perc: Cserék mindkét oldalon. A rómaiaknál Kumbulla érkezett Dybala helyére, a Juventusnál Milik Miretti, McKennie pedig Cuadrado helyére érkezett.

77. perc: Kosztics kapott sárga lapot reklamálásért.

A Roma megnyomta az utóbbi 5-6 percet, de a játékában egyáltalán nem volt benne a gól. A Juventus bánhatja, hogy hatalmas fölénye ellenére nem tudott újabb gólokat szerezni.

69. perc: GÓÓÓÓL! Szinte a semmiből egyenlített a Roma! Bal oldali szögletet követően Dybala kanalazta vissza az ötösön belülre a labdát, a kapu előtt Abraham emelkedett a legmagasabbra és két méterről a kapu közepébe bólintott. 1–1!

68. perc: Hopp egy római lövés, de Abraham kísérletét könnyedén fogta Szczesny.

A második félidőben nem sokat változott a játék képe, a Juventus uralja a mérkőzést, a Roma még kontrákból sem tud veszélyes lenni Szczesny kapujára.

62. perc: Ismét cserélt a Roma, Celik érkezett Karsdorp helyére.

58. perc: Cserélt a hazai csapat, Rabiot sántikált le a pályáról, Zakaria érkezett a helyére.

54. perc: Cuadrado neve mellé jegyezhettük fel a második félidő első lehetőségét, de a szélső lövése csúnyán a kapu mellé szállt.

A szünetben kettőt is cserélt a Roma, Spinazzola helyére Zalewski, Mancini helyére El Shaarawy érkezett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő!

A Juventus–Roma meccsel párhuzamosan zajlik a Cremonese–Torino összecsapás, melyen a szünetben 1–0-ra vezetnek a vendégek.

A Serie A 3. fordulójában tegnap két mérkőzést rendeztek.Az Inter a Lazio otthonában szenvedett vereséget, mígaz újonc Monza harmadszor is kikapott, ezúttal az Udinese ellen.

45+2. perc: Egy Spinazzola szöglettel ért véget az első játékrész, a Juventus Vlahovics korai góljával – tegyük hozzá teljesen megérdemelten – 1–0-ra vezet.

45. perc: Egy perc a hosszabbítás az első félidő végén.

43. perc: Újabb VAR vizsgálat zajlott egy lehetséges büntető miatt, de tizenegyes nélkül folytatódhatott a játék.

41. perc: Cristante rántotta le Rabiot-ot, sárga lap.

39. perc: Vlahovics végzett el szabadrúgást körülbelül ugyanonnan, ahonann az első gólt is szerezte, de lövése ezúttal a kapu fölé szállt.

35. perc: Ismét veszélyes helyről végzett el szabadrúgást a Juventus, ezúttal Cuadrado lőtte kapura a labdát, de a bal alsóra tartó lövést Rui Patrício gyors vetődéssel hárította.

A két csapat legutóbbi torinói bajnokija 1–0-s eredménnyel ért véget, a Juventus akkor is korán szerezte meg a győztes találatot, Kean a 16. percben volt eredményes.

Az eddig eltelt több, mint fél óra egyértelmű hazai fölényt mutat. A Roma eddig csak elvétve jutott el a hazai tizenhatosig.

NINCS GÓL! Marad az 1–0-s hazai előny, mivel Vlahovics kézzel tette maga elé a labdát a gólt eredményező támadás kezdetekor!

VAGY MÉGSEM!? VAR vizsgálat zajlik, kezezés miatt!

25. perc: GÓÓÓL! Locatelli gyönyörű lövéssel vette be Rui Patricio kapuját.

16. perc: Miretti egy labdaszerzést követően Cuadrado elé passzolt, a hazaiak támadója betört a 16-oson belülre, majd 10 méterről kiszorított helyzetből kapura lőtt, de Rui Patrício védeni tudott.

13. perc: Cuadrado vállalkozott lövésre 19 méterről, de a labda a kapu fölé szállt.

12. perc: Pellegrini szögletét követően Cristante érkezett a röviden, de 3 méterről a kapu fölé csúsztatta a labdát.

11. perc: Alex Sandro 20 méterről lőtt a bal kapufa mellé.

10. perc: Smalling és Vlahovics párharca után alakult ki tömegjelenet a Roma tizenhatosa előtt, de a játékvezető határozott fellépéssel választotta szét a feleket.

7. perc: Pellegrini lőtt kapura, de Szczesny magabiztosan fogta a labdát.

6. perc:Locatelli rántotta le hátulról a szélen meglóduló Dybalát, sárga lap.

A Juventus támadójának ez volt a harmadik gólja az idényben, Vlahovic az első fordulóban a Sassuolo ellen tudott duplázni.

2. perc: GÓÓÓÓL! Matics buta hibáját követően szabadrúgáshoz jutott a Juventus, Vlahovics állt a labda mögé és 20 méterről a felső léc segítségével vette be Rui Patrício kapuját. 1–0

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A Roma indította útjára a labdát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik