FFT: Andrea Pirlo új szerepben: gondolkodom, tehát (edző) vagyok

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 15:06
A Juventus még a saját szurkolóit is meglepte, amikor bejelentette, hogy Maurizio Sarri utódja Andrea Pirlo lesz a kispadon. Vajon mit várhatunk attól az ikontól, aki egyszer kijelentette, sosem lesz edző?

A világ egyik legjelentősebb futballállását odaadták olyasvalakinek, aki még sohasem felügyelt edzőként mérkőzést, és nincsenek is meg a papírjai. Ez a valaki azonban nem akárki. Úgy hívják, Andrea Pirlo.

Maurizio Sarri nem volt közkedvelt figura, és az utolsó cseppet az jelentette a pohárban, hogy a csapat a legjobb 16 között búcsúzott a Bajnokok Ligájától. A Chelsea korábbi menedzsere nem tudta meggyőzni alkalmasságáról az olasz klub vezetőit, hiába hozta össze pályafutása első bajnoki aranyérmét rögtön az első idényében, ami kicsit hasonlított ahhoz, hogy egyetlen éve alatt Európa-ligát nyert londoni csapatával. A szégyenletes BL-kudarc másnapján kirúgták, és azonnal beindult a pletykagyár.

„Rengeteg név röpködött körbe, ott volt köztük például Mauricio Pochettino és Simone Inzaghi, de senki sem győzte meg igazán a vezetőket – mondja Giorgio Musso, a calciomercato.it Juventus felelőse a FourFourTwo-nak. – Andrea Agnelli elnök nagyon reménykedett Zinédine Zidane-ban, de lehetetlen lett volna elcsábítani a Realtól. Így aztán a klubvezetőség köztes megoldást választott."

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik