Edzősors: Zidane Olaszországban vállalna munkát – sajtóhír

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.12.21. 17:06
null
Zidane mégsem kell a francia szövetségnek, így a tréner a klubfocihoz térne vissza (Fotó: Getty Images)
Másféléves szünetét követően egyre közelebb áll a visszatéréshez a Real Madrid korábbi sikeredzője, Zinédine Zidane: a francia szakember ezúttal nem a madridiaknál, hanem Olaszországban, a Juventusnál vállalna munkát – tudta meg a Diario AS és a Todofichajes.

 

Az említett források szerint Zinédine Zidane elsődleges célja az volt, hogy a francia válogatottnál vegye át Didier Deschamps szövetségi kapitány helyét, ám a hírek szerint a szövetség a meggyőző világbajnoki szereplés után nem gondolkodik a váltáson – Deschamps jó eséllyel új szerződést kap, az elveszített finálé ellenére.

Zidane állítólag nem szívesen állna munkába idény közben, ugyanakkor a Juventus kispadjához egyre közelebb áll. Kérdés, hogy mi lesz a jelenlegi vezetőedző, Massimiliano Allegri sorsa Torinóban, ugyanis a „zebrák” a nem túl fényes kezdés után viszonylag jó formában zárták az őszi szezont.

Az 50 esztendős tréner jól ismeri a Juventust, egykoron ugyanis a torinóiak játékosa volt. Edzői eredményei nem kérdőjelezhetők meg, a Real Madriddal többek között három Bajnokok Ligáját nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik