Dino Baggio szeretné megismerni a kilencvenes években kapott szerek hatását

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 21:54
null
Dino Baggio
A vb-ezüstérmes Dino Baggio nagy vihart kavaró interjút adott a Tv7-nek és a La Gazzetta dello Sportnak, az olaszok korábbi futballistája szerint ki kellene vizsgálni, hogy a kilencvenes években kapott teljesítményfokozók milyen hatással voltak a játékosok szervezetére. 

A most 51 éves, 1994-ben világbajnoki ezüstérmet szerző Dino Baggio mondta ezt a Tv7-nek. A 60-szoros olasz válogatott középpályás Gianluca Vialli halála kapcsán arról beszélt, ki kellene vizsgálni, milyen hatásuk volt azoknak a szereknek, amelyeket a kilencvenes években rendszeresen szedtek a profi futballisták. Mondta ezt az után, hogy Szinisa Mihajlovics december 16-án 53 évesen, Gianluca Vialli január 6-án 58 évesen hunyt el daganatos betegségben. Dino Baggio mindkettejükkel játszott együtt, az olasz csatárral a Juventusban, a szerb védővel a Lazióban. Bizonyára ezért rázták meg ennyire a történtek, és bár említette a doppingot is, később tisztázta, a legálisan szedett szerekre gondolt. Az eset nagy vihart kavart Olaszországban, így szerdán a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban részletesen beszélt arról, melyek az aggályai.

„Vialli a barátom volt, rengeteget segített, megviselt a halála, akárcsak Mihajlovicsé . Túl sokan mentek el túl korán, a fájdalom szólt belőlem, amikor arról beszéltem, hogy alapos kivizsgálásokra lenne szükség. Meg kellene nézni, milyen hosszú távú hatásai lehettek azoknak a készítményeknek, amelyeket abban az időszakban rendszeresen szedtünk. Lehet, hogy a kettő között nincs összefüggés, de az is lehet, hogy kiderülne valami. Az első interjúban félreérthetően fogalmaztam, nem az illegális doppingszerekre gondoltam. Sohasem éltem ilyenekkel, esély sem lett volna rá, mert rendszeresen ellenőriztek minket. Viszont folyamatosan kaptunk az orvosoktól táplálékkiegészítőket és különböző gyógyszereket. Jó lenne tudni, ezek milyen hatással voltak a szervezetünkre. Ezekre egyébként szükség volt, mert évente hatvan-hetven mérkőzést játszottunk, nem bírtuk volna ezt a terhelést. Ezek a szerek elsősorban a gyors regenerációban segítettek. Ezeket ma is lehet kapni a gyógyszertárakban, csak amíg az átlagember ezekből hetente egyet-kettőt használ, mi naponta jelentős mennyiséget kaptunk. Intravénás gyógyszereket is kaptunk, de ebben nincs semmi különleges, ez ma is megszokott. Hogy mi volt ezekben? Fogalmam sincs. Biztos nem dopping volt, mert sohasem buktam meg a teszteken. De mégiscsak gyógyszerek voltak, amelyeknek a maradványai talán még most is ott vannak a testemben, a szöveteimben. Igen, aggódom. Túl sokan haltak meg túl fiatalon.”     

Dino Baggio a La Gazzetta dello Sportnak elmondta: nemcsak a teljesítményfokozók miatt fél, hanem az akkoriban a futballpályákon használt egyéb vegyszerek hatásaitól is.

„Biztosan sokan emlékeznek arra a jellegzetes, csípős szagra, amit a kilencvenes években lehetett érezni a futballpályákon. Akkoriban olyan vegyi anyagokkal gondozták a gyepszőnyeget, amelyeket ma szerencsére már nem használnak. Mi viszont rendszeresen belélegeztük. Vajon ez milyen hatással volt a szervezetünkre? Jó lenne, ha a tudomány választ adna ezekre a kérdésekre.”     

Vialli és Baggio egy képen (Fotó: Imago Images)
Vialli és Baggio egy képen (Fotó: Imago Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik