Serie A: csatárcserével készül az Atalanta – egészen pontosan mire is?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 09:04
null
Zappacostától mindenki félhet... (Fotó: AFP)
Olimpia ide, a tomboló nyár és a nyári tombolás oda, a futball szerelmesei bújják a híreket, alig várják már, hogy megtudják, kedvenc csapatuk, csapataik kikkel erősítenek – és kikkel nem. Ezen a nyáron is megzörgetünk minden harasztot, utánanézünk a leghihetőbb és legborzalmasabb pletykáknak, és táblázatba gyömöszöljük a legfontosabb igazolásokat. Folytassuk az utolsó körünket ezúttal is Anglia után Olaszországban!

A nyolcvanas évek végétől kezdve megpróbált – az idegenlégiósokra támaszkodva is – egy nagycsapatot építeni az ATALANTA, de Ivano Bonetti, Trevor Francis, Evair, Robert Prytz, Claudio Caniggia, Daniele Fortunato, Filippo Maniero, Leonardo Rodríguez, Maurizio Ganz, Paolo Montero, Massimiliano Cappellini, Iván Valenciano, Alemao, Roberto Rambaudi, Alessio Tacchinardi, Glenn Strömberg, Sergio Porrini és Franck Sauzée sem hozta el az aranykort. Kérdés természetesen, kinek mi az aranykor, ugyanis a klub vitrinjében a legnagyobb trófea egy Olasz Kupa-trófea, még 1963-ból.

KÉT ÉVE BEMUTATTUK, HOGYAN LETT RENDSZERES BAJNOKOK LIGÁJA-RÉSZTVEVŐ AZ ATALANTA, amely 2011 tavaszán még a Serie B-ben vitézkedett, nem ismételnénk meg magunkat. Azóta sokat fejlődött a stadion, az utánpótlásra még több pénzt fordítottak, akkor a még serdülőként megvett Dejan Kulusevski került fel a profikhoz (később 35 millió eurót fizetett érte a Juventus), azóta az U21-es válogatott kapus, Marco Carnesecchi, a balhátvéd Matteo Ruggeri, a középcsatár Roberto Piccoli és a gambiai válogatott szélső, Ebrima Colley verekedte fel magát a nagyok közé, vagy került kölcsönbe, a csodagyerek Amad Diallót pedig 21.3 millióért elvitte a Manchester United. Angelo Domenghini, Gaetano Scirea és Roberto Donadoni kései utódait a kilencvenes évek elejétől Cesare Prandelli képezte Bergamóban, és ne feledjük, a városnak csak 120 ezer lakója van, Észak-Olaszországban pedig számos rivális akadémia várja tárt karokkal a tehetségeket.

Simone Padoin, Giampaolo Pazzini, Ivan Pelizzoli, Massimo Donati, Damiano és Cristian Zenoni, Domenico Morfeo, Tomas Locatelli, Alessio Tacchinardi, Luciano Zauri, Rolando Bianchi, Giacomo Bonaventura, Riccardo Montolivo, Daniele Baselli, Simone Zaza és Manuel Locatelli jelzi a bergamói képzés sikerességét, amelyet már a 2000-es években az jellemzett, hogy nem az eredményeket kérték számon az utánpótlásban, „...hanem azt mutatjuk meg nekik, hogyan kell futballozni”, mint azt Fermo Favini mondta. Hihetünk a remek megfigyelőnek, nem sokkal ezután Davide Zappacosta, Mattia Caldara, Franck Kessié, Roberto Gagliardini, Gianluca Mancini és Andrea Conti eladása megalapozta a mostani sikercsapatot, de Alessandro Bastoniért 31.1 milliót fizetett az Inter, és tízmillióért többet áldoztak a vevők Sergio Floccariért, Barrowért, Manolo Gabbiadiniért és Alberto Grassiért; Bryan Cristantén 16 millió eurót kerestek minimum, Andrea Petagnán 14 milliót, Timothy Castagne-on sem sokkal kevesebbet.

De ha már megfigyelők: annak idején szinte fillérekért szerezték meg Christian Vierit és Filippo Inzaghit, de megemlíthetjük Alejandro „Papu” Gómezt, aki 4.47 milliós vételárért cserébe 59 gólt és 71 gólpasszt hozott a csapatnak, majd még ötmillió eurós bevételt az eladásakor...

A bevételek (jegyek, TV-s jogdíjak, kereskedelem, UEFA, forrás: Footballbenchmark)
A bevételek (jegyek, TV-s jogdíjak, kereskedelem, UEFA, forrás: Footballbenchmark)

Sokat elmond az Atalanta idei nyaráról, hogy egy kivétellel egyetlen alapemberének sem volt komoly kérője, és kiegészítő, sőt keretbe sem férő embereiről lemondva közel 40 millió eurót kapott. Musa Barrow
kinőtte magát Bolognában, amely jó opciót kötött (bónuszokkal együtt 19 milliós vételár), a fiatal játékosnak pedig már másfél éve évi egymillió eurós fizetést garantált. Őt 200 ezer euróért vette az Atalanta, Roger Ibanezt 4.15 millióért, a Romának 9+2 millióért adták tovább (és itt nagyon jól jártak a „farkasok” a tízszázalékos továbbadási részesedéssel együtt is, Ibanez játékjoga most 25 millió eurót ér), a dán csatáron, Andreas Corneliuson is kerestek négymillió eurót. Érdekes a csatár ügye, őt két évre adták kölcsön a Parmának, 8.4 milliós vételi kötelezettséggel, a vevő most azonnal továbbadta őt a Trabzonspornak, de már csak 5.12 millióért. Cornelius egyébként a Parmában 57 mérkőzésen 13 gólt és 9 gólpasszt jegyzett, a bergamóiaknál előtte 35 mérkőzésen 8 kanadai pontot. Tavaly év elején 4.6 millióért szerezték meg a német balhátvédet, Lennart Czyborrát, de bő fél év múlva 200 ezer euróért már tovább is adták a Genoának, ám 5.5 milliós opcióval. A Genoa a játékos kilencedik csapata, most az Arminia Bielefeldhez került – természetesen vételi opcióval.

 

Kétcsapatra való fiatal távozott kölcsönbe, a legértékesebb játékos a 31-szeres ukrán válogatott Viktor Kovalenko, aki ez év elején 600 ezer euróért jött Doneckből, most a Speziához került egy időre. Megtörni látszik az egykori nagy ígéret, a sérülékeny Mattia Caldara karrierje, az Atalanta neveltjéért 56.3 millió eurót fizetett a Juventus és a Milan, cserélgették is, 2020 elején a Milan kölcsönadta az Atalantához, 900 ezer euróért, de 15 milliós opcióval, ma már a Veneziában keresi egykori önmagát. Opciós kölcsönben, nyilván.

Cristian Romero szakértők és szurkolók egy része szerint is a Serie A legjobb védője volt a legutóbbi idényben, az Atalanta összesen 18.32 millióért szerezte meg a Juventustól (kitalálják, milyen formában). Ma már a Tottenham játékosa, gigászi, 50+5 millió eurós opcióval, érzésünk szerint egy nagyon könnyen teljesíthető feltétel lehet a háttérben. A védőt régi ismerőse, volt és leendő kapusa, Pierluigi Gollini fogadta a londoni repülőtéren, az ő vételi opciója csak 15 millió euró. Az egyszeres olasz válogatott játékost az Aston Villától vették, 4.4 millióért, 2012 és 2014 között a Manchester Unitedben pallérozódott. A pályára lépéseinek számától függ a vételi opció életbe léptetése.

 

Tavaly ősszel a Milan két kapust szemelt ki magának: Gollinit és az Udinese 1-esét, Juan Mussót, ám az egyszeres argentin válogatott kapust végül az Atalanta vette meg, Gollini helyére, és húszmillió euróért. A kapus évi nettó 1.3 milliót fog keresni, holott ő a csapat második legdrágábban vett játékosa, csak Luis Murielért (21.2 millió euró) fizettek többet. Nem mellékesen olasz útlevele is van, olasz származású ugyanis.

Teljesen új védelmet igazolt ezen a nyáron az Atalanta, Musso elé érkezett két középső védő: a 21 éves Matteo Lovato a Hellas Veronától jött nyolcmillió euróért (a másik kérője a Milan volt, a vételár mellett kölcsönadták az Eszékről tavaly négymillióért leigazolt Bosko Sutalót), a 23 éves török védőt, Merih Demiralt potom hárommillió euróért adta kölcsön a Juventus, 25 milliós vételi opcióval. A védelem jobb oldalára 9 millióért és talán egymilliós aláírási pénzért hazahozták a saját nevelésű, 29 éves Davide Zappacostát, a másik szélre a Serie A-ból igazoltak, Giuseppe Pezzella a Parmától jött kölcsönbe, és igen, vételi opcióval, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén vételi kötelezettséggé változik (4.5 millió plusz bónuszok).

Főleg az olasz U-válogatottakban villogott eddig az olasz csatár, a 23 éves Simone Mazzocchi, aki az FC Südtiroltól jött, de kölcsönadták a Ternanának, ohne opció.

 

A minden hájjal megkent mester, Gian Piero Gasperini per pillanat a Juan Musso – Enrico Del Prato/Berat Djimsiti, Merih Demiral/Matteo Lovato, Rafael Tolói/José Luis Palomino – Joakim Maehle/Hans Hateboer/Davide Zappacosta, Marten de Roon/Matteo Pessina, Remo Freuler/Alekszej Mirancsuk, Mario Pasalic/Simone Muratore/Ruszlan Malinovszkij, Robin Gosens/Giuseppe Pezzella/Federico Mattiello/Arkadiusz Reca – Josip Ilicic/Duván Zapata, Luis Muriel/Sam Lammers/Roberto Piccoli kerettel gazdálkodhat.

Bevételek a Serie A-ben a sportszergyártóktól és a mezszponzoroktól (Footballbenchmark)
Bevételek a Serie A-ben a sportszergyártóktól és a mezszponzoroktól (Footballbenchmark)

 

Per pillanat, ugyanis a már harmincéves Duván Zapata nagyon közel áll az Interhez, az ék erősen hajlik a távozásra a talján átigazolási guruk szerint, de a milánóiak folyamatosan faragnak a 40 milliós kikiáltási árból. Recát az Olympiakosz, a Spezia, a Fiorentina és a Venezia csábítja, a 31 éves, kőkemény védőt, Palominót a Cagliari, a csatár Lammerst a Cagliari, a Hellas Verona, a Genoa, a Salernitana és a Venezia, előbbi talán elcserélné őt a középpályás Nahitan Nándezre.

Abszolúte hihető a hír, hogy a PSG még tizenéves éke, Arnaud Kalimuendo lehet Zapata utóda, a párizsiaknak kell a pénz, és mostanában viszonylag kevés saját nevelésű támadó játszik ott a profik között. Francia lapok szerint a fiatal mégis inkább a Lenshoz kerülhet kölcsönbe, mert nem szívesen adnák el őt a párizsiak. Palominót a németes vonalba illeszkedő Jordan Torunarigha (Hertha) vagy Felix Uduokhai (Augsburg) kettős pótolhatja.

Roppant tehetséges a saját nevelésű csatár, Roberto Piccoli, aki kétszer is megnyerte az Atalantával az ifisták országos bajnokságát, de alighanem eladják a Bolognának, Ilicicért utolsó napos rohamokat indított a Napoli, az Atalanta két sassuolós támadóra is szemet vetett: a korábbi kiszemelt nyilván Domenico Berardi volt, a legfrissebb azonban Gianluca Scamacca, akit 2018 óta már négyszer is kölcsönadtak, így anyaklubjában összesen húsz percet játszott, ez is négy mérkőzésen jött neki össze. Játékjogának értéke ennek ellenére közel húszmillió euró! A szakértők szerint Scamacca nemsokára a válogatottban is húzóember lesz – többek között Lovatóval egyetemben.

A Corriere dello Sport szerint Ilicicet a szintén harmincon túli, tapasztalt támadóval, az ecuadori Felipe Caicedóval pótolnák, hozzá nem ragaszkodik a Lazio (főleg, hogy jövőre lejár a szerződése, a Genoa és a Fenerbahce is hívja olasz források szerint), kiszemelt még a védő és szűrő a Cheick Doucouré (Lens). Tízmillióért adná a Genk a kolumbiai bal oldali és középső védő Jhon Lucumít, háromszor ennyiért a Lille Jonathan Ikonét, a Sassuolo semennyiért sem Jérémie Bogát. Nemhogy az először felmerült hat-, de hétmillióért sem engedi el a Sampdoria a norvég középpályást, Morten Thorsbyt, nála sokkal drágább a mönchengladbachi Denis Zakaria még úgy is, hogy a szerződése már egy évig sem érvényes, ám a Napoli, az Arsenal, a Roma, a Manchester City és a Bayern München is csábítja.

Az előző öt év mérlege a Serie A-ban, nyereség/veszteség (Forrás: Footballbenchmark)
Az előző öt év mérlege a Serie A-ban, nyereség/veszteség (Forrás: Footballbenchmark)


Gianluca Di Mario szerint Atalanta-célpont a firenzei középpályás, Szofjan Amrabat is, Nicholo Shira már azt is tudja, 18+2 milliós ajánlatra mondtak nemet az ügyében. Holland újságírók szerint Teun Koopmeinersért 15 milliót kínáltak, de 20-at kért az AZ (minimum 18-at, írja a lastwordonsports.com), a holland U21-es válogatott középpályást, Abdou Harrouit szintén javasolták a bergamói megfigyelők, az ő szerződése lejár jövőre a Sparta Rotterdamnál.


Felmerült, hogy visszatér a Milantól Andrea Conti, lásd Hans Hateboer súlyos sérülését, írja a Sky Sport Italia (Hateboer a sikeres műtét ellenére is legjobb esetben három hónapra kidőlt), a Tutto Atalanta szerint Gasperini azért lobbizik a Unitednél, hogy Diallót ne a Sheffield Unitedhez adják kölcsön, hanem nekik.

Még nélkülük is igen erős az Atalanta, nem véletlenül tartják őket esélyesnek a Serie A aranyérmére, a BL-ben sem lehetetlen a továbbjutás a Villarreal, a Manchester United és a Young Boys mellől, tavasszal pedig már minden megtett kör ajándék erkölcsileg és anyagilag is. És az egyre erősebb és egyre rutinosabb Atalanta már nemcsak odahaza megsüvegelendő ellenfél, hanem Európában is...

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSA, 2021 NYARA

ATALANTA
Érkezett: Juan Musso (Udinese, 20 000 000 euró), Simone Mazzocchi (Südtirol), Matteo Lovato (Hellas Verona, 8 000 000 euró), Cristian Romero (Juventus, kölcsön után végleg, 16 000 000), Davide Zappacosta (Chelsea, 9 000 000), Teun Koopmeiners (AZ, 12 000 000)
Kölcsönbe: Giuseppe Pezzella (Parma), Merih Demiral (Juventus, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Roberto Piccoli (Spezia), Federico Mattiello (Spezia), Ebrima Colley (Hellas Verona), Christian Capone (Pescara), Raoul Bellanova (Pescara), Caleb Okoli (SPAL), Arkadiusz Reca (Crotone), Rodrigo Guth (Pescara), Marco Carraro (Frosinone), Jacopo Da Riva (Vicenza), Marco Carnesecchi (Cremonese), Marco Tumminello (SPAL), Nadir Zortea (Cremonese), Luca Valzania (Cremonese), Luca Vido (Pisa), Bryan Cabezas (Emelec), Simone Muratore (Reggiana), Enrico Del Prato (Reggina)
Távozott:
Musa Barrow (Bologna, kölcsön után végleg, 14 500 000 euró), Roger Ibanez (Roma, kölcsön után végleg, 9 000 000 euró), Andreas Cornelius (Parma, kölcsön után végleg, 8 400 000 euró), Nicolas Haas (Empoli, kölcsön után végleg), Lennart Czyborra (Genoa, kölcsön után végleg, 5 500 000)
Kölcsönbe:
Simone Mazzocchi (Ternana), Caleb Okoli (Cremonese), Luca Vido (Cremonese), Pierluigi Gollini (Tottenham), Rodrigo Guth (Nijmegen), Salvatore Elia (Benevento), Nadir Zortea (Salernitana), Anton Kresic (HNK Rijeka), Matteo Ruggeri (Salernitana), Christian Capone (Ternana), Viktor Kovalenko (Spezia), Ebrima Colley (Spezia), Cristian Romero (Tottenham), Marco Carraro (Cosenza), Marco Tumminello (Reggina), Bosko Sutalo (Hellas Verona), Jacopo Da Riva (SPAL), David Heidenreich (SPAL), Bryan Cabezas (Kocaelispor), Marco Tumminello (Reggina), Arkadiusz Reca (Spezia), Simone Muratore (Tondela), Sam Lammers (Eintracht Frankfurt), Enrico Del Prato (Parma), Alessandro Cortinovis (Reggina)
Kölcsönből vissza:
Raoul Bellanova (Bordeaux), Mattia Caldara (Milan)

BOLOGNA
Érkezett: Musa Barrow (Atalanta, kölcsön után végleg, 14 500 000), Kevin Bonifazi (SPAL, 6 000 000), Adama Soumaoro (Lille, kölcsön után végleg, 2 500 000), Sydney van Hooijdonk (NAC, ingyen), Francesco Bardi (Frosinone), Marko Arnautovic (Shanghai Port, 3 000 000)
Kölcsönbe: Arthur Theate (Oostende, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Orji Okwonkwo (Reggina), Nehuén Paz (Kayserispor), Arturo Calabresi (Cagliari), Stefano Denswil (Bruges), Godfred Donsah (Caykur Rizespor), Gianmarco Cangiano (Ascoli), Gabriele Corbo (Ascoli), Diego Falcinelli (Crvena zvezda), Luis Binks (Montréal), Kingsley Michael (Reggina)
Távozott: Rodrigo Palacio (Brescia, i.), Danilo Larangeira (Parma, i.), Angelo da Costa (szl.), Andrea Poli (Antalyaspor, i.), Arturo Calabresi (Lecce), Nehuén Paz (Crotone), Godfred Donsah (Crotone), Tomijaszu Takehiro (Arsenal, 16 800 000)
Kölcsönbe: Musa Juwara (Crotone), Stefano Denswil (Trabzonspor), Andri Fannar Baldursson (Köbenhavn), Orji Okwonkwo (Cittadella)
Kölcsönből vissza: Edoardo Vergani (Inter), Paolo Farago (Cagliari), Valentin Antov (CSZKA Szófia)

CAGLIARI
Érkezett: Razvan Marin (Ajax, kölcsön után végleg, 10 000 000), Gabriele Zappa (Pescara, kölcsön után végleg, 3 500 000), Martín Cáceres (Fiorentina, i.), Keita Baldé (Monaco, i.)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Marseille), Alberto Grassi (Parma), Dalbert (Cagliari), Raoul Bellanova (Bordeaux)
Kölcsönből vissza: Filip Bradaric (al-Ain), Senna Miangue (Eupen), Damir Ceter (Pescara), Diego Farias (Spezia), Paolo Farago (Bologna), Christian Oliva (Valencia)
Távozott: Kiril Deszpodov (Ludogorec, kölcsön után végleg, 2 000 000), Ragnar Klavan (Paide, ingyen), Kwadwo Asamoah (szl.), Filip Bradaric (al-Ahli Szaudi)
Kölcsönbe: Senna Miangue (Cercle Bruges), Matteo Tramoni (Brescia), Guglielmo Vicario (Empoli), Zito Luvumbo (Como), Alessandro Tripaldelli (SPAL), Alberto Cerri (Como), Giovanni Simeone (Hellas Verona, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Fiorentina), Radja Nainggolan (Inter), Alfred Duncan (Fiorentina), Arturo Calabresi (Bologna), Daniele Rugani (Juventus)

EMPOLI
Érkezett: Riccardo Fiamozzi (Lecce, kölcsönből után végleg, 500 000), Giovanni Crociata (Crotone), Nicolas Haas (Atalanta, kölcsön után végleg), Niccolo Chiorra (Grosseto, 350 000), Liam Henderson (Lecce, 1 500 000), Ardian Ismajli (Spezia, Dimitriosz Nikolau és Samuel Mráz játékjogáért cserébe), Lorenzo Tonelli (Sampdoria)
Kölcsönbe: Guglielmo Vicario (Cagliari), Petar Stojanovic (Dinamo Zagreb, 300 000), Riccardo Marchizza (Sassuolo), Patrick Cutrone (Wolverhampton), Sebastiano Luperto (Napoli), Andrea Pinamonti (Inter), Federico Di Francesco (SPAL)
Kölcsönből vissza: Antonino La Gumina (Sampdoria), Samuel Mraz (Zaglebie Lubin)
Távozott: Hamed Junior Traore (Sassuolo, kölcsön után végleg, 16 000 000), Antonino La Gumina (Sampdoria, 5 500 000), Stefano Sabelli (Genoa, i.), Dimitriosz Nikolau (Spezia), Samuel Mráz (Spezia), Alberto Brignoli (Panathinaikosz, i.)
Kölcsönbe: Stefano Moreo (Brescia), Giovanni Crociata (SPAL)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Hellas Verona), Szymon Zurkowski (Fiorentina), Aleksza Terzics (Fiorentina), Marco Olivieri (Juventus U23), Ryder Matos (Udinese), Giovanni Crociata (Crotone)

FIORENTINA
Érkezett: Nicolás González (VfB Stuttgart, 23 000 000), Igor (SPAL, kölcsön után végleg, 5 000 000)
Kölcsönbe: Lucas Torreira (Arsenal, 1 500 000), Matija Nasztaszics (Schalke, 500 000), Álvaro Odriozola (Real Madrid)
Kölcsönből vissza: Riccardo Sottil (Cagliari), Luca Ranieri (SPAL), Petko Hrisztov (Pro Vercelli), Riccardo Saponara (Spezia), Alfred Duncan (Cagliari), Jusszef Maleh (Venezia), Christian Dalle Mura (Reggina), Marco Benassi (Hellas Verona), Kevin Diks (Aarhus), Szymon Zurkowski (Empoli), Michele Cerofolini (Reggiana), Gabriele Ferrarini (Venezia), Aleksza Terzics (Empoli), Rafik Zekhnini (Lausanne)
Távozott: Alban Lafont (Nantes, kölcsön után végleg, 7 500 000), Federico Ceccherini (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 3 000 000), David Hancko (Sparta Praha, kölcsön után végleg, 2 500 000), Maximiliano Olivera (Juárez, i.), Valentin Eysseric (Kasimpasa, i.), Franck Ribéry (szl.), Borja Valero (Centro Storico Lebowski, i.), Martín Cáceres (Cagliari, i.), Petko Hrisztov (Spezia, i.), Kevin Diks (Köbenhavn, i.), Germán Pezzella (Betis, 3 500 000), Rafik Zekhnini (Molde, i.), Pol Lirola (Marseille, kölcsön után végleg, 6 500 000), Julián Illanes (Pescara, 350 000)
Kölcsönbe: Christian Dalle Mura (Cremonese), Christian Kouamé (Anderlecht, 1 000 000), Gabriele Ferrarini (Perugia), Luca Ranieri (Salernitana)
Kölcsönből vissza: Antonio Barreca (Monaco), Kévin Malcuit (Napoli)

GENOA
Érkezett: Alberto Paleari (Cittadella, kölcsön után végleg, 2 000 000), Aleksander Buksa (Wisla Kraków, i.), Stefano Sabelli (Empoli, i.), Salvatore Sirigu (Torino, i.), Alessandro Vogliacco (Pordenone, 2 000 000), Adrian Semper (Chievo Verona, i.), Caleb Ekuban (Trabzonspor, 1 800 000),
Lennart Czyborra (Atalanta, kölcsön után végleg, 5 500 000), Felipe Caicedo (Lazio, 2 000 000), Nikola Makszimovics (Napoli, i.), Abdoulaye Touré (Nantes, 3 500 000)
Kölcsönbe:
Zinho Vanheusden (Inter), Hernani (Parma), Johan Vásquez (UNAM Pumas, 500 000), Mohamed Faresz (Lazio), Eddie Salcedo (Juventus)
Kölcsönből vissza: Lukas Lerager (Köbenhavn), Filip Jagiello (Brescia), Stefano Sturaro (Hellas Verona), Mattia Bani (Parma), Vittorio Parigini (Ascoli), Kevin Agudelo (Spezia), Jandrei (Athletico Paranaense), Giacomo Calo (Pordenone), Andrea Favilli (Hellas Verona), Pawel Jaroszynski (Pescara)
Távozott: Nicola Dalmonte (Vicenza, kölcsön után végleg), Cristián Zapata (San Lorenzo, i.), Raúl Asencio (Alcorcón, i.), Eldor Shomurodov (Roma, 17 500 000), Jandrei (Santos, i.), Lukas Lerager (FC Köbenhavn, 3 500 000)
Kölcsönbe: Giacomo Calo (Benevento), Pawel Jaroszynski (Salernitana), Alberto Paleari (Benevento), Vittorio Parigini (Como), Alessandro Vogliacco (Benevento), Lennart Czyborra (Arminia Bielefeld), Eddie Salcedo (Spezia), Kevin Agudelo (Spezia), Andrea Favilli (Monza)
Kölcsönből vissza: Edoardo Goldaniga (Sassuolo), Mattia Perin (Juventus), Miha Zajc (Fenerbahce), Davide Zappacosta (Chelsea), Luca Pellegrini (Juventus), Gianluca Scamacca (Sassuolo), Kevin Strootman (Marseille), Jérome Onguéné (Salzburg), Marko Pjaca (Juventus)

HELLAS VERONA
Érkezett: Antonín Barák (Udinese, kölcsönből vissza, 6 000 000), Giangiacomo Magnani (Sassuolo, kölcsön után végleg, 4 000 000), Federico Ceccherini (Fiorentina, kölcsön után végleg, 3 000 000), Ivan Ilics (Manchester City U23, kölcsön után végleg, 7 500 000)
Kölcsönbe: Gianluca Frabotta (Juventus), Giovanni Simeone (Cagliari, 1 500 000), Bosko Sutalo (Atalanta), Martin Hongla (Antwerpen, 1 000 000), Lorenzo Montipo (Benevento), Gianluca Caprari (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Nicolo Casale (Empoli), Salvatore Bocchetti (Pescara), Antonino Ragusa (Brescia), Mariusz Stepinski (Lecce), Alan Empereur (Palmeiras), Karim Laribi (Reggiana), Samuel Di Carmine (Crotone)
Távozott: Salvatore Bocchetti (visszavonult), Karim Laribi (Reggina), Matteo Lovato (Atalanta, 8 000 000), Marco Silvestri (Udinese, 2 500 000), Samuel Di Carmine (Cremonese), Michele Vano (Perugia, 500 000), Alan Empereur (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Udinese), Mariusz Stepinski (Arisz Limassol), Bruno Amione (Reggina), Mattia Zaccagni (Lazio)
Kölcsönből vissza: Federico Dimarco (Inter), Marco Benassi (Fiorentina), Andrea Favilli (Genoa), Ebrima Colley (Atalanta), Eddie Salcedo (Inter), Ronaldo Vieira (Sampdoria), Stefano Sturaro (Genoa)

INTERNAZIONALE
Érkezett: Matteo Darmian (Parma, kölcsön után végleg, 2 500 000 euró), Hakan Calhanoglu (Milan, i.), Alex Cordaz (Crotone, i.), Zinho Vanheusden (Standard Liege, 16 000 000), Denzel Dumfries (PSV, 12 500 000), Edin Dzeko (Roma, i.), Martín Satriano (Inter U19)
Kölcsönbe: Joaquín Correa (Lazio, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Lucien Agoume (Spezia), Darian Males (Basel), Sebastiano Esposito (Venezia), Radja Nainggolan (Cagliari), Joao Mário (Sporting CP), Lorenzo Pirola (Monza), Samuele Mulattieri (Volendam), Dalbert (Rennes), Andreaw Gravillon (Lorient), Eddie Salcedo (Hellas Verona ), Facundo Colidio (St. Truiden), Edoardo Vergani (Bologna), Gabriel Brazao (Oviedo), Valentino Lazaro (Mönchengladbach), Federico Dimarco (Hellas Verona), Xian Emmers (Almere City)
Távozott: Matteo Politano (Napoli, kölcsön után végleg, 19 000 000 euró), Antonio Candreva (Sampdoria, kölcsön után végleg, 2 500 000), Daniele Padelli (Udinese, i.), Ashley Young (Aston Villa, i.), Rigoberto Rivas (Reggina, kölcsön után végleg, 550 000), Asraf Hakimi (PSG, 60 000 000), Joao Mário (Benfica, i.), Radja Nainggolan (Antwerpen, i.), Romelu Lukaku (Chelsea, 115 000 000), Xian Emmers (Roda, i.), Edoardo Vergani (Salernitana, i.)
Kölcsönbe: Michele Di Gregorio (Monza), Darian Males (Basel), Andreaw Gravillon (Reims), Sebastiano Esposito (Basel), Marco Pompetti (Pescara), Zinho Vanheusden (Genoa), Samuele Mulattieri (Crotone), Filip Sztankovics (Volendam), Andrea Pinamonti (Empoli), Dalbert (Cagliari), Lucien Agoume (Brest), Valentino Lazaro (Benfica), Eddie Salcedo (Genoa)

JUVENTUS
Érkezett: Weston McKennie (Schalke, kölcsön után végleg, 20 500 000), Kaio Jorge (Santos, 1 500 000), Mohamed Ihattaren (PSV, 5 500 000)
Kölcsönbe: Manuel Locatelli (Sassuolo), Moise Kean (Everton, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Mattia Perin (Genoa), Luca Pellegrini (Genoa), Hans Nicolussi Caviglia (Parma), Mattia De Sciglio (Lyon), Stefano Gori (Pisa), Daniele Rugani (Cagliari), Marko Pjaca (Genoa)
Távozott: Gianluigi Buffon (Parma, i.), Cristian Romero (Atalanta, kölcsön után végleg, 16 000 000), Cristiano Ronaldo (Manchester United, 15 000 000)
Kölcsönbe: Stefano Gori (Como), Marko Pjaca (Torino), Gianluca Frabotta (Hellas Verona), Merih Demiral (Atalanta, 3 000 000), Radu Dragusin (Sampdoria), Mohamed Ihattaren (Sampdoria), Nicolo Fagioli (Cremonese)

LAZIO
Érkezett: Dimitrije Kamenovics (Csukaricski, 2 500 000), Felipe Anderson (West Ham, 3 000 000), Pedro (Roma, i.), Toma Basic (Bordeaux, 6 860 000)
Kölcsönbe: Mattia Zaccagni (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Simone Palombi (Pisa), Denis Vavro (Huesca), Bobby Adekanye (Den Haag), Szofian Kijin (Salernitana), Riza Durmisi (Salernitana), Jordan Lukaku (Antwerpen), André Anderson (Salernitana), Jony (Osasuna), Tiago Casasola (Salernitana), Fabio Maistro (Pescara), Emanuele Cicerelli (Salernitana), Cedric Gondo (Salernitana), Patryk Dziczek(Salernitana)
Távozott: Joseph Marie Minala (szl.), Senad Lulic (szl.), Marco Parolo (szl.), Mateo Musacchio (szl.), Simone Palombi (Alessandria), Cedric Gondo (szerződését felbontották), Felipe Caicedo (Genoa, 2 000 000)
Kölcsönbe: Joaquín Correa (Inter, 5 000 000), Mohamed Faresz (Genoa), Fabio Maistro (Ascoli), Emanuele Cicerelli (Frosinone), Tiago Casasola (Frosinone), Szofian Kijin (Venezia, 400 000)
Kölcsönből vissza: Andreas Pereira (Manchester United), Wesley Hoedt (Southampton)

MILAN
Érkezett: Fikayo Tomori (Chelsea, kölcsön után végleg, 29 200 000), Mike Maignan (Lille, 13 000 000), Sandro Tonali (Brescia, kölcsön után végleg, 6 900 000), Olivier Giroud (Chelsea, 1 000 000), Fodé Ballo-Touré (Monaco, 5 000 000), Yacine Adli (Bordeaux, 8 000 000)
Kölcsönbe: Brahim Díaz (Real Madrid, 3 000 000), Alessandro Florenzi (Roma, 1 000 000), Pietro Pellegri (Monaco, 1 000 000), Junior Messias (Crotone, 2 600 000), Tiemoué Bakayoko (Chelsea, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Alessandro Plizzari (Reggina), Mattia Caldara (Atalanta), Marco Brescianini (Virtus Entella), Frank Tsadjout (Cittadella), Tommaso Pobega (Spezia), Diego Laxalt (Celtic), Andrea Conti (Parma), Lorenzo Colombo (Cremonese)
Távozott: Diego Laxalt (Dinamo Moszkva, 3 500 000), Hakan Calhanoglu (Inter, i.), Mario Mandzukic (szl.), Gianluigi Donnarumma (PSG, i.), Antonio Donnarumma (Padova, i.)
Kölcsönbe: Marco Brescianini (Monza), Frank Tsadjout (Pordenone), Lorenzo Colombo (SPAL), Jens Petter Hauge (Eintracht Frankfurt), Mattia Caldara (Venezia), Tommaso Pobega (Torino), Yacine Adli (Bordeaux)
Kölcsönből vissza: Diogo Dalot (Manchester United), Soualiho Meité (Torino)

NAPOLI
Érkezett: Matteo Politano (Inter, kölcsön után végleg, 19 000 000), Juan Jesus (Roma, i.)
Kölcsönbe: André Zambo Anguissa (Fulham, 600 000)
Kölcsönből vissza: Luca Palmiero (Chievo Verona), Adam Unasz (Crotone), Kévin Malcuit (Fiorentina), Sebastiano Luperto (Crotone), Amato Ciciretti (Chievo Verona), Zinédine Machach (Venlo), Gennaro Tutino (Salernitana), Michael Folorunsho (Reggina), Gianluca Gaetano (Cremonese)
Távozott: Elseid Hysaj (Roma, i.), Nikola Makszimovics (Genoa, i.), Amato Ciciretti (Pordenone)
Kölcsönbe: Gennaro Tutino (Parma), Sebastiano Luperto (Empoli), Michael Folorunsho (Pordenone), Nikita Contini (Crotone), Gianluca Gaetano (Cremonese), Zinédine Machach (Budapest Honvéd), Luca Palmiero (Cosenza)
Kölcsönből vissza: Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

ROMA

Érkezett: Roger Ibanez (Atalanta, kölcsön után végleg, 9 000 000), Bryan Reynolds (Dallas, kölcsön után végleg, 6 750 000), Ebrima Darboe (Roma U19), Matías Vina (Palmeiras, 13 000 000), Elseid Hysaj (Napoli, i.), Tammy Abraham (Chelsea, 40 000 000), Eldor Shomurodov (Genoa, 17 500 000), Rui Patrício (Wolverhampton, 11 500 000)
Kölcsönből vissza: Robin Olsen (Everton), Justin Kluivert (Leipzig), Mirko Antonucci (Salernitana), Cengiz Ünder (Leicester City), Alessandro Florenzi (PSG), Alessio Riccardi (Pescara), Zan Celar (Cremonese), William Bianda (Waregem), Steven Nzonzi (Rennes)
Távozott: Bruno Peres (Trabzonspor, i.), Juan Jesus (Napoli, i.), Antonio Mirante (szl.), Simone Farelli (szl.), Mirko Antonucci (Cittadella), Edin Dzeko (Inter, i.), Pedro (Lazio, i.), Zan Celar (Lugano), Javier Pastore (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Pau López (Marseille, 720 000), Cengiz Ünder (Marseille, 500 000), Justin Kluivert (Nice),
Alessandro Florenzi (Milan, 1 000 000), Ante Coric (Zürich), William Bianda (Nancy), Robin Olsen (Sheffield United)

SALERNITANA
Érkezett: Reda Bultam (Triestina, kölcsön után végleg, 200 000), Michele Cavion (Ascoli, i.), Stefan Strandberg (Ural, i.), Tomasz Kupisz (Bari, kölcsön után végleg), Joel Obi (Chievo Verona, i.), Lassana Coulibaly (Angers, i.), Vincenzo Fiorillo (Pescara, 600 000), Vadzsdi Kecsrida (ESZ Szahel, i.), Luka Bogdan (Livorno, kölcsön után végleg), Riccardo Gagliolo (Parma), Edoardo Vergani (Inter, i.)
Kölcsönbe: Nadir Zortea (Atalanta), Pawel Jaroszynski (Genoa), Matteo Ruggeri (Atalanta), Federico Bonazzoli (Sampdoria), Grigorisz Kasztanosz (Juventus U23), Simy (Crotone), Luca Ranieri (Fiorentina)
Távozott: Tomasz Kupisz (Pordenone)
Kölcsönbe:
Valerio Mantovani (Alessandria), Michele Cavion (Brescia), Sanasi Sy (Cosenza)
Kölcsönből vissza: Luka Bogdan (Livorno), Pawel Jaroszynski (Pescara), Szofian Kijin (Lazio), Riza Durmisi (Lazio), Mamadou Coulibaly (Udinese), André Anderson (Lazio), Gennaro Tutino (Napoli), Tiago Casasola (Lazio), Emanuele Cicerelli (Lazio), Cedric Gondo (Lazio), Patryk Dziczek (Lazio)

SAMPDORIA
Érkezett: Ernesto Torregrossa (Brescia, kölcsön után végleg, 6 000 000), Antonino La Gumina (Empoli, kölcsön után végleg, 5 500 000), Antonio Candreva (Inter, kölcsön után végleg, 2 500 000), Manuel De Luca (Chievo Verona, i.)
Kölcsönbe: Francesco Caputo (Sassuolo), Radu Dragusin (Juventus), Mohamed Ihattaren (Juventus)
Kölcsönből vissza: Julian Chabot (Spezia), Fabio Depaoli (Benevento), Federico Bonazzoli (Torino), Ronaldo Vieira (Hellas Verona), Nicola Murru (Torino), Gianluca Caprari (Benevento), Wladimiro Falcone (Cosenza Calcio), Mohamed Bahlouli (Cosenza), Jeison Murillo (Celta Vigo)
Távozott: Antonio Palumbo (kölcsön után végleg, Ternana), Gastón Ramírez (szl.), Mohamed Bahlouli (szerződését felbontották), Lorenzo Tonelli (Empoli), Jakub Jankto (Getafe, 6 000 000),
Axel Campeol (visszavonult)
Kölcsönbe: Federico Bonazzoli (Salernitana), Mehdi Léris (Brescia), Antonino La Gumina (Como), Manuel De Luca (Perugia), Jeison Murillo (Celta Vigo), Gianluca Caprari (Hellas Verona), Kaique Rocha (Internacional)
Kölcsönből vissza: Keita Baldé (Monaco), Karlo Letica (Bruges)

SASSUOLO
Érkezett: Hamed Junior Traore (Empoli, kölcsön után végleg, 16 000 000), Jeremy Toljan (Dortmund, kölcsön után végleg, 3 500 000), Maxime López (Marseille, kölcsön után végleg, 2 000 000), Pietro Cianci (Teramo, 250 000), Ruan (Gremio, 5 000 000)
Kölcsönbe:
Matheus Henrique (Gremio), Abdou Harroui (Sparta Rotterdam, 500 000)
Kölcsönből vissza: Marco Sala (SPAL), Nicholas Pierini (Modena), Jens Odgaard (Pescara), Federico Ricci (Monza), Gianluca Scamacca (Genoa), Luca Mazzitelli (Pisa), Leonardo Sernicola (SPAL), Enrico Brignola (Frosinone), Claud Adjapong (Lecce), Davide Frattesi (Monza), Cristian Dell'Orco (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Marco Pinato (Cremonese), Alessandro Russo (Virtus Entella), Edoardo Goldaniga (Genoa), Nicolás Schiappacasse (Penarol)
Távozott: Marlon Barbosa (Sahtar Doneck, 12 000 000), Federico Di Francesco (SPAL, kölcsön után végleg, 4 500 000), Giangiacomo Magnani (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 4 000 000), Luca Mazzitelli (Monza, 2 000 000), Federico Ricci (Reggina), Cristian Dell'Orco (Perugia), Pietro Cianci (Catanzaro, 250 000)
Kölcsönbe:
Jens Odgaard (Waalwijk), Leonardo Sernicola (Cremonese), Alessandro Russo (Alessandria), Riccardo Marchizza (Empoli), Ruan (Gremio), Claud Adjapong (Reggina), Manuel Locatelli (Juventus), Marco Sala (Crotone), Francesco Caputo (Sampdoria), Brian Oddei (Crotone), Enrico Brignola (Benevento), Marco Pinato (Pordenone), Nicholas Pierini (Cesena), Lukas Haraslin (Sparta Praha), Mehdi Burabia (Spezia, 500 000)

SPEZIA
Érkezett: Léo Sena (Atlético Mineiro, kölcsön után végleg, 2 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, kölcsön után végleg, 600 000), Petko Hrisztov (Fiorentina, i.), Dimitriosz Nikolau (Empoli), Samuel Mráz (Empoli), Aimar Sher (Hammarby, 2 400 000), Kelvin Amian (Toulouse, 3 200 000), Emil Holm (SönderjyskE), Janis Antiste (Toulouse, 4 500 000), Mikael Egill (SPAL U19, 1 000 000), David Strelec (Slovan, 2 500 000), Leandro Sanca (Braga B, 500 000)
Kölcsönbe:
Viktor Kovalenko (Atalanta), Ebrima Colley (Atalanta), Arkadiusz Reca (Atalanta), Eddie Salcedo (Genoa), Kevin Agudelo (Genoa), Rey Manaj (Barcelona, 300 000), Mehdi Burabia (Sassuolo, 500 000)
Kölcsönből vissza: Theophilus Awua (Pro Vercelli), Sveinn Aron Gudjohnsen (Odense)
Távozott: Matteo Ricci (szl.), Claudio Terzi (szl.), Ardian Ismajli (Empoli, Dimitriosz Nikolau és Samuel Mráz játékjogáért cserébe), Andrej Galabinov (Reggina, i.), Theophilus Awua (Pro Vercelli, i.)
Kölcsönbe: Elio Capradossi (SPAL), Emil Holm (SönderjyskE), Mikael Egill (SPAL), Luca Vignali (Como), Matteo Ricci (Frosinone, i.)
Kölcsönből vissza: Riccardo Marchizza (Sassuolo), Cristian Dell'Orco (Sassuolo), Roberto Piccoli (Atalanta Bergamo), Federico Mattiello (Atalanta), Kevin Agudelo (Genoa), Nahuel Estévez (Estudiantes), Diego Farias (Cagliari), Tommaso Pobega (Milan), Lucien Agoume (Inter), Julian Chabot (Sampdoria), Riccardo Saponara (Fiorentina)

TORINO
Érkezett: Etrit Berisha (SPAL), Magnus Warming (Lyngby, 1 200 000), Dennisz Sztojkovics (Partizan Beograd, i.), David Zima (Slavia Praha, 5 900 000)
Kölcsönbe:
Marko Pjaca (Juventus), Tommaso Pobega (Milan), Josip Brekalo (Wolfsburg, 1 000 000), Dennis Praet (Leicester City, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Jacopo Segre (SPAL), Simone Edera (Reggina), Soualiho Meité (Milan), Vincenzo Millico (Frosinone), Koffi Djidji (Crotone), Iago Falque (Benevento), Vitalie Damascan (Waalwijk), Ola Aina (Fulham)
Távozott: Lucas Boyé (Elche, kölcsön után végleg, 2 000 000), Nicolas N'Koulou (szl.), Samir Ujkani (szl.), Vitalie Damascan (Sepsi, i.), Salvatore Sirigu (Genoa, i.), Soualiho Meité (Benfica, 6 000 000), Lyanco (Southampton, 7 500 000), Iago Falque (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Vincenzo Millico (Cosenza), Jacopo Segre (Perugia)

Kölcsönből vissza: Nicola Murru (Sampdoria), Federico Bonazzoli (Sampdoria), Amer Gojak (Dinamo Zagreb)

UDINESE
Érkezett: Daniele Padelli (Inter, i.), Lazar Samardzic (RB Leipzig, 3 000 000), Marco Silvestri (Hellas Verona, 2 500 000), Isaac Success (Watford), Brandon Soppy (Rennes, 2 000 000)
Kölcsönbe: Destiny Udogie (Hellas Verona), Nehuén Pérez (Atlético Madrid), Beto (Portimonense)
Kölcsönből vissza: Nicholas Opoku (Amiens), Svante Ingelsson (Paderborn), Riad Bajic (Ascoli), Ryder Matos (Empoli), Lukasz Teodorczyk (Charleroi), Felipe Vizeu (Ceará), Cristo González (Mirandés), Mamadou Coulibaly (Salernitana)
Távozott: Juan Musso (Atalanta, 20 000 000), Antonín Barák (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 6 000 000), Svante Ingelsson (Hansa Rostock), Sebastian Prödl (szl.), Rodrigo De Paul (Atlético Madrid, 35 000 000), Nicholas Opoku (Amiens), Fernando Llorente (szl.), Simone Scuffet (APOEL Nikosia), Ryder Matos (Perugia)
Kölcsönbe: Felipe Vizeu (Jokohama), Martin Palumbo (Juventus U23), Riad Bajic (Brescia), Cristo González (Valladolid)
Kölcsönből vissza: Thomas Ouwejan (AZ), Kevin Bonifazi (SPAL), Jayden Braaf (Manchester City U23)

VENEZIA
Érkezett: David Schnegg (LASK, 250 000), Daan Heymans (Waasland-Beveren, i.), Dor Perec (Maccabi Tel Aviv, i.), Tanner Tessmann (Dallas, 3 640 000), Gianluca Busio (Kansas City, 6 000 000), Thomas Henry (Leuven, 5 500 000), Ridgeciano Haps (Feyenoord, 500 000), Ethan Ampadu (Chelsea)
Kölcsönbe: Tyronne Ebuehi (Benfica B), Arnór Sigurdsson (CSZKA Moszkva, 800 000), David Okereke (FC Bruges), Mattia Caldara (Milan), Szofian Kijin (Lazio, 400 000)
Távozott: Francesco Di Mariano (Lecce)
Kölcsönbe: Gian Filippo (Ascoli)
Kölcsönből vissza: Gabriele Ferrarini (Fiorentina), Sebastiano Esposito (Inter), Jusszef Maleh (Fiorentina)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

BENEVENTO CALCIO
Érkezett: Montasszar Talbi (Caykur Rizespor, i.)
Kölcsönbe: Alberto Paleari (Genoa), Alessandro Vogliacco (Genoa), Enrico Brignola (Sassuolo), Giacomo Calo (Genoa)
Kölcsönből vissza: Jean-Claude Billong (Hatayspor), Oliver Kragl (Ascoli), Massimo Volta (Pescara)
Távozott: Montassar Talbi (Rubin Kazany, 900 000), Luca Caldirola (Monza, 800 000), Perparim Hetemaj (Reggina), Bryan Dabo (Caykur Rizespor, i.), Massimo Volta (Triestina, i.), Alessandro Tuia (Lecce, i.), Pasquale Schiattarella (Parma), Jean-Claude Billong (Clermont)
Kölcsönbe: Lorenzo Montipo (Hellas Verona), Oliver Kragl (szl.), Nicolas Viola (szl.), Luca Antei (szl.), Pier Graziano Gori (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Gianluca Caprari (Sampdoria), Iago Falque (Torino), Fabio Depaoli (Sampdoria), Adolfo Gaich (CSZKA Moszkva)

FC CROTONE
Érkezett:
Ionut Nedelcearu (AEK Athén, 1 250 000), Gianluca Saro (Pro Vercelli, 300 000), Vasile Mogos (Chievo Verona, i.), Godfred Donsah (Bologna, i.)
Kölcsönbe: Nahuel Estévez (Estudiantes), Nehuén Paz (Bologna), Mirko Maric (Monza), Marco Sala (Sassuolo), Nikita Contini (Napoli), Musa Juwara (Bologna), Brian Oddei (Sassuolo), Samuele Mulattieri (Inter)
Kölcsönből vissza: Giovanni Crociata (Empoli)
Távozott: Alex Cordaz (Inter, i.), Luca Cigarini (Reggiana, i.), Luca Marrone (Monza), Giovanni Crociata (Empoli), Andrea Rispoli (szl.), Vladimir Golemics (szl.)
Kölcsönbe: Junior Messias (Milan, 2 600 000), Jacopo Petriccione (Pordenone), Simy (Salernitana)
Kölcsönből vissza: Lisandro Magallán (Ajax), Eduardo Henrique (Sporting CP), Denis Dragus (Standard Liege), Pedro Pereira (Benfica), Arkadiusz Reca (Atalanta), Koffi Djidji (Torino), Sebastiano Luperto (Napoli), Samuel Di Carmine (Hellas Verona), Adam Unasz (Napoli)

PARMA CALCIO 1913
Érkezett:
Lautaro Valenti (Lanús, kölcsön után végleg, 10 500 000), Andreas Cornelius (Atalanta, kölcsön után végleg, 8 400 000), Wylan Cyprien (Nice, kölcsön után végleg, 6 700 000), Stanko Juric (Hajduk Split, 2 000 000), Woyo Coulibaly (Le Havre, 2 000 000), Adrian Benedyczak (Pogon Szczecin, 2 000 000), Gianluigi Buffon (Juventus, i.), Franco Vázquez (Sevilla, i.), Danilo Larangeira (Bologna, i.), Adrián Bernabé (Manchester City U23, i.), Pasquale Schiattarella (Benevento, i.)
Kölcsönbe: Gennaro Tutino (Napoli), Félix Correia (Juventus U23), Elias Cobbaut (Anderlecht), Enrico Del Prato (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Alessio Da Cruz (Groningen)
Távozott: Andreas Cornelius (Trabzonspor, 5 120 000), Matteo Darmian (Inter, kölcsön után végleg, 2 500 000), Gervinho (Trabzonspor, i.), Bruno Alves (Famalicao, i.), Kastriot Dermaku (Lecce, kölcsön után végleg), Riccardo Gagliolo (Salernitana), Graziano Pelle (szl.)
Kölcsönbe: Jasmin Kurtic (PAOK), Wylan Cyprien (Nantes), Juraj Kucka (Watford), Giuseppe Pezzella (Atalanta), Alessio Da Cruz (Santos Laguna), Alberto Grassi (Cagliari), Gastón Brugman (Real Oviedo), Hernani (Genoa)
Kölcsönből vissza: Hans Nicolussi Caviglia (Juventus U23), Andrea Conti (Milan), Mattia Bani (Genoa), Joshua Zirkzee (Bayern München)

Lezárva szerdán, vastaggal az elmúlt két nap átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik