Conte és a Juventus is megszenvedett a győzelemért Veronában (Fotó: Action Images)

A Juventus négy napon belül mindkét veronai csapat ellen megizzadt a győzelemért: a hétvégén a Hellas, szerdán a Chievo ellen állt fel egygólos hátrányból. Antonio Conte szerint csapata a szerencsének is köszönheti idegenben aratott 2–1-es győzelmét, hiszen 1–1-es állásnál a partjelző Alberto Paloschi szabályos találatát les címén érvénytelenítette, majd egy öngól tette biztossá a torinóiak újabb három pontját.

„Szerencsénk volt, az égiek ezúttal mellettünk álltak, minden elismerésem a Chievo játékosainak a sportszerű viselkedésükért. Remélem, a média nem fordítja újra és újra ellenünk a történteket, miközben a mi kárunkra hozott téves bírói döntések fölött hajlamos elsiklani, mint tette azt a Lazio ellen elmaradt büntetőnk alkalmával. Szeretnénk segíteni a játékvezetők munkáját, a sajtóra ez nem feltétlenül mondható el” – nyilatkozta a Juventus vezetőedzője, aki szerint nagyon nehéz időszakban arattak roppant értékes győzelmet a Chievo otthonában.

„Paloschi gólja szabályos találat volt, de nem szeretnék ezen keseregni. A játékvezetők is hibázhatnak, botorság lenne a részemről ezért támadni őket. A nem megadott gólnál sokkal inkább sajnálom azt a kettőt, amelyet a Juventus szerzett, hiszen mindkettő elkerülhető lett volna” – értékelt higgadtan Guiseppe Sannino, a Chievo edzője.

Két meccs, egy pont: nehéz helyzetben a Milan (Fotó: AI)

Bolognában Poli góljával hamar vezetést szerzett a Milan, mégis 3–1-es hátrányból volt kénytelen felállni, Robinho 89. és Ignazio Abate 92. percben szerzett találatának köszönhetően egy ponttal utazhatott haza a középmezőnyben ragadó, tíz bajnoki góljából ötöt a 75. és a 90. perc között szerző milánói csapat. A piros-feketéket irányító Massimiliano Allegri érthetően nem volt boldog a lefújást követően.

„Jól játszottunk, számos helyzetet alakítottunk ki, ennek ellenére túl sok teret adtunk a Bologna támadásépítéseinek. Mérges is vagyok, mert 3–3-as állásnál elvesztettük a labdát, amiből könnyen kaphattunk volna egy negyediket – morgolódott Allegri, majd így folytatta. – Javulnunk kell védekezésben és támadásban is, hiszen helyzeteink alig 30 százalékát váltjuk gólra, miközben meccsenként átlagban két gólt kapunk, ami nagyon sok.”

„Nem aggódom miatta, hiszen a mezőnyben nagyszerű munkát végez, hamarosan áttöri a gátat, és megszerzi első gólját is, reményeink szerint már a hétvégén” – tért ki Allegri a nyáron a Juventustól tizenegy millió euróért igazolt, négy bajnoki és egy BL-mérkőzésen eddig gólképtelen csatár, Alessandro Matri helyzetére, aki korábban a Cagliarinál is játékosa volt.

A hétközi forduló legnagyobb meglepetését az eddig hibátlan Napoli szolgáltatta, az elmúlt egy hétben a Dortmundot (BL) és a Milant is két vállra fektető délolasz együttes az eddig pont nélküli, –14-es gólkülönbséggel álló Sassulo ellen bukta el első bajnoki pontjait, a bátor játékot bemutató újonc igen értékes, 1–1-es döntetlennel távozott a félelmetes San Paolóból.

 „Nem volt nagy különbség a mai és a korábbi teljesítményeink között, de, ha egy héten belül a harmadik meccsünket játsszuk, ráadásul olyan csapat ellen, amely pár napja 7–0-ra kapott ki, benne van, hogy könyelműen lépünk pályára, aminek megfizettük az árát. A Sassulo kiválóan szervezett csapat, amely megmutatta, hogy az Inter elleni súlyos vereség csak kisiklás volt” – értékelt a találkozót követően Rafa Benítez, a Napoli spanyol vezetőedzője.

Türelemre int Rafa Benítez, a Sassulo ellen megtorpant Napoli mestere (Fotó: Action Images)

„Nyilvánvaló, hogy nem fogjuk megnyerni az összes mérkőzésünket, de bízom a csapatban, hiszen jól szerepelünk. Nem vagyok elégedett a látottakkal, de nincs is okom az aggodalomra” – nyugtatta meg a szurkolókat a Chelsea-től érkező Benítez.

A Serie A tabelláján jelenleg egyetlen csapat előzi meg a nápolyiakat, az egyedüliként százszázalékos, szerdán a Sampdoria otthonában 2–0-s győzelmet arató, ezzel történelmi rajtot produkáló Roma. A  nyáron szerződtetett Rudi Garcia irányította fővárosi csapat sohasem kezdte még öt győzelemmel a bajnokságot, de a rekord nem hatotta meg különösebben a francia vezetőedzőt.

„Történelmet írtunk volna? Jobban örülnék, ha a szezon végén írnánk történelmet, nem most” – nyilatkozta a Lille korábbi sikeredzője, akit még gól nélküli állásnál a játékvezető kiállított.

„Semmi rosszat nem mondtam, de nem ez a fontos, hanem a három pont megszerzése. Nem volt könnyű dolgunk az elmúlt öt mérkőzésen, ezért különösen boldogok vagyunk. A siker teljes mértékben a csapat érdeme, kiválóan dolgoznak a srácok, és harcolnak a sikerért, szurkolóink boldogságáért.”

Rudi Garcia nem engedi, hogy játékosait megrészegítse a hibátlan bajnoki rajt (Fotó: Action Images)

A sorozatban ötödik bajnoki győzelmét Benatia és Gervinho góljával megszerző Roma az utóbbi időben a második játékrészben kerekedik ellenfelei fölé: legutóbbi nyolc Serie A-találkozójából hét alkalommal állt gól nélküli döntetlenre a félidőben, ebből hat végződött a „farkasok” győzelmével.

Csütörtökön a negyedik helyezett Inter és az ötödik Fiorentina összecsapása zárja a Serie A ötödik fordulóját, a Walter Mazzarri vezette milánóiak 20.45-ös kezdettel fogadják Vincenzo Montella eddig veretlen együttesét.

SERIE A
5. FORDULÓ
Bologna–Milan 3–3
(Laxalt 33., 52., Cristaldo 62., ill. Poli 12., Robinho 89., Abate 91.)
Chievo–Juventus 1–2 (Théréau 28., ill. Quagliarella 47., Bernardini 66. – öngól)
Lazio–Catania 3–1 (Ederson 4., Lulic 39., Hernanes 90., ill. Barrientos 6.)
Livorno–Cagliari 1–1 (Luci 23., ill. Ibarbo 53.)
Napoli–Sassuolo 1–1 (Dzemaili 15., ill. Zaza 20.)
Parma–Atalanta 4–3 (Mesbah 19., Parolo 28., 40., Rosi 35., ill. Bonaventura 20., Denis 44., Livaja 79.)
Sampdoria–Roma 0–2 (Benatia 65., Gervinho 88..)
Torino–Hellas Verona 2–2 (Cerci 36., 52. – az elsőt 11-esből, ill.Gómez Taleb 44., Jorginho 67. – 11-esből)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Udinese–Genoa 1–0

CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉS
20.45: Internazionale–Fiorentina (Tv: Sport Klub)

AZ ÁLLÁS 
  1. Roma 5 5 12–1 +11  15
  2. Napoli 5 4 1 12–4 +8  13
  3. Juventus 5 4 1 10–4 +6  13
  4. Internazionale 4 3 1 13–1 +12  10
  5. Fiorentina 4 3 1 9–4 +5  10
  6. Lazio 5 3 2 9–8 +1  9
  7. Livorno 5 2 2 1 7–4 +3  8
  8. Torino 5 2 2 1 8–7 +1  8
  9. Udinese 5 2 1 2 7–6 +1  7
10. Verona 5 2 1 2 7–8 –1  7
11. Cagliari 5 1 3 1 7–8 –1  6
12. Milan 5 1 2 2 10–10 0 5
13. Parma 5 1 2 2 6–9 –3  5
14. Genoa 5 1 1 3 5–7 –2  4
15. Chievo 5 1 1 3 5–10 –5  4
16. Bologna 5 3 2 7–11 –4  3
17. Atalanta 5 1 4 6–10 –4  3
18. Sampdoria 5 2 3 4–10 –6  2
19. Catania 5 1 4 2–10 –8  1
20. Sassuolo 5 1 4 2–16 –14  1