Atalanta: az elnök célja? Ne essenek ki a Serie A-ból!

MTI MTIMTI MTI
2020.08.13. 20:45
null
„Először is arra kell gondolnunk, hogy megmentsük magunkat” – utalt az elnök bajnoki idényre (Fotó: AFP)
Antonio Percassinak, az Atalanta elnökének következő idényre kitűzött célja, hogy a Bajnokok Ligájában negyeddöntős, a Serie A-ban bronzérmes labdarúgócsapata ne essen ki az olasz élvonalból.

 

A Paris Saint-Germain ellen drámai körülmények között elbukott szerdai BL-negyeddöntőt követően – a kupasorozatban újonc olasz együttes a 90. percig 1–0-ra vezetett, majd 2–1-re kikapott – Percassi meglepően, de határozottan fogalmazott a következő idénnyel kapcsolatos céljaikat illetően.

„Először is arra kell gondolnunk, hogy megmentsük magunkat” – utalt a bajnoki idényre. Hozzátette: ami ennél több, az számukra már egyértelműen fantasztikus eredmény.

„Évek óta keményen küzdünk, és az az elsődleges célunk, hogy megőrizzük Serie A-s tagságunkat. Ez a valóság, és ez mindig is így volt” – nyilatkozta.

Az együttes 2003 és 2011 között háromszor esett ki a Serie A-ból, majd jutott vissza azonnal a másodosztályban töltött egy-egy szezont követően. Az olasz élvonalban Gian Piero Gasperini vezetőedző 2016-os érkezését követően váltak tényezővé: kétszer Európa-liga-részvételt érő helyen végeztek – 2017-ben negyedikek, 2018-ban hetedikek voltak –, majd tavaly és idén már bronzérmesként zártak, így BL-kvalifikációt szereztek.

Az Atalantának – más, európai mércével mérve középcsapatnak számító, a nemzetközi és a hazai porondon mégis eredményes klubokhoz hasonlóan – most leginkább arra kell összpontosítania, hogy megtartsa értékeit, a csapat meghatározó játékosait, valamint Gasperinit.

Percassi szerint a visszhangosabb sikerek egyben nagyobb gondot is jelentenek a klubvezetők számára, hiszen az idényben 19 gólig jutó kolumbiai csatár, Duván Zapata mellett több játékosuk válik nevesebb, tehetősebb klubok célpontjává.

„Igyekszünk minden tőlünk telhetőt elkövetni, hogy megtartsuk őket. Kivéve, ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapunk értük” – mondta. Kiemelte: előrelépésük nem a semmiből, váratlanul jött, hanem egy állandó növekedés eredményeként érték el. Hozzátette, a labdarúgásban egy játékos értéke a teljesítményétől függ, Olaszországban pedig több kis és közepes klub működik hozzájuk hasonló filozófia alapján. Végül azért csak kifejezte reményét abban a tekintetben is, hogy „az utazás” számukra tovább folytatódik.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek