AS Roma: Totti és De Rossi után Higuaín lesz a csapatkapitány?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.16. 21:09
null
Ó, Uram, igaz lenne? (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, és a nemzetközi futballvilágon is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é.


Nagyon sokak kedvence Magyarországon is az AS ROMA, és sokakat meglepett, amit a Tottenham kapcsán írtunk a sorozat előző részében: az angolok nagyon komoly lépéseket tettek a két legnagyobb fiatal római csillag, Nicolo Zaniolo és Lorenzo Pellegrini megszerzéséért, s ezért feláldoznák gondolkodás nélkül a Toby Alderweireld, Moussa Sissoko kettőst is.

Sőt, ha hozzátesszük, hogy a tavaly az Intertől kabátgombokért megszerzett Zaniolóra a Liverpool mellett a Juventus is kivetette madárkafogó hálóját, míg Lorenzo Pellegrinit az Inter, Milan, Juve hármas is vinné-venné, akkor bajban lehetnek a „farkasok”. Vagy a két játékos ügynöke köttetne új, az előzőnél sokkal zsírosabb és nekik sokkal-sokkal jutalékosabb szerződést, de ezt már csak transzferológiai rutinunk mondatja velünk, az mindenesetre érdekes, hogy Zaniolo például majdnem a keret legkevesebbet kereső tagja, évi 700 ezer eurós bérrel.


Az is előfordul olykor, hogy a nagy szerződéspóker vége végleges és végzetes összeveszés, itt mintha Zaniolo esetében erre lenne példa, ám ebben az ügyben is csak olyanok vagyunk innen a távolból, mint Balogh bácsi a motoszkaesten, amikor végre lekapcsolták a villanyt...

Az viszont biztos, hogy a kapus Robin Olsent vinné az átigazolási piacon rendre tízmilliókkal dobálózó West Ham, a Watford, a Fenerbahce, az Eintracht Frankfurt és magyaroknak elsőre ijesztő módon a Lipcse; helyettese, a 36 éves Antonio Mirante Leccében köthet ki, a nagy Pellegrinivel közös ügynökségnél lévő húszmilliós „csodavétel”, Grégoire Defrel a Fiorentina és a Bologna helyett alighanem a Cagliariban köt ki, alig 12 millióért, Edin Dzeko igen közel áll az Interhez, húszmillióért eladni nem is veszett gondolat egy 33 esztendős csatárt, a 28 esztendős Alessandro Florenzi leigazolásán pedig a Sevilla serénykedik.

Nem lesz Alisson egyhamar a brazil Daniel Fuzatóból, aki lemerülhet az Académica Coimbra, Venezia, Trapani, Padova négyes egyikébe, hogy rutinosabban térjen vissza, a Bayern Münchent és Cengiz Ündert igen halovány pletykák kötik össze, a nagyjából fölöslegesen megvett Maxime Gonalonst a tavaly 26.65 millióért megszerzett világbajnok futógéppel, Steven Nzonzival együtt vinné el a Lyon (utóbbit szólóban hívja vissza a Sevilla, a Galatasaray és egy kínai csapat, előbbit a West Ham, Everton, Torino hármas csábítja), az örök ígéret Juan Jesust pedig a Flamengo kereste meg.

Eddig 14 millió euróba került a cseh támadó mindenes, Patrik Schick, aki olyannyira bevált, hogy a Schalke, Dortmund, Leverkusen, Marseille, Tottenham, Inter, Fiorentina, Milan sor bármelyikének eladnák, csak kelljen fizetni még érte a Sampdoriának, amely egy 37 milliós vételárban reménykedhet, bónuszosan.

Bár ahogyan az AS Roma mostanában szerepel, ezt megspóroljuk, legyintenek most bosszúsan a „farkasdrukkerek”, de komoly fenyegetés, hogy jövő februárban húszmillió eurót mindenképpen fizetni kell még Schickért – akit ha most eladnak, akkor a fele vételár a Sampé, a már kicsengetett összeg ide vagy oda. Az is a genovaiakat védi, hogy választhatnak: vagy a húszmillió kell, vagy a mostani vételár fele, mert hát szerződést kötni tudni kell...

Megrekedt a fejlődésben, ám még csak 21 esztendős az olasz védő, Mirko Antonucci, vinné őt az olasz sztárkeltető, a Sassuolo; nála egy évvel idősebb, de háromszoros horvát válogatott a középső középpályás Ante Coric, aki Spanyolországban, a Villarrealban, a Leganésben vagy a Betisben lehet új Luka Modric; Antonucci kollégája, Elio Capradossi az Empoli kiszemeltje.


Javier Pastore tavalyi vétel, öt kanadai ponttal hálálta meg a gondoskodást, a 24.7 milliós vételárat, az évi 3.5 millió eurós nettó fizetést (Dzeko a klubrekorder jelenleg, 4.5 millióval) és a tekintélyes aláírási pénzt: korábban el akarták cserélni a már Kínában légióskodó Marek Hamsíkra, ezúttal Susóra próbálják váltani. Üstökösként kezdett, szép lassan elkallódik a még mindig csak 23 esztendős szélső, Daniele Verde, aki öt kölcsönjáték után most kiköthet hosszabb időre a Betisben. Vagy a Mallorcában, esetleg az AEK Athénban, netán a PAOK-ban.

A holland jobb oldali mindenes, Rick Karsdorp két éve 16 millió euróért jött a Feyenoordtól, idén talán sikerül továbbadni (majdnem elsóznit írtunk...) a PSV-nek vagy a Fiorentinának, míg a tavaly hatmillióért megszerzett William Biandát a Nantes kérte kölcsön.

Sokat repülnek mostanában vezetők és vezető ügynökök Róma és Anglia között de nem turistaként: az Everton Diego Perottit családostól vinné. A Marseille dettó, a krisztusi korba lépett (évek óta többnek látszó) Alekszandar Kolarovnak a Fenerbahce kínált szerződést.

Mint láthatjuk, alaposan megújulnak a „farkasok”: a Konsztantinosz Manolasz, Luca Pellegrini, Stephan El Shaarawy, Gerson, Ezequiel Ponce, Iván Marcano sor már távozott, az ifiben villogó csatárt, Edoardo Solerit odaadták a Padovának – és a nagy Daniele De Rossival nem hosszabbítottak, sőt még Francesco Totti alól is kirántották az irodát, mert ha valahol, hát Rómában tényleg komolyan veszik a reneszánszt.

A középső középpályás Bryan Cristante 21 milliós vételárát most kellett átutalni a tavalyi kölcsön után, a Juventusszal balbekket cserélt a Roma, mert a kis Pellegrini 7.5 millió euró társaságában ment, Leonardo Spinazzola meg jött Torinóból, Nápolyból Manolasz árának egy részeként, 21 milliónyi értékben a középső középpályás Amadou Diawarát postázták.

Rutinos olvasóink az olsenes hírből deriválták már, hogy vett egy kapust a Roma, a spanyol Pau López 23.5 millió euróba került. Az egyszeres válogatott kapus a Roma történelmének legdrágább 1-ese, a helyi összesített ranglista nyolcadik helyezettje; Spinazzola a 26.5 milliós elméleti árával egyébként a második Gabriel Batistuta mögött!

López a Serie A históriájának harmadik legdrágábban vett kapusa, Gianluigi Buffon (52.88 millió) és Francesco Toldo (26.5) után. Pau López ügynöke szerint a kapus visszautasította a Roma kedvéért a Barcelonát és három angol klubot, sőt fizetése egy részéről is lemondott, csak biztos legyen az üzlet – ez bizony sokat elmond a spanyolról. Vagy az ügynökéről...

A kölcsönből visszatértek között nagy reménység nincs, csak nagy név, ám a középpályás Lorenzo Di Livio atyjától, Angelótól nem kapta meg annak teljes tehetségét.

Éppen ilyen ügyesnek kell lenni a nyáron...

 

Mint arról beszámoltunk, Moussa Sissoko lehet a középpálya új motorja, Alderweireld az új Manolasz (ha 27 millió mellett Zaniolo költözne érte, annak szerintünk nem örülnek majd szívből a rómaiak, úgy meg pláne, ha ötvenmilliós összértékű lenne a transzfer, amelyből 7.5 millió a korábbi klubé, az Interé....), és a nagy londoni csereberébe állítólag még Schicket is bevonnák a felek az érdekesség kedvéért.

Susót a Napoli is vinné, a spanyolt tavaly is kérte már a Milantól a Roma 18 millióért és Perottiért. Suso kivásárlási ára 38 millió, a Roma 25-30-at adna most. Alderweireld mellé ideális lenne az olasz válogatott Gianluca Mancini, akit két éve 300 ezer euróért vett az Atalanta, jelenleg 20 millióért adhat el, plusz hatmillió bónusz (vagy kétmillió kölcsön, 19 millió kötelező opció, ötmillió bónusz). Olcsóbb verzió: Nicolas N'Koulou (az elsőre kimondott 35 millió eurós vételár ellenére is, tízmilliót és Perottit ajánlották fel végül érte) vagy Lyanco a Torinóból, az interes Miranda, Rodrigo Caio a Flamengóból, a román Ionut Nedelcearu az orosz Ufából, az ugyanilyen drága Marc Bartra a Betistől és Germán Pezzella a Fiorentinától.

A Juventus a Zaniolo-pókerben súlyos tétet tett az asztalra: Gonzalo Higuaínt, sok millió euróval megtűzdelve, a Leverkusennek Leon Baileyért az olaszok adnák Schicket és tízmilliót, de Mariano Díaz ügynökével is felvették a kapcsolatot. A francia vonalat erősítené a firenzei, a klubja szurkolói által kikezdett Jordan Veretout, a kegyeiért folytatott licit pár napja még 18 milliónál tartott, a Milan előnyével, de aztán kétmilliót ráígért a Roma, ebből egy a bónusz. Veretout-nak meg ötéves szerződést kínálnak, évi 2.5 milliós bérrel, plusz jutalmak.

Érdekes Higuaín esete, a Corriere dello Sport értesülései szerint felajánlották neki a csapatkapitányi karszalagot is. Agostino Di Bartolomei, Carlo Ancelotti, Giuseppe Giannini, Amadeo Carboni, Abel Balbo, Aldair, Totti, De Rossi, Florenzi, Higuaín – érdekes vonulat, szent igaz.

A Lazióval mennek ölre a brazil szélsőért, Tabatáért, és minden bizonnyal érdemes, mert a most 22 éves játékos három esztendő alatt 19 kanadai pontig jutott a Portimonensében, kivásárlási ára 40 millió euró...

N'Zonzi utóda lehetne a szaksajtó szerint a manchesteri Fred vagy még inkább Nemanja Matics, a fulhames, 24.5 millióért leszerződtethető Jean Michaël Seri, a Boca Juniors motorja, Agustín Almendra, a sassuolós Davide Frattesi vagy a salzburgi Diadie Samassékou, de ezekre a transzferekre kevés esélyt látunk; felmerült még a 32 éves Cássio (Corinthians), a tíz évvel fiatalabb Alexander Nübel (Schalke) és Vasziliosz Barkasz (AEK Athén) neve is, ők mind kapusok.

Ha eladják Dzekót, kell egy csatár, például a hoffenheimi Andrej Kramaric, a leverkuseni Lucas Alario, az eindhoveni Sam Lammers vagy a régi kiszemelt Trincao a Bragából – a költséghatékony megoldás az ingyen leigazolható, 34 éves Fernando Llorente. Nápolyból jöhet az olasz lapok szerint Dries Mertens (és Elseid Hysaj), a Lille-ből az új Mbappé, azaz Rafael Leao.

Ingyen igazolható az algériai szélső, Jaszin Brahimi, értéke a Transfermarkton 21 millió euró, ráadásul a Tuttomercatoweb szerint ő maga jelentkezett Romában, ami sokat elmond az elkötelezettségéről. Mellette a Lilian Thuram-gyerek Marcus Thuram, az espanyolos Matías Vargas, a bruges-i, 12-14 millióért árult Arnaut Danjuma, az eindhoveni, de Susónál drágább Steven Bergwijn, a Kínában magát már elképesztően gazdagra kereső Yannick Carrasco, az alkmaari Usszama Idrisszi, a rennes-i Ismaila Sarr és a milanos Fabio Borini neve is felvetődött erre a posztra, illetve egyes lapokban komoly szinten Kevin Strootman és Radja Nainggolan visszatérése.



Meglepő lenne, ha a Milan eladná a Romának Patrick Cutronét az állítólagos 25 milliós ajánlat ellenére is, és ne feledkezzünk meg a balbekk posztjáról sem: ide kiszemelt az Inter által nem marasztalt Danilo D'Ambrosio és a Sahtar Doneck brazilja, Ismaily.

 

Reméljük, a nemzetközi lapok által felhozott hírmennyiség senki gyomrát nem feküdte meg, térjünk rá a cikkhajrára az új edző, a Sahtartól elcsábított Paulo Fonseca szavaival:

„Nem az én Romámat akarom felépíteni, hanem mindenki Romáját. Megfelelő képességű játékosokat keresünk, akik illenek a profilunkba, és fejlesztenek a csapaton, ilyen például Pau López. A cél a Bajnokok Ligája-szereplés, egy erős, ambiciózus, bátor csapatot akarunk építeni, amelyre büszkék a szurkolók. Nem akarok olyan játékost, aki nem érzi jól magát Rómában... Zaniolo nagy tehetség, hiszek benne, de mindenkinek meg kell mutatnia, hogy megérdemli, hogy itt legyen.”

Fonseca kedvenc formációja a 4–2–3–1, azt meg a szurkolókra bízzuk, hogy mire látnak képesnek egy mondjuk Pau López – Florenzi, G. Mancini, Alderweireld, Spinazzola – A. Diawara/M. Sissoko, Lo. Pellegrini – Suso/Cengiz Ünder, Cristante/Veretout, J. Kuivert/Brahimi – Higuaín csapatot.

OLASZORSZÁG, SERIE A
ÁTIGAZOLÁSOK, 2019 NYARA

ATALANTA

Érkezett:Luis Muriel (Sevilla, 15 000 000 euró), Marco Varnier (Cittadella, kölcsön után végleg, 5 000 000), Ruszlan Malinovszkij (Genk, 13 700 000)
Kölcsönből vissza:Borisz Radunovics (Cremonese), Gaetano Monachello (Pescara), Marco Sportiello (Frosinone), Marco D'Alessandro (Udinese), Federico Mattiello (Bologna), Nicolas Haas (Palermo), Luca Valzania (Frosinone), Emanuele Suagher (Carpi ), Filippo Melegoni (Pescar), Alberto Dossena (Pistoiese), Marco Carraro (Perugia), Christian Capone (Pescara), Marco Tumminello (Lecce), Fabio Eguelfi (Livorno), Andreas Cornelius (Bordeaux), Davide Agazzi (Livorno), Luca Vido (Perugia)
Távozott:Franck Kessié (Milan, kölcsön után végleg, 24 000 000), Bryan Cristante (Roma, 21 000 000), Andrea Petagna (SPAL, kv., 12 000 000), Alberto Almici (Hellas Verona, kv., 500 000), Emanuele Suagher (Ternana, ingyen)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (SPAL),Federico Mattiello (Cagliari, 600 000), Christian Capone (Perugia), Anton Kresic (Padova), Marco D'Alessandro (SPAL), Boris Radunovics (Hellas Verona), Andreas Cornelius (Parma), Gianluca Mancini (Roma, 2 000 000), Marco Tumminello (Pescara)
Kölcsönből vissza:Mario Pasalic (Chelsea)

BOLOGNA
Érkezett:Riccardo Orsolini (Juventus, kölcsön után végleg, 15 000 000), Roberto Soriano (Villarreal, kv., 7 500 000), Nicola Sansone (Villarreal, 7 500 000), Mattia Bani (Chievo, 2 500 000), Danilo (Udinese, kv.),Stefano Denswil (FC Bruges, 6 000 000), Jerdy Schouten (Excelsior, 3 000 000),Tomijaszu Takehiro (St. Truiden, 9 000 000), Lassi Lappalainen (HJK, 500 000)
Kölcsönből vissza:Luca Rizzo (Carpi), César Falletti (Palermo), Felipe Avenatti (Kortrijk), Kingsley Michael (Perugia)
Távozott:Alex Ferrari (Sampdoria, kv., 4 500 000), Sebastien De Maio (Udinese, kv., 1 000 000), Rodrigo Palacio (szerződése lejárt),Emil Krafth (Amiens, 2 000 000),Felipe Avenatti (Standard Liege, 3 500 000), Filip Helander (Rangers, 3 900 000)
Kölcsönbe:
Juan Manuel Valencia (Cesena), Fabrizio Brignani (Cesena)
Kölcsönből vissza:Lyanco (Torino), Simone Edera (Torino), Federico Mattiello (Atalanta)

BRESCIA
Érkezett:Bruno Martella (Crotone, 800 000), Ales Mateju (Brighton, kv., 3 000 000),Florian Ayé (Clermont Foot, 2 000 000), Jesse Joronen (Köbenhavn, 5 000 000), Jhon Chancellor (al-Ahli SC, 1 600 000)
Távozott:Biagio Meccariello (Lecce, kv., 100 000), Alberto Boniotti (szerződése lejárt), Luca Miracoli (Como)
Kölcsönből vissza:Luca Tremolada (Virtus Entella), Bruno Martella (Crotone), Simone Romagnoli (Empoli), Alejandro Rodríguez (Chievo)

CAGLIARI
Érkezett:Alberto Cerri (Juventus, kv., 9 000 000), Christian Oliva (Club Nacional, kv., 5 000 000), Fabrizio Cacciatore (Chievo, 800 000), Guglielmo Vicario (Venezia, 2 000 000)
Kölcsönbe:Federico Mattiello (Cagliari, 600 000)
Kölcsönből vissza:Fabrizio Caligara (Olbia), Marko Pajac (Empoli), Alessandro Capello (Padova), Han Kvang Szon (Perugia), Sebastian Walukiewicz (Pogon Szczecin), Niccolo Giannetti (Livorno), Santiago Colombatto (Hellas Verona), Damir Ceter (Olbia)
Távozott:Darijo Srna (visszavonult), Simone Padoin (szerződése lejárt), Alessandro Capello (Venezia)
Kölcsönbe: Damir Ceter (Chievo), Nicolo Barella (Inter, 12 000 000), Niccolo Giannetti (Salernitana), Fabrizio Caligara (Venezia)
Kölcsönből vissza:Luca Pellegrini (Roma), Cyril Théréau (Fiorentina)

FIORENTINA
Érkezett:Aleksza Terzics (Czvena zvezda, 1 700 000),Pietro Terracciano (Empoli)
Kölcsönből vissza:Gaetano Castrovilli (Cremonese), Riccardo Sottil (Pescara), Luca Ranieri (Foggia), Andrés Schetino (Cosenza), Cyril Théréau (Cagliari), Lorenzo Venuti (Lecce), Sebastián Cristóforo (Getafe), Valentin Eysseric (Nantes), Jaime Báez (Cosenza), Gabriele Gori (Livorno), Riccardo Saponara (Sampdoria), Szymon Zurkowski (Górnik Zabrze), Jacob Rasmussen (Empoli), Petko Hrisztov (Ternana), Bartlomiej Dragowski (Empoli)
Távozott:Christian Nörgaard (Brentford, 3 500 000),Vincent Laurini (Parma, 5 000 000)
Kölcsönbe:Alban Lafont (Nantes),Rafik Zekhnini (Twente),Martin Graiciar (Sparta Praha), Jordan Veretout (Roma, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Kevin Mirallas (Everton), Luis Muriel (Sevilla), Gerson (Roma), Edimilson Fernandes (West Ham), Marko Pjaca (Juventus), Pietro Terracciano (Empoli)

GENOA
Érkezett:Stefano Sturaro (Juventus, kv., 16 500 000), Luca Mazzitelli (Sassuolo, kv., 8 000 000), Ionut Radu (Inter, kv., 8 000 000), Andrea Favilli (Juventus, kv., 7 000 000), Lukas Lerager (Bordeaux, kv., 6 000 000), Pawel Jaroszynski (Chievo, 4 000 000), Cristián Zapata (Milan, i.),Sinan Gümüs (Galatasaray, i.),Nicholas Rizzo (Inter, 2 500 000)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Inter),Antonio Barreca (Monaco), Ionut Radu (Inter), Cristian Romero (Juventus)
Kölcsönből vissza:Paolo Ghiglione (Frosinone), Mattia Zennaro (Venezia), Luca Rossettini (Chievo), Sandro (Udinese), Marcos Curado (Crotone), Dzsavad el-Jamik (Perugia), Lukas Zima (Livorno), Claudio Spinelli (Argentinos Juniors), Raúl Asencio (Benevento), Romulo (Lazio), Petar Brlek (Lugano), Filip Jagiello (Zaglebie Lubin), Thomas Rodríguez (La Calera)
Távozott:Eddie Salcedo (Inter, kv., 8 000 000), Luca Zanimacchia (Juventus U23, kv., 4 000 000), Nicolás Spolli (Crotone, kv., 400 000), Darko Lazovics (szl.), Miguel Veloso (Hellas Verona, i.), Ionut Radu (Inter, 12 000 000), Cristian Romero (Juventus, 26 000 000), Luca Rossettini (Lecce)
Kölcsönbe: Claudio Spinelli (Gimnasia La Plata), Gianluca Lapadula (Lecce), Koray Günter (Hellas Verona), Nicola Dalmonte (Lugano), Stephane Omeonga (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza:Pedro Pereira (Benfica), Giuseppe Pezzella (Udinese), Daniel Bessa (Hellas Verona), Esteban Rolón (Málaga)

HELLAS VERONA
Érkezett:Pawel Dawidowicz (Benfica B, kv., 3 500 000), Samuel Di Carmine (Perugia, kv., 2 500 000), Amir Rrahmani (Dinamo Zagreb, 2 100 000), Antonio Di Gaudio (Parma, kv., 1 500 000), Antonino Ragusa (Sassuolo, kv., 1 000 000), Luca Marrone (Juventus, kv., 1 000 000), Alberto Almici (Atalanta, kv., 500 000), Davide Faraoni (Crotone, kv., 300 000), Vincenzo Silvestro (Mantova, 93 000),
Miguel Veloso (Genoa, i.)
Kölcsönbe:
Boris Radunovics (Atalanta), Emmanuel Badu (Udinese), Koray Günter (Genoa)
Kölcsönből vissza:Daniel Bessa (Genoa), Karamoko Cissé (Carpi), Nícolas (Udinese)
Távozott:Mattia Valoti (SPAL, kv., 3 000 000), Mohamed Faresz (SPAL, kv., 2 700 000), Antonio Caracciolo (Cremonese, 400 000), Matteo Bianchetti (szl.), Nícolas (Udinese)
Kölcsönbe:Karim Laribi (Empoli), Vincenzo Silvestro (Rimini)
Kölcsönből vissza:Ryder Matos (Udinese), Samuel Gustafson (Torino), Santiago Colombatto (Cagliari), Gianni Munari (Parma)

INTERNAZIONALE
Érkezett:Valentino Lazaro (Hertha, 22 000 000), Matteo Politano (Sassuolo, kv., 20 000 000), Eddie Salcedo (Genoa, kv., 8 000 000), Gabriel Brazao (Parma, 6 500 000), Diego Godín (Atlético Madrid, i.), Ionut Radu (Genoa, 12 000 000)
Kölcsönbe:Stefano Sensi (Sassuolo, 5 000 000), Nicolo Barella (Cagliari, 12 000 000)
Kölcsönből vissza:Samuele Longo (Cremonese), Alessandro Bastoni (Parma), Michele Di Gregorio (Novara), Andrew Gravillon (Pescara), Axel Bakayoko (St. Gallen), Federico Dimarco (Parma), Andrea Pinamonti (Frosinone), Marco Sala (Arezzo), Yann Karamoh (Bordeaux), Xian Emmers (Cremonese)
Távozott:Zinho Vanheusden (Standard Liege, kv., 12 600 000), Ionut Radu (Genoa, kv., 8 000 000), Marco Sala (Sassuolo, 5 000 000), Andrea Adorante (Parma, 5 000 000), Cristian Ansaldi (Torino, kv., 2 500 000), Rey Manaj (Albacete, kv., 2 500 000),Nicholas Rizzo (Genoa, 2 500 000)
Kölcsönbe:Andrea Pinamonti (Genoa ), Michele Di Gregorio (Pordenone), Ionut Radu (Genoa), Xian Emmers (Waasland-Beveren), Gabriel Brazao (Albacete), Yann Karamoh (Parma), Andreaw Gravillon (Sassuolo, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Sime Vrsaljko (Atlético Madrid), Cédric Soares (Southampton), Keita Baldé (Monaco)

JUVENTUS
Érkezett:Gianluigi Buffon (PSG, i.), Luca Pellegrini (Roma, 22 000 000), Aaron Ramsey (Arsenal , i.), Adrien Rabiot (PSG, i.),Merih Demiral (Sassuolo, 18 000 000), Cristian Romero (Genoa, 26 000 000), Matthijs de Ligt (Ajax, 85 500 000)
Kölcsönből vissza:Marko Pjaca (Fiorentina), Gonzalo Higuaín (Chelsea), Leonardo Mancuso (Pescara)
Távozott:Leonardo Spinazzola (Roma, 29 500 000), Emil Audero (Sampdoria, kv., 20 000 000), Stefano Sturaro (Genoa, kv., 16 500 000), Riccardo Orsolini (Bologna, 15 000 000), Alberto Cerri (Cagliari, 9 000 000), Andrea Favilli (Genoa, 7 000 000), Luca Marrone (Hellas Verona, 1 000 000), Rogério (Sassuolo), Andrea Barzagli (vv.), Leonardo Mancuso (Empoli, 5 000 000)
Kölcsönbe:
Cristian Romero (Genoa)
Kölcsönből vissza:Martín Cáceres (Lazio)

LAZIO
Érkezett:Pedro Neto (Braga, kv., 8 500 000), Bruno Jordao (Braga, kv., 4 500 000),Denis Vavro (Köbenhavn, 10 500 000), Luca Germoni (Virtus Entella), Bobby Adekanye (Liverpool U23), Andreas Karo (Apollon Limassol, 160 000), Manuel Lazzari (SPAL, 17 000 000), Szofian Kijin (Chievo, 750 000)
Kölcsönből vissza:Ivan Vargic (Anorthosis), Alessandro Murgia (SPAL), Simone Palombi (Lecce), André Anderson (Salernitana), Ricardo Kishna (Den Haag), Martín Cáceres (Juventus), Tiago Casasola (Salernitana), Djavan Anderson (Salernitana), Davide Di Gennaro (Salernitana), Joseph Marie Minala (Salernitana), Cristiano Lombardi (Venezia)
Távozott:Mattia Sprocati (Parma, 2 300 000), Martín Cáceres (szl.), Dusan Baszta (szl.), Alessandro Murgia (SPAL, 7 000 000), Luca Germoni (Juve Stabia)
Kölcsönbe:Simone Palombi (Cremonese), Andreas Karo (Salernitana), Alessandro Rossi (Juve Stabia), Szofian Kijin (Salernitana), Cristiano Lombardi (Salernitana)
Kölcsönből vissza:Romulo (Genoa)

LECCE
Érkezett:Romario Benzar (FCSB, 2 000 000), Brayan Vera (Leones, 800 000), Panajotisz Tahtszidisz (Nottingham Forest, kv., 500 000), Biagio Meccariello (Brescia, kv., 100 000), Jevhen Sahov (PAOK Szaloniki, i.),Gabriel (Perugia, i.)
Kölcsönből vissza:Stefano Pettinari (Crotone)
Távozott:Salvatore Caturano (Virtus Entella, 200 000), Luca Di Matteo (szl.), Andrea Arrigoni (Teramo, i.), Cesare Bovo (vv.), Pedro Costa Ferreira (szl.)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Venuti (Fiorentina), Marco Tumminello (Aalanta), Manuel Scavone (Parma), Simone Palombi (Lazio)

MILAN
Érkezett:Franck Kessié (Atalanta, kv., 24 000 000),Rade Krunic (Empoli, 8 000 000), Theo Hernández (Real Madrid, 20 000 000)
Kölcsönből vissza:André Silva (Sevilla), Stefan Simic (Frosinone), Matteo Gabbia (Lucchese)
Távozott: Manuel Locatelli (Sassuolo, 10 000 000), Gustavo Gómez (Palmeiras, 4 500 000), Stefan Simic (Hajduk Split), Andrea Bertolacci (szl.), José Mauri (szl.), Ignazio Abate (szl.), Riccardo Montolivo (szl.), Cristián Zapata (Genoa, i.)
Kölcsönbe: Gian Filippo Felicioli (Venezia)
Kölcsönből vissza:Tiemoué Bakayoko (Chelsea)

NAPOLI
Érkezett:Konsztantinosz Manolasz (Roma, 36 000 000), Alex Meret (Udinese, 22 000 000), Giovanni Di Lorenzo (Empoli, 8 000 000), David Ospina (Arsenal, kv., 3 500 000), Oresztisz Karnezisz (Udinese, 2 500 000), Michael Folorunsho (Francavilla, 1 000 000), Filippo Costa (SPAL, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Tonelli (Sampdoria), Zinédine Machach (Carpi), Marko Rog (Sevilla), Alberto Grassi (Parma), Luca Palmiero (Cosenza), Leandrinho (Atlético Mineiro), Amato Ciciretti (Ascoli), Roberto Inglese (Parma), Luigi Sepe (Parma), Gennaro Tutino (Cosenza), Carlos Vinícius (Monaco)
Távozott:Amadou Diawara (Roma, 21 000 000), Roberto Insigne (Benevento, kv., 1 500 000),Raúl Albiol (Villarreal, 5 000 000), Igor Lasicki (Pogon Szczecin, 100 000), Carlos Vinícius (Benfica, 17 000 000)
Kölcsönbe: Michael Folorunsho (Bari), Filippo Costa (Bari), Roberto Inglese (Parma, 2 000 000)

PARMA
Érkezett:Andrea Adorante (Inter, 5 000 000), Mattia Sprocati (Lazio, 2 300 000),Vincent Laurini (Fiorentina, 5 000 000), Kastriot Dermaku (Cosenza, i.), José Machín (Pescara, 2 000 000), Simone Colombi (Carpi, 750 000)
Kölcsönbe: Hernani (Zenit, 1 000 000), Dejan Kulusevski (Atalanta U19), Andreas Cornelius (Atalanta), Yann Karamoh (Inter), Roberto Inglese (Napoli, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Alessio Da Cruz (Spezia), Yves Baraye (Padova), Manuel Scavone (Lecce), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona ), Gianni Munari (Hellas Verona)
Távozott:Gabriel Brazao (Inter, 6 500 000), Antonio Di Gaudio (Hellas Verona, 1 500 000), Jonathan Biabiany (szl.), Massimo Gobbi (szl.), Gianni Munari (szl.), Luca Rigoni (szl.), Manuel Scavone (Bari), Pierluigi Frattali (Bari)
Kölcsönbe: Abdou Diakhate (Lokeren)
Kölcsönből vissza:Federico Dimarco (Inter), Alberto Grassi (Napoli), Roberto Inglese (Napoli), Luigi Sepe (Napoli), Alessandro Bastoni (Inter), Nicolás Schiappacasse (Atlético Madrid B)

ROMA
Érkezett:Leonardo Spinazzola (Juventus, 29 500 000), Bryan Cristante (Atalanta, kv., 21 000 000), Amadou Diawara (Napoli, 21 000 000), Pau López (Betis, 23 500 000)
Kölcsönbe: Gianluca Mancini (Atalanta, 2 000 000), Jordan Veretout (Fiorentina, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Bruno Peres (Sao Paulo), Umar Sadiq (Perugia), Elio Capradossi (Spezia), Grégoire Defrel (Sampdoria), Ezequiel Ponce (AEK Athén), Luca Pellegrini (Cagliari), Daniele Verde (Valladolid), Maxime Gonalons (Sevilla), Mirko Antonucci (Pescara), Gerson (Fiorentina)
Távozott:Konsztantinosz Manolasz (Napoli, 36 000 000), Luca Pellegrini (Juventus, 22 000 000), Ezequiel Ponce (Szpartak Moszkva, 3 000 000), Andrea Romagnoli (Szpartak Moszkva, 2 000 000), Daniele De Rossi (szl.), Stephan El Shaarawy (Sanghaj Senhua, 16 000 000), Gerson (Flamengo, 11 800 000), Iván Marcano (Porto, 3 000 000), Daniele Verde (AEK Athén, 1 000 000), Lorenzo Di Livio (Catanzaro)
Kölcsönbe:Umar Sadiq (FK Partizan Beograd, 100 000)

SAMPDORIA
Érkezett:Emil Audero (Juventus, kv., 20 000 000), Jakub Jankto (Udinese, kv., 14 500 000), Alex Ferrari (Bologna, kv., 4 500 000), Fabio Depaoli (Chievo, 4 500 000), Julian Chabot (Groningen, 3 700 000), Morten Thorsby (Heerenveen, i.)
Kölcsönbe:Gonzalo Maroni (Boca Juniors),Tommaso Augello (Spezia), Jeison Murillo (Valencia, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Vasco Regini (SPAL), Leonardo Capezzi (Empoli), Lorenco Simic (SPAL ), Valerio Verre (Perugia), Giacomo Vrioni (Venezia)
Távozott:Michal Tomic (Zsolna, 250 000), Federico Furlan (Ternana, 190 000), Andrea Tozzo (Ternana, 100 000), Joachim Andersen (Lyon, 24 000 000), Marco Sau (Benevento, i.)
Kölcsönbe:Vid Belec (APOEL Nikosia), Giacomo Vrioni (Cittadella), Leonardo Benedetti (Spezia)
Kölcsönből vissza:Grégoire Defrel (Roma), Riccardo Saponara (Fiorentina), Júnior Tavares (Sao Paulo), Lorenzo Tonelli (Napoli)

SASSUOLO
Érkezett:Manuel Locatelli (Milan, kv., 10 000 000), Merih Demiral (Alanyaspor, kv., 7 000 000), Marco Sala (Inter, 5 000 000), Rogério (Juventus, kv.), Francesco Caputo (Empoli, 7 500 000)
Kölcsönbe:
Hamed Junior Traoré (Empoli), Jeremy Toljan (Dortmund, 2 500 000), Andreaw Gravillon (Inter, 1 000 000)
Kölcsönből vissza:Luca Ravanelli (Padova), Kevin-Prince Boateng (Barcelona ), Federico Ricci (Benevento), Nicholas Pierini (Spezia), Marco Pinato (Venezia), Francesco Cassata (Frosinone), Jérémie Broh (Padova), Alessandro Tripaldelli (Crotone), Filippo Bandinelli (Benevento), Davide Frattesi (Ascoli), Timo Letschert (Utrecht), Edoardo Goldaniga (Frosinone), Riccardo Marchizza (Crotone), Cristian Dell'Orco (Empoli)
Távozott:Matteo Politano (Inter, kv., 20 000 000), Luca Mazzitelli (Genoa, kv., 8 000 000), Antonino Ragusa (Hellas Verona, 1 000 000),Merih Demiral (Juventus, 18 000 000), Filippo Bandinelli (Empoli, Caputóért cserébe)
Kölcsönbe:Jens Odgaard (Heerenveen),Stefano Sensi (Inter, 5 000 000), Luca Ravanelli (Cremonese), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia), Riccardo Marchizza (Spezia), Gianluca Scamacca (Ascoli), Filippo Bandinelli (Empoli), Davide Frattesi (Empoli), Federico Ricci (Spezia)
Kölcsönből vissza:Mauricio Lemos (Las Palmas)

SPAL
Érkezett:Andrea Petagna (Atalanta, kv., 12 000 000), Igor (RB Salzburg, 3 000 000), Mattia Valoti (Hellas Verona, 3 000 000), Mohamed Faresz (Hellas Verona, kv., 2 700 000),Gabriele Moncini (Cittadella, i.), Alessandro Murgia (Lazio, 7 000 000)
Kölcsönbe: Etrit Berisha (Atalanta), Marco D'Alessandro (Atalanta)
Kölcsönből vissza:Lorenzo Dickmann (Novara), Sauli Väisänen (Crotone), Federico Viviani (Frosinone), Mattia Finotto (Cittadella), Bartosz Salamon (Frosinone)
Távozott:Everton Luiz (Salt Lake),Mattia Finotto (Monza, i.), Mirco Antenucci (Bari), Filippo Costa (Napoli, 1 500 000), Manuel Lazzari (Lazio, 17 000 000), Michele Cremonesi (Venezia)
Kölcsönbe:
Salvatore Esposito (Chievo), Mattia Vitale (Frosinone)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (Torino), Andrea Fulignati (Ascoli), Alessandro Murgia (Lazio), Lorenco Simic (Sampdoria), Mattia Valoti (Hellas Verona), Emiliano Viviano (Sporting CP), Vasco Regini (Sampdoria), Lorenzo Dickmann (Novara)

TORINO
Érkezett:Simone Zaza (Valencia, kv., 12 000 000), Ola Aina (Chelsea, kv., 10 000 000), Koffi Djidji (Nantes, kv., 4 500 000), Cristian Ansaldi (Inter, 2 500 000)
Kölcsönből vissza:Kevin Bonifazi (SPAL), Carlao (APOEL Nikosia), Jacopo Segre (Venezia), Lucas Boyé (AEK Athén ), Simone Edera (Bologna), Vanja Milinkovics-Szavics (Ascoli), Alessandro Buongiorno (Carpi), Samuel Gustafson (Hellas Verona), Lyanco (Bologna)
Távozott:M'Baye Niang (Rennes, 15 000 000), Adem Ljajics (Besiktas, 6 500 000), Danilo Avelar (Corinthians, 2 000 000), Emiliano Moretti (vv.), Carlao (szl.)
Kölcsönbe:Vanja Milinkovics-Szavics (Standard Liege), Vitalie Damascan (Fortuna Sittard)

UDINESE
Érkezett:Sebastien De Maio (Bologna, kv., 1 000 000), Mato Jajalo (Palermo, i.),Rodrigo Becao (Bahia, 1 600 000), Cristo (Real Madrid B, 1 500 000), Nícolas (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza:Simone Scuffet (Kasimpasa), Mamadou Coulibaly (Carpi), Ryder Matos (Hellas Verona), Darwin Machís (Cádiz), Mauro Coppolaro (Venezia), Ali Adnan (Vancouver), Giuseppe Pezzella (Genoa), Stipe Perica (Kasimpasa), Riad Bajic (Basaksehir), Molla Wagué (Nottingham Forest), Andrija Balic (Fortuna Sittard), Pawel Bochniewicza, kv.)
Távozott:Alex Meret (Napoli, kv., 22 000 000), Jakub Jankto (Sampdoria, kv., 14 500 000), Oresztis Karnezisz (Napoli, kv., 2 500 000), Danilo (Bologna), Valon Behrami (Sion),Ali Adnan (Vancouver Whitecaps), Pawel Bochniewicz (Górnik Zabrze), Molla Wagué (Nantes, 1 500 000)
Kölcsönbe:Riad Bajic (Konyaspor), Emmanuel Badu (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza:Marco D'Alessandro (Atalanta), Nícolas (Hellas Verona), Marvin Zeegelaar (Watford), Ben Wilmot (Watford), Stefano Okaka (Watford), Sandro (Genoa)

Lezárva kedd délben, vastaggal az elmúlt hét eseményei.

Kv.: kölcsön után végleg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik