Aranylabda: „A Realnál döntötték el, hogy Cristiano ne nyerhessen”

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 10:52
null
A Gran-gálán díjazott Juventus-játékosok, a bal szélen Chiellinivel (Fotó: AFP)
Lionel Messi 2019-es győzelme rendben van, ám ilyen elven Cristiano Ronaldónak kellett volna nyernie a 2018-as Aranylabdát – jelentette ki Giorgio Chiellini a gálát követően. A Juventus védője szerint a Real Madrid avatkozott közbe, s csak azért nyerhetett Luka Modric, mert a királyiaknál azt akarták, olyan futballista kapja az elismerést, aki még mindig az ő mezüket hordja.

 

Miként Cristiano Ronaldo, úgy Giorgio Chiellini is kihagyta a France Football párizsi gáláját, ehelyett Milánóban, az olasz bajnokság legjobbjait elismerő Gran-gálán vett részt, innen gratulált a pályafutása hatodik Aranylabdáját megnyerő Lionel Messinek, majd kezdett különös eszmefuttatásba az olasz.

„Teljesen rendben van Messi idei sikere. A lopás a tavalyi év volt: a Real Madrid egyszerűen eldöntötte, hogy ne Cristiano nyerje meg az Aranylabdát – mondta a rutinos védő, aki szerint a Realnál mindent elkövettek azért, hogy olyan futballista kapja a díjat, aki továbbra is a csapat mezét viseli, szemben a portugállal, aki nyáron a Juventushoz igazolt. Így esett a választás Modricra. Ez az, ami igazán furcsa volt. Cristiano megnyerte az adott évben a Bajnokok Ligáját, és azt gondolom, hasonló logika mentén idén Van Dijk is nyerhetett volna.

„Ha az egyéni teljesítmény számít, tavaly Griezmann, Pogba vagy Mbappé is jobban megérdemelte volna, olyan rendkívüli dolgokat tett a világbajnokságon. De Modric megválasztásának nem volt semmi értelme” – tette hozzá Chiellini, aki arra már nem tért ki, a Realnak milyen módszerei lehettek az eredmény befolyásolására.

Csak emlékeztetőül, Modric mögött Cristiano Ronaldo volt a második, Antoine Griezmanna harmadik a 2018-as választáson.

Az Aranylabda-gálával kapcsolatos további híreinket itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik