Albertini: Nem sokat tudtam Rossiról, most már annál többet

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.11.06. 11:47
null
A Milan vb- és Eb-döntős, BL-győztes legendája exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak
Hatvan magyar szurkoló kerekedett fel hét közben az AC Milan–Salzburg BL-csoportmérkőzésre, de nemcsak a San Siro meccsélménye várt rájuk, hanem zárt körű eseményen, közvetlenül a milánói dóm mellett egy könyvesboltban találkozhattak is a rossoneri legendájával, Demetrio Albertinivel. A háromszoros BL-győztes középpályás zseni Mesélek a Milan bajnokairól címmel írt könyvet, amit a meccs­re utazást is szervező Milanmania szurkolói klub fordíttatott le magyarra – és hozta tető alá az egyedülálló eseményt, ami előtt ráadásul a Nemzeti Sportnak exkluzív interjúlehetőséget biztosított Albertinivel.


Meglepődött, amikor hallott róla, hogy magyarra is lefordítják a könyvét?
– Természetesen nagyon örültem, büszke vagyok rá, hogy Magyarországon is olvassák a könyvemet – mondta az AC Milan vb- és Eb-döntős, háromszoros BEK-, illetve BL-győztes legendája. – Amint arra is, hogy olyan kaliberű labdarúgókkal játszhattam együtt, akikről van mit mesélni. Természetesen tudtam arról, hogy rengeteg a Milan-szurkoló Magyarországon is, hiszen egy ekkora klubot ennyi Bajnokok Ligája-győzelemmel a világon mindenhol ismernek.

Fotó: Imago Images
Fotó: Imago Images

Egy magyar–olasz beszélgetés során manapság megkerülhetetlen a kérdés: mit szól ahhoz, hogy honfitársa, Marco Rossi ilyen sikeres szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak?
– Régen nem sokat tudtam Marco Rossiról, most már annál többet. Nagyon örülök annak, hogy az olasz taktikát viszi bele a magyar futballba. Ugyanazt az iskolát képviseli, mint én is, vagy éppen egész Olaszország. Örülök, hogy ő a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az országukban egyébként egyre több a fiatal tehetség, akik képesek arra, hogy a magyar futballt újra felemeljék. Néha ehhez szerencse is kell, ugyanakkor őszintén gondolom, hogy ez a magyar labdarúgást magasabb polcra helyezi majd.

A Milan is felívelő pályát mutat most, hiszen a sikertelen évek után az idén újra olasz bajnok lett.
– Már jó néhány éve folyamatos fejlődést mutat a klub, tele fiatalokkal, akiket tudatosan építenek be a csapatba, így előbb-utóbb a BL-ben is képesek lehetnek maradandót alkotni. Kell ehhez még egy kis idő, volt ugye koronavírus is, ami kicsit lelassította a folyamatot, de én azt látom, hogy nagyon jó irányba halad az AC Milan csapata, előbb-utóbb visszatérhet a régi szintjére.

Mindebben mekkora szerepe van korábbi játékostársának, Paolo Maldininek, aki jelenleg a klub technikai igazgatója?
– Paolo Maldini munkájáról csak jókat tudok mondani. Furcsa volt nekem, hogy néhány évig nem volt része a Milan életének, most viszont már szervesen benne van, és nagyon meghatározó szereplője. Ha csak arra gondolunk, hogy végigsétál az öltözőfolyosón, már azzal olyan értékeket ad a csapatnak, amilyeneket senki más nem tud, így nagyon fontos szerepe van a Milan életében.

Az 1994-es vb-döntőben féken tartotta a brazilokat, így Mazinhót (17) is, csak jöttek a 11-esek... (Fotó: Imago Images)
Az 1994-es vb-döntőben féken tartotta a brazilokat, így Mazinhót (17) is, csak jöttek a 11-esek... (Fotó: Imago Images)

Nyertek együtt három BL-trófeát, öt scudettót. Mi volt annak a rendkívül sikeres Milannak a titka?
– A legnagyobb titok a szerencse volt. A szerencsét pedig arra értem, hogy ekkora bajnokok játszhattak egy időben a Milanban, miattuk, általuk emelkedhettünk ilyen magasra. Emellett természetesen nagyon sok munka állt mögötte, mindig a maximumra kellett törekednünk. Rendre az volt a célunk, hogy minden sorozatot megnyerjünk. Maximalizmus és szerencsefaktor, mert ezek az emberek együtt, egy időben voltak óriási dolgokra képesek.

Az AC Milan magyarországi népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy a Salzburg elleni BL-meccs és Demetrio Albertini kedvéért a Milanmania szurkolói klub vagy hatvan taggal képviselte magát Milánóban
Az AC Milan magyarországi népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint hogy a Salzburg elleni BL-meccs és Demetrio Albertini kedvéért a Milanmania szurkolói klub vagy hatvan taggal képviselte magát Milánóban

A válogatottal pedig vb- és Eb-ezüstöt is nyert, akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy ne jussanak ki a világbajnokságra. Furcsa, hogy a katari torna lesz sorozatban a második, ahol nincs ott az olasz csapat.
– Persze! Nehéz megmondani, hogy ki lehet a favorit, Angliát erősnek érzem, az Európa-bajnokságon is döntőig jutott, éppen az olaszoktól kapott ki. Én személy szerint Argentínának fogok szurkolni, mert vélhetően ez lesz Lionel Messi utolsó vébéje.

Fotó: Imago Images
Fotó: Imago Images

Fotó: Török Attila
Fotó: Török Attila

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
E-CSOPORT

Milan (olasz)–Salzburg (osztrák) 4–0 (Giroud 14., 57., Krunic 46., Messias 90+1.)

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Chelsea6 4 1 1 10–4 6 13
2. AC Milan 6 3 1 2 12–7 5 10
3. Salzburg 6 1 3 2 5–9 –4 6
4. Dinamo Zagreb 6 1 1 4 4–11 –7 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik