AC Milan: „Szinte mindenben megegyeztünk CR-rel, aztán…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 09:52
Cristiano Ronaldo hosszas találgatásokat követően 2018 júliusában jelentette be végül, hogy Olaszországba, a Juventushoz szerződik. Akkor úgy tűnt, a torinói együttesen kívül más csapat nem is volt képben, az AC Milan korábbi sportigazgatója, Massimiliano Mirabelli azonban állítja, egy hajszálon múlt, hogy a portugál klasszis nem a milánóiakhoz szerződött.

Cristiano Ronaldo kilenc év után távozott Madridból és költözött Olaszországba. Az azonban Mirabelli beszámolója szerint az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy az AC Milanhoz vagy a Juventushoz szerződik-e a portugál.

„Nem viccelek, hatalmas esélyünk volt arra, hogy megszerezzük Cristiano Ronaldót! Már leültünk az ügynökével is, és szinte mindenben megegyeztünk, az átigazolási összegben, a fizetésében… Még az sem zavarta, hogy nem játszhat a Bajnokok Ligájában, azt mondta, Európa-ligát még úgysem nyert, szóval itt az ideje” – mondta a TeleLombardia tévécsatorna műsorában az AC Milan korábbi sportigazgatója, aki azt is elárulta, mi volt végül a probléma. ˜

Mirabelli állítja, Cristiano Ronaldo kis híján az AC Milan játékosa lett (Fotó: AFP)
Mirabelli állítja, Cristiano Ronaldo kis híján az AC Milan játékosa lett (Fotó: AFP)

„Ha nem változik a tulajdonosi kör, garantálom, Cristiano Ronaldo most az AC Milan mezében futballozna. A kínai cégcsoport kiválásával azonban már nem volt esélyünk véghezvinni a transzfert…” – tette hozzá Mirabelli.

Cristiano Ronaldo egyelőre ugyanúgy szárnyal Olaszországban, mint tette azt Spanyolországban: a portugál klasszis 14 bajnokin 10 gólnál és hat asszisztnál jár a Juventusban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik