AC Milan: az elnök szerint 2024-re elkészül az új stadion

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.29. 18:05
null
Paolo Scaroni (Fotó: AFP)
Paolo Scaroni klubelnök szerint három év múlva megnyitja kapuit az AC Milan labdarúgócsapatának új stadionja – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

„Az építkezés jövő év végén kezdődhet, amikor a tervezés részleteit befejezik. Két év munkával számolva azt mondom, 2024-re lesz kész a stadion” – fogalmazott a sportvezető, aki hozzátette, ütemtervet adni még túl korai lenne.

Jelenleg két tervezet létezik, az egyiket a jövő hónapban esedékes önkormányzati választásokat követően választják ki.

„Az új stadion alapvető érdeke a Milannak és az Internek is. Enélkül nagyon nehéz lenne versenyképesnek lenni Európában” – jelentette ki Scaroni.

A két milánói együttes jelenleg közösen használja az 1925-ben épült Giuseppe Meazza Stadiont, ismertebb nevén a San Sirót, amely Olaszország legnagyobb létesítménye a 80 ezres befogadóképességével.

Az olasz klubfutball egyik legnagyobb problémája gazdasági szempontból, hogy csupán négy egyesületnek, a Juventusnak, az Atalantának, a Sassuolónak és az Udinesének van saját tulajdonú stadionja, ehhez a körhöz csatlakozna a Milan és az Internazionale.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik