A Juve felébredt, és bedarálta a 2. félidőben a Genoát

Vágólapra másolva!
2012.09.16. 17:03
null
Az első gól Genovában: Buffon hiába nyújtózkodik, nem éri el Immobile gurítását (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó Serie A 3. fordulója után a Juventus, a Napoli, a Lazio és a Sampdoria áll még százszázalékos mérleggel. A torinóiak negyvenkettesre nyújtották bajnoki veretlenségi szériájukat, miután 3–1-re legyőzték a Tőzsér Dániel nélkül felálló Genoát. A Napoli a Parmát, a pontlevonással sújtott, így nem kilencpontos Sampdoria a Pescarát verte meg, a Lazio még kora délután a Chievót. A Roma kétgólos előnyről bukott el otthon a Bolognával szemben, az Udinese szintén kétgólos előnyt hagyott veszni (de ikszelt), a Fiorentina legyőzte a Cataniát. Az Inter kétgólos győzelmet aratott a Torino vendégeként.

GENOA–JUVENTUS

A Tőzsér Dánielt a kispadra nevező (és ott is tartó) Genoa kifejezetten jól kezdett: a 4. percben Borriello hozta a szívbajt a vendégekre, egy hosszú labda után egyedül maradt a bal szélen, éles lövést eresztett meg, amely kevéssel kerülte el a hosszú alsót. Hamarosan Buffonnak kellett a mezőnybe öklöznie Bosko Jankovics távoli (és erős) szabadrúgását, majd Ciro Immobile indult meg teljesen egyedül a Juventus kapujára, de pocsék megoldással a kapu mellé gurított.

A Juventus ijedezés helyett meglehetősen veszélyes támadásokat vezetett (Cáceres beadása és Marchisio lövése is talpra ugrasztotta a vendégdrukkereket), erre kapott egy gólt: a 17. percben Immobile eltörte a labdát, de az így lett jó, a gurítás pont befért Buffon mellett a jobb alsó sarokba (1–0). Perceken belül majdnem kettő lett, de Jankovics nem hálálta meg góllal Borriello remek kiugratását, a hosszú alsó sarok mellé lőtt.

A félidő felénél folytatódtak a Jankovics-percek: a szerb előbb szabadrúgásból Bonnucci kezét találta el, majd az ezért megítélt, 17 méterről elvégzett szabadrúgással „agyonlőtte” a sorfalat. A félidő hajrájában sem lehetett unatkozni: a Genoa részéről Borriello, a Juventuséről Matri hagyott ki óriási helyzetet. A 43. percben a házigazdák jöttek megint, Buffonnak kellett kitolnia egy igen jó szabadrúgást – az kérdés, hogy az előtte elkövetett szabálytalanságért Bonucci sárga lapot vagy pirosat érdemelt (a Genoa-játékosok természetesen pirosat reklamáltak, a játékvezető sárgát adott). A Juventus tulajdonképpen megkönnyebbülten zárhatta az első félidőt, mert többgólos hátrányba is kerülhetett volna.

A Juve rákapcsolt a második félidő elején, Sebastian Giovinco révén a kapufát is eltalálta, majd a edzői stáb frissített, harcba dobva Kwadwo Asamoaht és Mirko Vucsinicset. A Genoa sem maradt adós a válasszal, a kapufára egy lécen csattanó Borriello-fejessel felelt. Nem volt megállás, Bertolacci révén a 61. percben újabb ziccert hibázott a Genoa, az ellentámadásból pedig egyenlített a Juventus: egy kontra végén Vucsinics okosan készített elő Giaccherininek, aki futtából nagy lövést küldött a kapu bal oldalába (1–1).

A 76. percben Bertolacci a kihagyott ziccernél is nagyobb bakit követett el, szabálytalankodott a tizenhatoson belül a betörő Asamoahval szemben, a megítélt tizenegyest pedig Vucsinics beküldte a bal alsóba (1–2). A meccset a hajrában Kwadwo Asamoah döntötte el, aki a bal oldalon érkezve valósággal belerohant Vucsinics megpattanó beadásába (1–3) – a Juventus megrázta magát, és jó második félidei teljesítményével megnyerte a 45 perc után még vereséggel fenyegető meccset.

Giaccherini adta meg a jelet a feltámadásra (Fotó: Reuters)
Giaccherini adta meg a jelet a feltámadásra (Fotó: Reuters)
GENOA–JUVENTUS 1–3

ROMA–BOLOGNA

A Roma a legjobb zemani hagyományokra hajazó kezdést mutatott be a Bologna ellen, a 16. percben már 2–0 állt az eredményjelzőn: előbb Totti lécről kipattanó bombáját fejelte be Florenzi, majd Erik Lamela lőtt távolról gólt a kapufa segítségével. Minden szép és jó volt a hazaiak számára 72 percig, aztán egy perc után semmivé lett az előny: Albertino Gilardino és Alessandro Diamanti révén egyenlített a Bologna. Nem ez volt a slusszpoén, Gilardinónak még volt egy húzása, ezzel rémálommá változtatva a Romának álomszerűen induló mérkőzést.

AS ROMA–BOLOGNA 2–3

NAPOLI–PARMA

A fordulót százszázalékos mérleggel kezdő nápolyiak egy értékesített Cavani-tizenegyessel nyitottak, majd egy sakk-mattra kijátszott kontrából megduplázták előnyüket, a Parma Parolo góljával szépített a 44. percben. A döntő szót Insigne mondta ki, a Napoli a Lazióhoz és a Juventushoz hasonlóan háromból hármat nyert eddig.

NAPOLI–PARMA 3–1

TORINO–INTERNAZIONALE

A találkozón még ki sem bontakoztak az erőviszonyok és a napi, aktuális forma, máris vezetéshez jutottak a vendégek, mégpedig a rutinos argentin légiósnak, Diego Militónak köszönhetően, aki egy távoli, kapu előtt megpattanó lövéssel szerzett vezetést övéinek. A folytatásban egyenlő erők kőkemény csatáját láthatták a nézők, amelybe több szabálytalanság is becsúszott. Az idő múlásával egyre inkább érződött, hogy az Inter olyan nagy erőket nem mozgósít az újabb gól megszerzéséért, inkább az egygólos előny megtartására törekedtek a vendégek.

A Torino a megszerzett labdákkal próbált volna gyors támadásokat kezdeményezni, helyzeteket is sikerült kialakítaniuk, de rosszul céloztak. Ha egyáltalán eljutottak odáig, hogy lőhessenek. A milánóiak ugyanis rutinosan lassították a játékot, labdatartással próbáltak akciókat vezetni. A hajrában a pontszerzés reményében mindent egy lapra feltevő, kicsit kinyíló hazaiakkal szemben a csereként pályára lépő Antonio Cassanót elég volt egy labdaátvételnél szabadon hagyni, ő máris büntetett, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

TORINO–INTERNAZIONALE 0–2

A TÖBBI PÁLYÁN...

Az Udinese villámrajtot vett Sienában, Basta és Di Natale öt percen belül bepakolt kettőt – az idénybeli első bajnoki gólját megszerző Antonio Di Natale immár tizedik Serie A-szezonjában talált be a kapuba. Az udineiektől Andrea Lazzari piros lapot kapott a második félidő elején, a Siena pedig ezt kihasználta, és kiegyenlített a hajrában.

A Fiorentina a bomba formában futballozó Sztevan Jovetics révén került előnybe a Catania ellen, majd a csereként beálló Luca Toni két perccel beállása után megszerezte a másodikat.

Pescarában a még szintén hibátlan (de pontlevonással sújtott) Sampdoria Maxi López révén szerezte meg fél óra után a vezetést, majd egy óra után Marcelo Estigarribia növelte a fórt, innen pedig a házigazdák hiába küzdöttek, a szépítésig eljutottak, az egyenlítésig már nem.

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 3 3 9–2 +7 9
2. Napoli 3 3 8–2 +6 9
3. Lazio 3 3 7–1 +6 9
4. Sampdoria 3 3 6–3 +3 8
5. Internazionale 3 2 1 6–3 +3 6
6. Fiorentina 3 2 1 5–3 +2 6
7. Roma 3 1 1 1 7–6 +1 4
8. Catania 3 1 1 1 5–6 –1 4
9. Torino 3 1 1 1 3–2 +1 3
10. Milan 3 1 2 3–3 0 3
11. Genoa 3 1 2 5–6 –1 3
12. Chievo 3 1 2 3–5 –2 3
12. Parma 3 1 2 3–5 –2 3
14. Bologna 3 1 2 4–7 –3 3
15. Atalanta 3 1 1 1 2–2 0 2
16. Cagliari 3 2 1 2–4 –2 2
17. Udinese 3 1 2 4–8 –4 1
18. Palermo 3 1 2 1–7 –6 1
19. Pescara 3 3 2–9 –7 0
20. Siena 3 2 1 3–4 –1 -4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik