Adrian Mutu hátat fordított régi életének
Fotó: Action Images
Adrian Mutu hátat fordított régi életének

Október 29-e emlékezetes nap Adrian Mutu életében. 2004-ben a Chelsea ezen a napon bontotta fel szerződését, mert nem felelt meg a klub sportembertől elvárható magatartási kívánalmainak…

José Mourinho 2004 nyarán érkezett Londonba Portóból, ám akkor még csak sejteni sem lehetett, hogy az akkori legdrágább román játékos az ősz végét sem éri meg a kékeknél.

Mutu hamar ellentétbe keveredett Mourinhóval, a lapok szerint a játékos úgy lépett pályára a Csehország elleni szeptemberi vb-selejtezőn, hogy edzője azt tudta, sérülését kezelteti Romániában. Majd a hónap végén napvilágra került, hogy a játékos szervezetében kokain nyomaira bukkantak egy ellenőrzés során.

Október végén jött az ominózus, fentebb már említett nap, amikor a klub felbontotta a csatár szerződését, majd beperelte Mutut, és a londoniak meg is nyerték a harcot a bíróságon: a Parmától érkező játékosnak 12 millió euró kompenzációt kellett fizetni a Roman Abramovics tulajdonolta egyesület felé. Mutu polgári bírósághoz fellebbezett, ám nem járt jól: az új ítélet már 17 millió eurós jóvátételről szólt.

Mourinho most egy román lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem érzi hibásnak magát az ügyben. „Mutu saját magának ártott, és nem csináltam vele semmit. Én soha nem kértem az antidopping-ellenőrzéseket, ezeket a Chelsea irányította. Ezeket a teszteket minden csapatban elvégezték, hogy kontrollálják a játékosokat, és kiszűrjék az alkoholfogyasztókat” – mondta a portugál edző.

„Hogy őszinte legyek kedvelem Mutut. A probléma Angliában a Chelsea-vel volt, nem velem. Hibázott, de ettől ő még egy bajnok, és túltette magát a hibáján. Örülök, hogy túl van azon a nehéz perióduson, még mindig sokat tehet le a futball asztalára.”

Mutu a négy évvel ezelőtti eseményekről nem szeret beszélni a sajtóban, látványosan kerüli a témát. Úgy gondolja, futballistaként csak a pályán nyújtott teljesítmény számít, így esetében a rúgott gólok száma.

Október 29-e emlékezetes nap lesz a 29 éves játékos életében. A román játékos együttese, a Fiorentina a bajnok Internazionalét fogadja az olasz bajnokságban. Ha a játékosnak bármilyen tüskéje van még Mourinhóval szemben, akkor a Stadio Artemio Franci gyepén rendezheti.

MUTU PÁLYAFUTÁSA SZÁMOKBAN

Szezon Csapat Mérkőzés/gól
1996–1999 Arges Pitesti (román) 46/14
1999–2000 Dinamo Bucuresti (román) 36/27
2000 Internazionale (olasz) 10/0
2000–2002 Hellas Verona (olasz) 57/16
2002–2003 Parma (olasz) 36/22
2003–2004 Chelsea (angol) 38/10
2005–2006 Juventus (olasz) 44/9
2006– Fiorentina (olasz) 76/39