Profi boksz: íme, a nehézsúly legnagyobb szenzációi!

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 10:18
null
Andy Ruiz (jobbra) óriási meglepetésre győzte le az esélyesebb Anthony Joshuát (Fotó: AFP)<br />
A nehézsúlyú Andy Ruiz jr. négy vb-öv tulajdonosa lett: óriási meglepetésre kiütötte Anthony Joshuát. A súlycsoport sportágtörténeti szenzációit gyűjtöttük csokorba. 

 

Gene Tunney–Jack Dempsey (1926. szeptember 23., Philadelphia, vb-címmeccs)

Az amerikai Tunney két döntetlennel, egy vereséggel és egy no contest összecsapással a háta mögött állt ki a Luis Ángel Firpo legyőzését követően, hároméves szünet után visszatérő honfitársa, Dempsey ellen. Az argentin volt az, aki kiütötte a kötelek közül a Manassai párducot, aki végül KO-val győzte le. Tunney viszont minden idők egyik legravaszabb ökölvívója volt, meccsei előtt tanulmányozta ellenfelei stílusát, az óriási ütőerővel bíró, már hét éve világbajnok Dempseyt is okos bunyójával verte meg pontozással. Muhammad Alihoz hasonlóan képes volt hátrálva bokszolni. Egy évvel később chicagói visszavágójuk még érdekesebb volt, Dempsey leütötte Tunneyt, de nem ment a semleges sarokba, így a mérkőzésvezető csak későn kezdhetett számolni – ez a sportágtörténeti „hosszú számolás” –, Tunney összeszedte magát, és a visszavágót is pontozással nyerte meg.

James Braddock–Max Baer (1935. június 13., Long Island, vb-címmeccs)

Braddock úgy került az éjszakai élet császára, Bohóc Maxie, azaz Max Baer színe elé, hogy az 1929-es gazdasági válságot követően több meccset is elvállalt, de szinte mindet elveszítette. Ráadásul az egyik összecsapása során eltört a keze, és családja eltartása érdekében állami segélyért folyamodott. Ám ahogy élete jobbra fordult, a boksz is jobban ment neki: három, viszonylag neves ellenfelét legyőzve Max Baer kihívója lett. Bohém honfitársa korszaka egyik legnagyobb ütője volt, ráadásul Braddock esélyeit egy a tízhez adták. A kihívó – aki 1929-ben félnehézsúlyban már öklözhetett vb-címért, de kikapott – taktikája az volt, hogy távol tartsa magát Maxie-tól. Elképzelése be is jött, a segélyen élő dokkmunkás pontozással nyert – ám 1937-ben Joe Louisszal szemben elveszítette a vb-címmeccset. Braddock életét A remény bajnoka című kiváló film dolgozta fel.

Max Schmeling–Joe Louis (1936. június 19., New York, nem címmeccs)

A 24 veretlen meccsel feltörekvő amerikai csillag, Joe Louis stílusára ráérzett a világbajnoki címét négy évvel korábban elveszítő német, aki ellenfele gyengéit kihasználva a 12. menetben kiütötte. Az volt a taktikája, hogy Louist a leeresztett bal keze fölött jobbegyenesekkel találja el. A csata már politikai töltetet is kapott, a Fekete test című német lapban megjelent, „Schmeling nem csak győzelmet aratott. A fajunk presztízse forgott kockán.” Mi több, propagandafilm is készült (Max Schmeling győzelmet arat – német győzelmet), amelyet több mint hárommillióan láttak. Louis balszerencséje – veresége mellett persze –, hogy a rabszolgák felszabadításának emléknapján (Emancipation day) kapott ki. Doss Passos nem véletlenül froclizta író kollégáját, az ökölvívás szerelmesét, Ernest Hemingwayt, hogy mi történt „csokoládészínű barátoddal, Joe Louisszal? Megházasodott? Szed valamit? Beteg lett? Vagy mégiscsak igaza van Hitlernek?” Ez utóbbi már csupán azért sem biztos, mert két évvel később a Barna bombázó KO-val visszavágott...

Cassius Clay–Sonny Liston (1964. február 25., Miami, vb-címmeccs)

Ez volt Clay (később Muhammad Ali) első vb-címmérkőzése. Ellenfelét, a minden hájjal megkent Listont a fogadók 7:1 arányban tartották esélyesnek. Lehet, hogy a gengszterkapcsolatoktól sem visszariadó címvédő nem vette komolyan az őt a meccs előtt végig „cikiző” Clayt, petyhüdt volt és kövér – no persze nem annyira, mint Andy Ruiz jr. Joshua ellen... Mérkőzés közben kiderült, hogy a kihívó nem csak szájhős, a ringben tényleg „repked, mint egy pillangó, döfköd, mint egy méh”. Ellépett, elhajolt, csodálatosan kontrázott, Listonnak gyakorlatilag elfogyott az ereje, a hetedik szakasz előtt vállsérülésre hivatkozva feladta a meccset. Sokan nem akarták elhinni, hogy Clay képes lehetett Liston legyőzésére. Mendemondák kaptak lábra, nevezetesen hogy Liston 720 ezer dolláros fellépti díját feltette ellenfele győzelmére, továbbá ötvenszázalékos tulajdonrésze volt abban a részvénytársaságban, amely az első Liston–Clay meccs előtt szerződött Clay következő összecsapásának szervezésére... A következő találkozót is Clay nyerte meg, ráadásul az első menetben kiütéssel!

James Douglas–Mike Tyson (1990., február 11., Tokió, WBC-, WBA-, IBF-címmeccs)

Tyson 37 veretlen mérkőzéssel várta az addig négy vereséget is begyűjtő Douglast, aki a 10. menetben véget vetett Iron Mike verhetetlenségi mítoszának. A kihívó balkezes ütése után a bokszvilág a feje tetejére állt, ami azok után még inkább szenzáció volt, hogy a 8. menet végén Douglast a gong mentette meg a kiszámolástól... Illetve Tyson menedzsere, Don King abba kapaszkodott bele, hogy a mérkőzésvezető összesen 13 másodpercig számolt, ám napokig tartó hercehurcát követően a ringbeli eredményt hagyták jóvá. Tyson ezt követően négy alkalommal győzött, ám csak 1996-ban, börtönbüntetését követően lett ismét világbajnok. Douglas következő meccsén, még 1990-ben KO-val veszítette el vb-címeit Evander Holyfielddel szemben.

George Foreman–Michael Moorer (1994. november 5., Las Vegas, WBA-, IBF-címmeccs)

Foreman majdnem másfél éves kihagyás után, a WBO vb-övéért Tommy Morrisontól elszenvedett vereséget követően a WBA és az IBF trónját célozta meg – 45 esztendősen. Moorer veretlenül, a Holyfieldtől megszerzett vb-övekkel várta az összecsapást. A címvédő egy évvel korábban született, mint hogy Foreman 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai bajnok lett. George papa sok ütést szedett be, pontozással veszített volna, s ezt ő maga is érezte, mert a 10. menetben egy mindent elsöprő támadást indított, amelynek végén egy állra mért ütéssel leterítette Moorert. Ezzel 45 évesen minden idők legidősebb világbajnoka lett, valamint a két vb-címe között eltelt időszak tekintetében 21 esztendővel ugyancsak csúcstartónak mondhatta magát. Foreman 76 győzelemmel 1997-ben vonult vissza, Moorer 52 győzelemmel 2008-ban akasztotta szögre a kesztyűit.

Hasim Rahman–Lennox Lewis (2001. április 22., Brakpan, IBO-, IBF-, WBC-címmeccs)

A kihívó az 5. menetben intézte el a világbajnokot. A kiütésig a címvédő Lewis vezetett a pontozóknál. A szóbeszéd szerint a brit nem fektetett nagy hangsúlyt a felkészülésre, mert épp egy filmforgatással volt elfoglalva. Rahman viszont bizonyítani akart, s egy fejre mért jobbcsapottal padlóra küldte Lewist, aki a meccset követően elismerte a bunyó nagy igazságát, hogy ha nehézsúlyban valakit egy pontos ütéssel eltalálnak, gyakorlatilag vége a mérkőzésnek.

Corrie Sanders–Vladimir Klicsko (2003. március 8., Hannover, WBO-címmeccs)

Ez volt Vladimir Klicsko második veresége, és mélyebb nyomokat hagyott benne, mint amikor Ross Puritty 1998-ban Kijevben legyőzte. Corrie Sanders remek bal kezének köszönhetően már az első menetben kétszer fogott padlót, aztán a másodikban ismét kétszer, mire a mérkőzésvezető leállította a küzdelmet. Vova aztán visszaülhetett a trónra, 2017-ben, a Joshuától elszenvedett TKO-vereség után fejezte be karrierjét, a dél-afrikai – tehát az összeállításban Schmelinghez hasonlóan a másik nem amerikai – Sandersnek Vitalij vágott vissza. Vladimir legyőzője 2008-ban hagyta abba, 2012-ben, 46 évesen rablógyilkosság áldozata lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik