Profi boksz: Fury óriási kiütéssel győzte le Wildert – videó

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.10. 08:34
null
A kiütés pillanata (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban harmadszor csapott össze a brit Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder nehézsúlyban a Bokszvilágtanács (WBC) trónjáért. Fury a 11. menetben kiütéssel győzött, és ezzel megtartotta a bajnoki övet.

Tyson Fury és Deontay Wilder korábbi két összecsapásán egy döntetlen és egy Fury-győzelem volt a mérleg. Borítékolható volt, hogy ha Wilder kikap, Las Vegas alighanem a végállomást jelenti...

A boksztrilógia harmadik része fordulatos csatát hozott. Az első három menet egyértelműen Furyé volt (egyszer padlóztatta is Wildert), ám a negyedik felvonásban Wilder pillanatai következtek. Kétszer is padlóra küldte ellenfelét. Fury túlélte a nehéz pillanatokat, és ezután átvette az irányítást. A döntő pillanat a 11. menetben érkezett el: Fury hatalmas jobbhorga után Wilder már nem folytathatta (a videóból kiderül, hogy ha akarta volna, akkor sem tudta volna), a bíró beszüntette az összecsapást.

Tyson Furynak ez volt harmincegyedik győzelme a már említett döntetlen mellett, Wildernek ez volt a második veresége a 42 nyert meccs és az egy döntetlen mellett.

„Nagyszerű küzdelem volt, méltó egy sporttörténelmi trilógiához ˜– idézi Furyt az MTI, aki sajátos módján méltatta a sajtóhírek szerint kórházi ellenőrzésre szállított riválisát. – Deontay Wilder egy kiemelkedő harcos, nagy csatára késztetett a pénzemért. Mindig azt mondtam, hogy én vagyok a legjobb a világon, ő pedig a második legjobb.”

ÖKÖLVÍVÁS
PROFI GÁLA, LAS VEGAS
WBC világbajnoki címmeccs
Tyson Fury–Deontay Wilder
– Fury KO-val győzött a 11. menetben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik