Profi boksz: drámai mérkőzésen védte meg vb-címét Kovaljov

profiboksz.hu profiboksz.huprofiboksz.hu profiboksz.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.24. 22:06
null
Szergej Kovaljov most már kihívhatja Canelót
Remek mérkőzésen, a poklot is megjárva védte meg WBO félnehézsúlyú világbajnoki címét Szergej Kovaljov, így vélhetően megnyílt számára a kapu a Saúl „Canelo” Álvarez elleni csúcsrangadóra.

 

A 36 éves orosz öklöző ezúttal hazájában, egészen pontosan Cseljabinszkban húzott kesztyűt, ellenfele a hivatalos kihívói pozíciót elfoglaló brit Anthony Yarde volt. A találkozó előtt a többség Kovaljovot tartotta egyértelmű esélyesnek, és hosszú meneteken keresztül úgy tűnt, nem is fog borulni a papírforma. Kovaljov nem volt ugyan nyomasztó fölényben, de kézben tartotta a küzdelmet, egészen a 8. menetig.

Az említett etapban az addig inkább csak ütésállóságban jeleskedő Yarde betalált, és pillanatok alatt a leütés, sőt, a kiütés szélére sodorta a szédelgő, elfogyni látszó Kovaljovot. Az orosz bunyós védekezni is csak nagy nehézségek árán tudott, miközben Yarde mindent követ megmozgatott, hogy lezárja a mérkőzést. Kovaljov végül kisebb csodát végrehajtva túlélte a kritikus pillanatokat, még padlóra sem került, de úgy tűnt, hamarosan kénytelen lesz kapitulálni. A szünet után aztán összeszedte magát, Yarde pedig nem tudta folytatni az előző menetben látott offenzívát, és a 10. menetben már a feltámadó Kovaljov volt közel ahhoz, hogy kiüsse a veretlen, 18 meccséből 17-et kiütéssel megnyerő kihívót.

A 11. felvonásra a 28 éves Yarde erőtartalékai a végükhöz értek, az orosz pedig pontos, fejre mért balegyenessel ki is ütötte.

Kovaljov ezzel a drámai győzelemmel megvédte februárban visszaszerzett címét, és közel került a nyitó mondatban említett szupermérkőzéshez.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik