Profi boksz: Deontay Wilder brutális KO-val tért vissza a ringbe – videó

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.16. 10:42
null
Wilder bombaformában tért vissza egyéves kihagyása után (Fotó: AFP)
Egy éves kihagyás után lépett ringbe Deontay Wilder, a nehézsúly talán legnagyobb ütőerejű bunyósa. Korábbi edzőpartnere, a finn Robert Helenius az első menet utolsó másodperceiben kapitulált, Wilder esélyt sem hagyott neki. Következő ellenfele még ismeretlen.

„Deontay Wilder visszatért”– nyilatkozta a mérkőzés végén maga, Deontay Wilder. A nehézsúly legnagyobb ütőerejével rendelkező alabamai születésű amerikai bunyós a finn Robert Helenius (31–4, 20 KO) ellen tért vissza a tavaly októberi, Tyson Fury elleni trilógia emlékezetes lezárását követően, amely csata az év mérkőzésének számított 2021-ben.

Devin Haney egyhangú pontozásos győzelmet aratott George Kambosos ellen
Devin Haney egyhangú, nagyon sima pontozásos győzelmet aratott George Kambosos ellen (119–109, 118–110, 118–110), megvédve ezzel IBF, WBO, WBA, WBC-öveit könnyűsúlyban. A két ökölvívó júniusi meccsét is Haney nyerte (MTI).

Wilder az első menet utolsó másodperceiben küldte padlóra ellenfelét, amellyel azonnal véget is vetett a mérkőzésnek, ismét bizonyítva, hogy jogosan retteg az egész súlycsoport az ütőerejétől.

Wilder (43–2–1, 42 KO) következő ellenfelének sorsa még nem tisztázott. Felmerült egy Anthony Joshua elleni mérkőzés is, miután Joshua találkozója Tyson Fury ellen meghiúsult, de Olekszandr Uszik, valamint Andy Ruiz neveit is említette Wilder a mérkőzés után.

A legnagyobb kérdés az, hogy lesz-e címegyesítő mérkőzés 2023-ban Fury és Uszik között. Uszik kijelentette Joshua másodszori legyőzése után, hogy nyitott a találkozóra, de idén sérülés miatt már nem tud kötelek közé lépni. Fury aktívan keres magának ellenfelet, először Joshua jött szóba, azonban Fury nagyon rövid határidőket adott meg Joshuának, és ezért Joshua (és promótere, Eddie Hearn) nem tudott beleegyezni a párharcba.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik