Profi boksz: Saúl Álvarez már megint kiütött egy britet – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 12:09
null
Álvarez (jobbra) alaposan megsorozta Liam Smith-t (Fotó: Reuters)
A hivatalos adatok szerint 51 240 helyi néző előtt csapott össze egymással szombaton éjszaka Arlingtonban, a Dallas Cowboys NFL-csapat stadionjában a WBO nagyváltósúlyú brit világbajnoka, Liam Smith (23–1–1, 13) és kihívója, a tavasszal még középsúlyban címmeccset nyerő, mexikói Saúl Canelo Álvarez (48–1–1, 34).

 

Az előzetes papírforma alapján a mexikói Álvarez volt a találkozó toronymagas favoritja, és ennek megfelelően irányította is az összecsapást.

A liverpooli Smith a kezdeti megilletődöttség után a mérkőzés közepére némileg magára talált, de nem tudott kárt tenni riválisában, a testre tudatosan sokat dolgozó Álvarez viszont folyamatosan rombolta le a címvédő kondícióját.

Smith a 7., a 8., és a 9. menetben is padlóra került, utóbbi eset után – amit egy nagy erejű, testre irányuló balos okozott –, pedig már nem volt folytatás, a vezetőbíró ugyanis kiszámolta a földön fekvő és nagy fájdalmakkal küzdő angol öklözőt. Álvarez így fél éven belül a második súlycsoportban nyert világbajnoki címmeccset: májusban a szintén brit Amir Khan ellen győzött, ugyancsak KO-val a WBC középsúlyú övéért vívott összecsapáson.

 


 

profiboksz.hu/NSO

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik