Ökölvívás: Vladimir Klicsko indulna a riói olimpián

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.22. 11:46
Vladimir Klicsko ukrán bokszlegenda húsz évvel az atlantai olimpiai aranyérme után újra szerepelne az ötkarikás játékokon. A várható szabálymódosítások ugyanis lehetővé tehetik, hogy az ukrán klasszis 40 évesen ott legyen Rióban.

SZAVAZÁS

Ön támogatja, hogy profi ökölvívók is szerepelhessenek az olimpián?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Már többször is beszéltem róla, hogy szeretnék részt venni a 2016-os olimpián. Ez volt az elhunyt trénerem, Emanuel Steward álma, és én minden erőmmel azon leszek, hogy meg is valósítsam” – nyilatkozta Vladimir Klicsko egy sajtótájékoztatón.

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) ugyanis mindent megtesz azért, hogy a soron következő, riói játékokon számos változtatást eszközöljenek a sportágban, és többek között profi bokszolók is indulhatnának a szervezet szándékai szerint. Így Klicsko – aki a torna évében már 40 esztendős lesz – is részt vehetne az ötkarikás seregszemlén (korábban a felső korhatár 34 év volt, amelyet 2016-tól 40-re emelhetnek).

A következő olimpián több változtatás is életbe léphet, és köztük van olyan is, amelyet már elfogadtak: eltörölték az 1984-es játékok óta használatos fejvédő használatát, amely sokak szerint inkább káros volt, mint hasznos a sérülések elkerülésével kapcsolatban, de sok bokszolót a látásban is zavart a fejvédő.

A 37 éves Vladimir Klicsko a következő meccsét május 4-én vívja az olasz Francesco Pianeta ellen a németországi Mannheimben. Márciusban még Floridában gyakorolt, jelenleg pedig Ausztriában folytatja a felkészülést, és a kesztyűpartnerek között volt a korábbi üzbég világbajnok, Ruszlan Csagajev is (akit négy éve amúgy legyőzött címmérkőzésen).

Az ukrán bokszlegenda korábban már szerepelt olimpián, és 1996-ban szupernehézsúlyban a dobogó tetejére állhatott. Klicsko 2012-ben aukciót szervezett, amely során 1 millió dollárért kelt el az atlantai aranyérme – a pénzt ukrán gyerekek megsegítésére ajánlotta fel. A jótékonysági rendezvény végén aztán nem várt meglepetés érte: az 1 milliós összeget kifizető férfi visszaadta neki az aranyérmet. „Ez önhöz és a családjához tartozik" – mondta az illető a meghatódott Klicskónak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik