Ökölvívás: Spence már három szervezetnél világbajnok

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.17. 14:52
null
Spence már három bokszvilágszövetségnél világbajnok (Fotó: Getty Images)
Szombaton éjszaka a texasi Arlingtonban rendezték meg az Errol Spence–Yordenis Ugas IBF, WBC, WBA váltósúlyú világbajnoki címegyesítő mérkőzést, amelynek a Dallas Cowboys stadionja adott otthont – számolt be róla a profiboksz.hu.

A csaknem 40 ezer néző előtt rendezett ütközet esélyese – papíron – a veretlen amerikai Spence volt, de nagy hiba lett volna előzetesen leírni a kubai Ugast.

A mérkőzést a fordított alapállású, veretlen Spence kezdte aktívabban, és látványosan sok ütést indítva igyekezett sakkban tartani riválisát, aki hangsúlyosabb ütésekkel próbálta kompenzálni a testre is gyakorta támadó WBC- és IBF-bajnok tempóját.

A találkozó közepéig Spence tűnt meggyőzőbbnek, magabiztosabbnak, de a WBA-címvédő Ugas nem adta fel, és a 6. menetben egy fejre mért, igencsak kemény jobbossal kiütötte Spence fogvédőjét – az eset olyannyira megzavarta a 32 éves texasi öklözőt, hogy beszedett még egy bal-jobb kombinációt fejre, amitől meg is rendült.

A 35 éves Ugas ezt látva rákapcsolt, de Spence megúszta a komolyabb bajt, és vélhetően segítségére volt, hogy a vezetőbíró néhány másodperc múlva lehetőséget adott neki, hogy visszategyék a fogvédőt a szájába (ezzel értékes másodperceket nyert, kicsit kifújhatta magát).

A hetedik felvonásban Spence – mintha mi sem történt volna – visszatalált a győzelem felé vezető útra, újra ő dominált, és egy jó ütemű, fejre irányuló balfelütéssel „megcsípte” Ugast.

A kubai bajnok ezt követően kénytelen volt túlélő üzemmódba kapcsolni, ráadásul elkezdett lezárulni a jobb szeme, ami végül a vesztét okozta. A sérült területet már a 8. etapban is megnézte a ringorvos, de akkor még tovább engedte a küzdelmet, a 10. menetben azonban nem volt pardon: bő 1 perccel a felvonás zárása előtt újabb vizsgálat következett, a doktor pedig jelezte, véleménye szerint Ugas nem lát a duzzanattól, így a mérkőzésvezető leléptette a kubai sportolót, és kihirdette, hogy Spence technikai KO-val győzött. Érdemes megemlíteni, hogy a leállítás pillanatában mindhárom pontozónál Spence vezetett (88–82, 88–82, 88–83).

UGAS NEM FESTETT TÚL JÓL




Spence a sikerrel 28 hivatásos összecsapást követően is hibátlan rekorddal rendelkezik, és a már meglévő IBF- és WBC-világbajnoki címe mellé begyűjtötte a WBA-övet is.

A gála programjában kesztyűt húzott a WBA reguláris váltósúlyú világbajnoka, az orosz Radzsab Butajev is, akit 12 menetben, megosztott pontozással múlt felül a találkozóra hozzá hasonlóan veretlenül érkező litván Eimantas Stanionis (117–110, 113–114, 116–111).

Az eseményen szintén lehetőséget kapott a korábbi világbajnok Yuriorkis Gamboa: a szebb időket is látott, 40 éves kubai harcost az 5. menetben állította meg a volt vb-kihívó mexikói Isaac Cruz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik