Ökölvívás: Mayweather legendás meccse visszavágóján lépne újra ringbe jövőre

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 19:08
null
Jöhet a visszavágó? (Fotó: Getty Images)
A profi bokszban öt súlycsoportban is világbajnok Floyd Mayweather 2023 nyarán újra kiállna Manny Pacquiaóval szemben a 2015-ös történelmi mérkőzésük után.

A profi ökölvívástól öt éve visszavonult Mayweathert legutóbb 2017-ben láthattuk hivatalos meccsen, amikor a volt UFC-bajnok Connor McGregor felett győzedelmeskedett. A 45 éves bokszoló azóta négy bemutatómérkőzésen vett részt, és jelenleg az ötödikre készül, a Deji néven futó youtuber ellen.

Az utóbbi meccseit promótáló cég, a Global Titans viszont most egy komolyabb téttel bíró mérkőzést lengetett be. A cég vezetői tárgyalnak arról, hogy a két bokszlegenda, Manny Pacquiao és Floyd Mayweather a 2015-ös, 12 menetig tartó, történelmi számokat hozó összecsapásuk után újra megmérkőzhetnek egymással egy hivatalos visszavágón, ahol az amerikai hibátlan mérlege is sérülhet.

Ugyan először egyik ökölvívó sem volt elragadtatva az ötlettől, viszont a vezérigazgató, Uday Singh elmondása szerint már megváltozott a véleményük.

„Nehéz volt, de a nap végén Floyd tudja, mit akarnak az emberek, az első számára a szórakoztatás” – mondta Uday Singh.

„Beszéltünk Manny Pacquiao csapatával és azt mondták, hogy mehet, Manny készen áll. Már el is kezdtük a pénzügyi tárgyalásokat. A meccsre 2023 nyarán vagy őszén kerülhet sor Las Vegasban” – tette hozzá a vezérigazgató.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik