Két mérkőzésre szóló megállapodást kötött Fury (balra) és Joshua (Fotó: AFP)

 

Eddie Hearn, Joshua promotere hétfőn azt mondta: az elkövetkezendő hetekben nagyon komoly munkát kell elvégezniük annak érdekében, hogy a jövő hónapban már a konkrét részletekről, a helyszínről és az időpontról is be tudjanak számolni. Hozzátette, egyelőre nyolc-kilenc helyszínről érkezett megfontolásra érdemes ajánlat.

A 32 éves Fury a WBC-nél, a 31 éves Joshua az IBF-nél, a WBA-nél és a WBO-nál ül a királykategória trónján. Előbbi profi karrierjében 30 győzelmet és egy döntetlent számlál, míg utóbbi mérlegén 24 győzelem és egy vereség szerepel.

Címegyesítő mérkőzésükről májusban kezdődtek a tárgyalások, és angol sajtóértesülések szerint csúcspénzeket kaphatnak a felek, akik fejenként legalább 100 millió fontos fellépti díjra számíthatnak. A londoni Times szerint az összdíjazás rekordot jelentene a brit profi ökölvívás történetében. Az ESPN úgy tudja, az első meccsen 50-50 százalékban osztoznának a pénzdíjon az ökölvívók, akik közül a győztes a második ütközet során már 60 százalékos részesedére tarthatna igényt, míg az elsőt elveszítő riválisnak maradna a 40 százalék.

Fury eddigi utolsó meccsét tavaly februárban vívta, amikor K.O.-val legyőzte az amerikai Deontay Wildert, megszerezve a WBC övét. Joshua legutóbb december 12-én lépett a kötelek közé, és kiütéssel nyert a bolgár Kubrat Pulevvel szemben.

(MTI)