Ökölvívás: Joshua a kilencedik menetben kiütötte Pulevet

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 00:25
null
Joshua a 9. menetben fejezte be a csatát (Fotó: AFP)
A négy szervezet világbajnoki övét védő Anthony Joshua a kilencedik menetben kiütötte kihívóját, a bolgár Kubrat Pulevet.

 

A négy szervezetnél nehézsúlyú világbajnok, 31 éves Anthony Joshua (24–1, 22 KO-TKO) a 39 éves bolgár Kubrat Pulev (28–2, 14) ellen lépett szorítóba Londonban profi karrierje 25. mérkőzésén. A veretlenségét tavaly júniusban elveszítő brit egy év után bokszolt újra, azután, hogy 2019 decemberében visszavágott az amerikai Andy Ruiznak. Joshua számára a Pulev elleni mérkőzésnek nemcsak az volt a tétje, megvédi-e a WBA szupervilágbajnoki, az IBF, a WBO és az IBO világbajnoki címét, hanem az is, megmarad-e a reális esély, hogy jövőre összecsapjon a WBC veretlen bajnokával, a szintén brit Tyson Furyval.

A harmadik menetben nem úgy tűnt, hogy Pulev valóban nagy kihívást jelent majd a britnek. A bolgár már másodszor fogott padlót, amikor még majd egy perc hátravolt a gongig. De valahogy túlélte a kritikus pillanatokat.

A negyedik menetben újra és újra fogásba menekült Pulev, majd az ötödik, hatodik menetben mind jobban felszívta magát. A nyolcadikban már nyugodtan kijelenthetjük, irányított is.

A bolgár talán elhitte, hogy lehet esélye, a 2000 fős londoni közönség viszont egy pillanatra sem. Ahogyan Joshua sem, aki a kilencedik menetben újfent padlóra küldte Pulevet, majd a rászámolást követően szinte az első ütésével, egy hatalmas jobbegyenessel be is fejezte a meccset.

Ahogy arra számítani lehetett, a mérkőzést követő interjúban Joshua kihívta honfitársát, Tyson Furyt, egyúttal boldog karácsonyt és 2020-nál sokkal jobb 2021-es esztendőt kívánva a drukkereinek.

 

 

ÖKÖLVÍVÁS
PROFI NEHÉZSÚLYÚ VILÁGBAJNOKI CÍMMÉRKŐZÉS, WEMBLEY ARÉNA
Anthony Joshua (brit)
–Kubrat Pulev (bolgár), KO a 9. menetben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik