Ökölvívás: egyhangú pontozással Álvarez az új nagyközépsúlyú-világbajnok

Vágólapra másolva!
2020.12.20. 09:26
null
Álvarez (balra) addig nem nyugszik, amíg minden övet nem birtokol (Fotó: Getty Images)
Saúl Canelo Álvarez nem kegyelmezett Callum Smithnek a WBC és a WBA nagyközépsúlyú világbajnoki címért folytatott küzdelemben. A mexikói ökölvívó egyhangú pontozással nyert.

 

Az idei év utolsó igazán nagy érdeklődéssel várt mérkőzésére szombat éjszaka került sor San Antonióban, ahol a WBC (betöltetlen) és a WBA nagyközépsúlyú világbajnoki címeiért csapott össze egymással utóbbi öv birtokosa, az angol Callum Smith, valamint napjaink egyik, ha nem a legjobb profi ökölvívója, Saúl Álvarez. A mexikói 57 megvívott mérkőzésén csak Floyd Mayweathertől kapott ki hét évvel ezelőtt, míg a brit veretlen volt kettejük találkozásáig.

Smith mindent kiadott magából, de a pontozóbírók így is egyhangúlag (119–109 119–109 117–111) Álvarezt hozták ki győztesen.

„Teljesen le vagyok törve. Győzni jöttem" – mondta a mérkőzés után Smith. Hozzátette: elismeri, ellenfele nagyon jó volt.

„Jobban is mehetett volna, de Álvarez okosan küzdött" – tette hozzá az egy fejjel magasabb ökölvívó.

„Ez volt az egyik legjobb estém" – értékelt az újdonsült nagyközépsúlyú-világbajnok, Álvarez. Hozzátette: átgondolja, hogy harmadszor is megküzdjön a folytatásban Gennagyij Golovkinnal.

„Az egyik legjobb éjszaka volt, de többet szeretnék. Minden övet akarok, nem számít, kiken vannak. Nem futok el senki elől. A legjobbak ellen harcoltam. Megmutattam a világnak, hogy én harcolok a legjobban" – tette hozzá.

„Mestermunka volt ez Canelótól – mondta Eddie Hearn promóter. – Most hagytam el Callum öltözőjét, és mindenki Álvarezről beszél, mivel annyira jó volt."

Steve Bunce, a BBC Radio 5 Live ökölvívó-elemzője is méltatta a mexikói ökölvívót.

„Ez történik, amikor Canelóval harcolsz. Olyan dolgokat fedezel fel magadban, melyekről eddig nem tudtál, és olyan dolgokra döbbensz rá Álvarez kapcsán, melyeket nem ismertél azelőtt, hogy a ringbe léptél ellene. Smith most megtört. Canelo elvette az önbizalmát."

Álvarez győzelmével a WBC megüresedett szuperközépsúlyú világbajnoki címét is megszerezte, vagyis a négy jelentős övből kettőt is birtokol.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik