Ökölvívás: Bacskai Balázs ősszel ismét ringbe lép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.18. 20:33
Ősszel ismét ringbe lép Bacskai Balázs profi ökölvívó, a nagyváltósúly magyar ranglistavezetője.

Az amatőrként felnőtt Európa-bajnok és junior-világbajnok sportoló kedden az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy az újonnan létrejött New School Promotion tagjaként ő is szerepel majd a csapat első gáláján, idén ősszel.

Hozzátette, a koronavírus-járvány alatt eleinte az is megfordult a fejében, hogy - ha belátható időn belül nem lehet újabb mérkőzése - befejezi a pályafutását, és edzőként folytatja vagy a civil életben, a sportágon kívül helyezkedik el. Amikor azonban kiderült, hogy folytatódhat a profi karrierje, új lendületet kapott.

„Tavaly októberben volt a legutóbbi mérkőzésem. Életemben nem pihentem ennyit, de most már tisztább előttem a jövőkép” – nyilatkozta.

A 32 éves ökölvívó hozzáfűzte, ennyi kihagyás után sokkal nehezebben vette fel a megszokott ritmust, ám a felkészülése már a vége felé jár, hamarosan külföldi edzőpartnerekkel gyakorol majd.

Bacskai végül reményét fejezte ki, hogy az őszi mérkőzésnek lesz folytatása is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik