Ökölvívás: az AIBA megerősítette, ősszel rendezik a belgrádi vb-t

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.11. 11:03
null
Ősszel rendezik az AIBA világbajnokságát (Fotó: AFP)
Október 26. és november 6. között rendezik meg a férfi ökölvívók idei, belgrádi világbajnokságát – számolt be a döntésről a Magyar Távirati Iroda.

 

 

Az MTI azt írja, a sportág nemzetközi szövetsége (AIBA) a házigazda szerbekkel történt végső egyeztetést követően a honlapján erősítette meg a korábban már kitűzött időpontot.

A szervezet orosz elnöke, Umar Kremljov kiemelte: folyamatosan azon dolgoznak, hogy a pandémia jelentette plusz kihívásokkal megbirkózzanak, és az amatőr ökölvívás az eddigieknél átláthatóbbá váljon, ennek a fejlődésnek pedig már a belgrádi vb-n is legyen látszata. Kifejtette: a szabályok átalakítása, valamint azok következetesebb alkalmazása a sportolók és a nézők érdekeit egyaránt szolgálja.

„A világbajnokság az ökölvívás igazi ünnepe lesz" – mondta az MTI által idézett sportvezető.

A legutóbbi, 2019-es vb-t az oroszországi Jekatyerinburgban bonyolították le, míg a következő, 2023-as viadalra Üzbegisztánban kerül majd sor – számolt be a távirati iroda.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik