Ökölvívás: Amanda Serrano lett a női pehelysúly vitathatatlan bajnoka

Vágólapra másolva!
2023.02.05. 11:09
null
Serrano (balra) újabb övet mondhat magáénak (Fotó: Getty Images)
A Puerto Ricó-i Amanda Serrano lett a női pehelysúly vitathatatlan ökölvívó-világbajnoka.

Szombat éjszaka a Madison Square Garden adott otthon egy nagyszabású gálának, az esemény főmérkőzésén napjaink egyik legjobb női ökölvívója, a Puerto Ricó-i Amanda Serrano lépett kötelek közé, ellenfele a mexikói Erika Cruz Hernández volt. A találkozó tétje a pehelysúlyú vitathatatlan világbajnoki trónja volt, ugyanis míg Serrano IBF-, WBC-, WBO- és IBO-címvédőként érkezett az ütközetre, Cruz a WBA-övet birtokolta.

A mérkőzést a vártnál jobban kezdte Cruz, aminek köszönhetően kifejezetten látványos csata alakult ki. A WBA-bajnok arcbőre a harmadik menetben felszakadt, ennek következtében pedig kisebb vérfürdő alakult ki a kötélnégyszögben, amiből a hatodik felvonástól fölénybe kerülő Serrano jött ki jobban. Az izgalmas, tízmenetes csata végén a pontozók kezébe került a döntés, a bírók pedig egyhangúan Serrano mellett tették le a voksaikat (98–92, 98–92, 97–93).

A találkozó után hivatalosan is bejelentették, hogy Serrano május 20-án Írországban másodszor is összeméri az erejét korábbi legyőzőjével, a könnyűsúly vitathatatlan bajnokával, a veretlen ír Katie Taylorral.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik