Ökölvívás: a meccs előtti napon lépett le Shane Mosley

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 11:49
Szerdán Sydneyben, az ausztrálok hőse, Anthony Mundine ellen lépett volna ringbe a veterán ökölvívó legenda Shane Mosley, aki azonban váratlanul lelépett. A korábbi könnyű-, váltó-, és nagyváltósúlyú világelsőnek a mérkőzésszervezők egymillió dollárt garantáltak a mérkőzésért úgy, hogy a szerződése szerint a meccs előtt megkapta volna ennek az összegnek a hetven százalékát.

A dolgok azonban a napokban kezdtek furcsa fordulatot venni. Mosley ugyanis nem jelent meg a hivatalos sajtóeseményen tegnap, kilátásba helyezve a találkozó lemondását.

A problémát az anyagi kérdések jelentették, ugyanis az amerikai ökölvívó hétszázezer helyett csupán háromszázezer dollárt kapott meg az ausztrál menedzsmenttől, ami szerződésszegést jelentett. A helyzetet aztán nem sikerült megoldani, így Sugar Shane – miután egyeztetett a Golden Boy Promotionsszel – repülőre ült, és hazautazott az Egyesült Államokba.

A meccset szervező Vlad Warton fizetésképtelenségét egyébként az ausztrál bunyós legenda, Jeff Fenech története is alátámasztja, aki elmondása szerint majdnem félmillió dollárt bukott az ügyön, ugyanis ő adta kölcsön a menedzsernek azt a pénzt, amit Mosleynak előlegként kifizettek: „Adtam neki négyszázhatvanezer dollárt, ha tudom, hogy nem lesz meccs, biztosan nem kap tőlem semmit. Warton a pay-per-view bevételekből, illetve a jegyeladásból és a helyi fogyasztásból bejövő pénzből fizetett volna ki engem, hát ebből most nem lesz semmi. Vlad Warton azt mondta nekem, hogy háromszázezer amerikai dollárra van szüksége, hogy az egészet elindítsa, és még százezerre, ami az egyéb költségeket fedezi. Én belementem a dologba, Mosleyék viszont hazautaztak, nekem pedig körülbelül semmim nem maradt. Egy ideig most elég nehéz napok elé nézek” – mondta Fenech, aki egyébként nem sok esélyt adott honfitársának Mosley ellen

„Őszinte leszek, megnéztem Mosley edzéseit az elmúlt tíz napban, vagy két hétben, amíg itt készült, és egy fikarcnyi esélyt sem adtam Anthonynak vele szemben. Nagy lehetőség lett volna ez a számára, az biztos, de ahogy Shane-t néztem edzés közben, megállapítottam, hogy osztálykülönbség van közöttük. Sajnálatos, hogy nem láthattuk Shane Mosleyt élőben bunyózni, és Anthony Mundine sem küzdhetett meg a boksztörténelem egyik legjobbjával.”

A történtek óta számos kósza híresztelés látott napvilágot, az egyik szerint a mérkőzést hat héten belül megrendezik, de már egy másik promóter, Khoder Nasser szervezésében. Anthony Mundine és csapata pedig állítólag el akar utazni az Egyesült Államokba Mosley után, hiszen reményeik szerint ott lesz akkora kereslet a kettejük meccsére, hogy decemberben sikerüljön mégis tető alá hozni azt.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik