Ökölvívás: Andy Ruiz Jr. a WBC-övre pályázik

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 19:31
null
Andy Ruiz a WBC-övért imádkozik minden nap (Fotó: AFP)
Andy Ruiz Jr. a Tyson Fury–Deontay Wilder nehézsúlyú profi ökölvívó-mérkőzésen nyilatkozott a terveiről, s nem titkolja, minden nap azért imádkozik, hogy megszerezze a WBC-övet.

 

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban harmadszor csapott össze a brit Tyson Fury és az amerikai Deontay Wilder nehézsúlyban a Bokszvilágtanács (WBC) trónjáért. Mint ismert, Fury a 11. menetben kiütéssel győzött, és ezzel megtartotta a bajnoki övet. Az eseményen részt vett a korábbi világbajnok, a 2019-ben nagy meglepetésre Anthony Joshuát legyőző, majd a visszavágón vereséget szenvedő Andy Ruiz Jr. is, igaz csak szakértőként.

„Nagyon jó mérkőzés volt, igazi csata – idézte Ruiz szavait a profiboksz.hu. – Két harcos mérte itt össze az erejét és a keményebb nyert. Wilder nagyon jól mutatott, de örülök neki, hogy Fury győzött. Igazából ezért vagyok itt, megvárom, amíg mindenki sorra kerül, aztán bejelentkezek a WBC-övért. Ez még hiányzik a falamról, ezért imádkozom mindennap.”

A sportoló 2020-ban teljesen háttérben volt, annyit lehetett tudni róla, hogy Canelo Álvarez csapatával készül, tehát Eddy Reynoso irányítja a felkészülését. 2021-ig kellett várnia visszatérésre, ami nem a legfényesebben sikerült, ugyanis a veterán Cristobal Arreola ellen pontozásos győzelmet szerzett, úgy, hogy még a padlót is megjárta.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik