David Haye majd' kiugrik a bőréből

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.04.04. 10:13
null
Haye legyőzte Ruizt (Fotó: Action Images)
A brit David Haye maradt a WBA nehézsúlyú világbajnoka, miután Manchesterben a kilencedik menetben technikai K. O.-val megverte az amerikai John Ruizt.

A Manchesterben a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú vb-címmérkőzésén pazar győzelmet arató, vb-övét első alkalommal megvédő brit David Haye így értékelte produkcióját a találkozó után.

„Tudtam, hogy Ruiz szívós ellenfél, ezért szórtam rá a bombáimat, hogy megrendítsem. Szerencsére az első menetben elkaptam, így semmit sem kellett siettetnem. Remek formában éreztem magam. Olyan boldog vagyok, hogy majd' kiugrom a bőrömből – mondta Haye. – A közönség nagyon feltüzelt, húszezren szorítottak értem. Azt hiszem, a mutatott teljesítményemmel sikerült magam mögé állítani a szurkolókat."

David Haye előtt legutóbb Lennox Lewis védte meg nehézsúlyban a világbajnoki címét hazai, brit földön, 2000-ben Londonban a dél-afrikai Francois Botha ellen.

Most a Klicsko fivérek valamelyike következhet. Tavaly júniusra már kitűzték Vladimir Klicsko és Haye mérkőzését, de a brit hátsérülése miatt meghiúsult az összecsapás. Haye most a Wembley Stadionban akar bokszolni, Klicsko menedzsmentje inkább németországi helyszínben gondolkodik, de a helyszínnel kapcsolatban szinte biztos, hogy valamelyik nagyobb befogadó képességű futballstadion jöhet szóba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik