Boksz: Wilder egy mentálisan gyenge ember, ki fogom ütni – Tyson Fury

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 11:45
null
Tyson Fury már a sajtótájékoztató alatt sem kímélte Deontay Wildert (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint szombat éjjel harmadszor is egymásnak feszül a WBC nehézsúlyú világbajnoka, a brit Tyson Fury, valamint a cím korábbi birtokosa, az amerikai Deontay Wilder. A két ökölvívó már Las Vegasban, a mérkőzés helyszínén tartózkodik, és az összecsapás előtti utolsó sajtótájékoztató is lezajlott. 

Fury és Wilder első egymás elleni mérkőzése döntetlenre végződött, a legutóbbi alkalommal azonban a brit kiütötte ellenfelét, ezzel pedig megszerezte a WBC nehézsúlyú világbajnoki övét.

„Számomra ezek a meccsek mind pontosan ugyanolyanok. Valaki megpróbálja leszedni a fejemet. Nem számít, hogy ki az, nekem ők egyáltalán nem számítanak. Ez a Tyson Fury road show, ami már tizenhárom éve tart. Wilder egy mentálisan gyenge ember, és én ki fogom ütni szombat este. A visszavágón elpusztítottam őt, a harmadik meccsen pedig még sokkal többet láttok majd ugyanebből. Kétszeres nehézsúlyú világbajnok vagyok, és még nem vesztettem el egy összecsapást sem. Ez már történelem – vezette fel az összecsapást a címvédő Fury, majd hozzátette: –Aki dühösen akarja megmarkolni a forró parazsat, az megégeti magát. Tudja, hogy már kétszer veszített, és harmadszor is veszíteni fog. Ki fogom őt ütni, és utána vissza is vonulhat.”

A kihívó, Deontay Wilder természetesen nem hagyta szó nélkül az elhangzottakat.

„Nincs mit bizonyítanom. Nagyszerű helyen vagyok, remek lelkiállapotban. Rengeteg kiváló ember vesz körül. Ez a küzdelem a megváltásról, a megtorlásról és a bosszúról szól. A legutóbbi meccsünk óta a visszavágóra készülök, nem volt megállás. Sokan azt gondolják, hogy én már egy megtört ember vagyok, de nem lenne fair a körülöttem lévőkkel szemben, ha így viselkednék. Ritkán van ilyen trilógia, és őszintén hiszem, hogy ez a mérkőzés be fog vonulni a történelembe. Az örökséged csak akkor hal meg, amikor a sport iránti vágyad is meghal. Készüljetek a háborúra. Ez egy csodálatos küzdelem lesz” – mondta bizakodva a korábbi nehézsúlyú világbajnok.

ÖKÖLVÍVÁS
PROFI GÁLA, LAS VEGAS
Vasárnap, 3.00:
Tyson Fury–Deontay Wilder III (Tv: Sport1)

profiboksz.hu/ CS. M.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik