A veterán Mosleyval most is számolni kell

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.09.18. 18:29
null
Shane Mosley (balra) elkerülné a hasonló pofonokat Sergio Mora ellen (Fotó: Action Images)
A tervek szerint megrendezik a Shane Mosley–Sergio Mora váltósúlyú mérkőzést Los Angelesben. Némi szépséghiba, hogy Mora cirka másfél kilóval túllépte a súlyhatárt, ezért a Kaliforniai Sportbizottság 60 ezer dollárra megbüntette.

 

„Nagyobb nálam, nagyon kell figyelnem, mert szoros csata lesz – nyilatkozta még bő egy héttel a csata előtt az amerikai Shane Mosley (46–6–0, 39 K. O.– T. K. O.), de akkor még nem sejtette, hogy honfitársa, Sergio Mora (22–1–1, 6) ennyivel nehezebb lesz nála... A másfél kilós súlykülönbség ellenére lesz összecsapás a STAPLES Centerben, de Mora könnyebb lett 60 ezer dollárral.

A 29 éves Mora az amerikai „Conteder” sorozatban tűnt fel, ez amolyan bokszvalóságshow. Három évvel az után, hogy megnyerte a tornát, 2008 júniusában Vernon Forrest elleni pontozásos győzelmével a Bokszvilágtanács (WBC) nagyváltósúlyú világbajnoka lett, aztán Forrest még szeptemberben visszavágott neki, Mora az idén még gyengébben muzsikált, Calvin Green a 7. menetben technikai K. O.-val elintézte.

A roppant szimpatikus veterán, a 39 esztendős, korábban könnyű-, váltó- és nagyváltósúlyban világbajnok Mosley is vereséggel a háta mögött érkezik a csatába – igaz, Sugar nem kisebb névtől, mint Floyd Mayweathertől kapott ki pontozással május elsején úgy, hogy a második menetben megrendítette a napjaink legjobbjának mondott Mayweathert, de nem tudta kiütni.

Bokszban különösen hiteltelenek a „mi lett volna, ha..." kezdetű mondatok, Mosley esetében azonban nyugodtan írjuk le: ha az „öreg” csak néhány évvel fiatalabb, Mayweather nem ússza meg. Mosley egyszerűen nem tudott Pretty Boy után menni. Hogy azért nem egy kivénhedt csatalóról van szó, azt jól jellemzi, hogy tavaly januárban éppen a STAPLES Center 21 ezer nézője előtt azt az Antonio Margaritót intézte el a 9. menetben, aki novemberben Manny Pacquiaóval bokszol majd.

A súlymalőr ellenére érdekes meccs kerekedhet, mert Mosley nem nézi le a valóságshow győztesét, „jó képességű és gyors”, gyorsaságért  pedig éppen Mosley sem megy a szomszédba: keze úgy soroz, mint a géppisztoly, csak hát a lába már nem a régi. S arra azért a meccs szervezője, Oscar De La Hoya felhívta a figyelmet, hogy Mosley a Latin kígyó (Mora) által legyőzött Vernon Forresttől kétszer is kikapott. Mosleynak Forrest legalább olyan mumusa, mint De La Hoyának az őt kétszer legyőző Mosley volt.

Mora mindenesetre udvarias: „Mosley olyasvalaki, akit nagyon tisztelek – de csak a ringen kívül. Nemcsak gyors, hanem állja is az ütéseket, nem volt még kiütve. Elsődleges célom legyőzni őt, ez olyan nagyságoknak sem sikerült, mint De La Hoya, Margarito vagy éppen Fernando Vargas.”

Ami azt illeti, a közel másfél kilós súlyhatártúllépés 60 ezer dollárjába került Morának, azaz le nem adott dekánként 400 dollárt vesztett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik