Címlapon a három magyar Európa-bajnok: Kajdi János (fent), Gedó György (jobbra) és Badari Tibor (Fotók: Képes Sport)

Az 1968-as mexikóvárosi olimpián a magyar ökölvívók leszerepeltek, a sportági vezetőség a közvélemény nyomásának is engedve Papp Lászlót nevezte ki szövetségi kapitánynak, Adler Zsigmondot pedig szaktanácsadónak. Papp-pal új szemlélet érkezett, amelynek eredményeként az 1969-es bukaresti Európa-bajnokságon Gedó György (papírsúly) és Orbán László (pehelysúly) aranyérmet szerzett. Az 1970-ben Miskolcon rendezett junior Európa-bajnokságon Glück Péter (papírsúly), Kisnémeth Zoltán (légsúly), Juhász László (könnyűsúly), Nemecz Károly (kisváltósúly), Réder József (nehézsúly) arany-, Csjef Sándor (váltósúly), Siklósi Imre (félnehézsúly) ezüst-, Botos András (harmatsúly), Simon Tibor (pehelysúly) bronzérmes lett.

A madridi Eb-re a válogatott keret a Széchenyi-hegyen készült, az edzőtáborozás programjához hozzátartozott a futás és a favágás, mindkettőt Papp László honosította meg az ökölvívóknál. A favágást azért illesztette a felkészülésbe, mert profiként rájött, hogy minden izomcsoportot megmozgat. Papp ahhoz is szigorúan ragaszkodott, hogy a nyolc kerettag nem hagyhatja el az edzőtábort. A Népsport az Eb előtt riportokban számolt be a felkészülésről, június elsején Adler azt ecsetelte, a bukaresti eredmény megismétlését csodának tartaná.

Az esélyesek bemutatását Badari Tiborral kezdte a sportlap. A harmatsúlyú bunyós rendre súlyproblémával küszködött, nyomta a lelkét, hogy az 1968-as olimpián 51 kilóban nem jutott a négy közé. A sikertelenség elvette a kedvét, volt egy csúnya karambolja, el is tiltották, de talpra állt. „Ha önmagával szemben is újból olyan kemény tud lenni, mint amikor úgy érezte, hogy a földbe akarják taposni, akkor Madridban senki sem állhat meg előtte”. Ellentétben Badarival, Botos András újoncként készült. A salgótarjáni születésű, de már honvédos bokszoló a miskolci junior Eb-n bronzérmes lett még harmatsúlyban, de nem volt biztos a kerettagságában – már csak azért sem, mert a junior Európa-bajnokok közül senkit sem hívott meg Papp László. Ezzel indokolta: „Nem volt szerencséjük. Többnek az indítását terveztük, de időközben megsérültek, megbetegedtek vagy éppen sokkal nagyobb tudású ellenfelük akadt a felnőttmezőnyben.”

Botosnak öt testvére van (János és József, valamint unokatestvére, Botos Tibor ugyancsak bokszolt), hamar szakmát kellett tanulnia, üvegfúvó képesítést szerzett, ami családi hagyomány volt. Mivel három riválisát (Simon Tibor, Nagy András, Kovács Lajos) is legyőzte, Papp úgy gondolta, lehetőséget ad a szerinte még „tejes” gyereknek. A Vasas légsúlyú öklözője, Junghaus Gusztáv már az 1967-es római Eb-n megmutatta oroszlánkörmeit, ám nem jutott a négy közé, ezt követően pedig nem a legsportszerűbben élt. Neki is öt testvére van, marósként keresi a kenyerét, kikapcsolódásként a Dunán horgászik. A meghívást a keretbe annak is köszönhette, hogy vetélytársa, Orbán Sándor kéztörést szenvedett.

A legtöbb szó Kajdi Jánosról esett. A Bp. Honvéd váltósúlyú bunyósa már 1963-ban Kijevben a könnyűsúlyúak mezőnyében felállhatott a dobogó tetejére. A 172 centi magas sportoló ismérve az volt, hogy „»levívta« a legjobb vívókat, közelharcban megverte a legjobb verekedőket, csak a belharccal birkózott meg nehezen”. Sem a tokiói, sem a mexikóvárosi olimpiával nem volt szerencséje, de a római Eb-n kisváltósúlyban bronzérmes lett. Madridba a becsvágy is hajtotta, nagyon nehezen viselte el, hogy azt írták róla, fogatlan oroszlán benyomását kelti. Erre így reagált: „Nos, azóta kinőttek a fogaim. Vagy megnyerem az Eb-t, vagy az nyeri, aki engem legyőz.” A nehézsúlyú Juhász Lajos – ahogyan ő fogalmazott – mindig egy banánhéjon csúszott el. A mexikóvárosi olimpia előtt ínszalagszakadást szenvedett, kimaradt az 1969-es bukaresti Eb-re utazó csapatból is. A szakvezetőség eredetileg a junior Európa-bajnok Réder Józsefet nevezte volna, Juhászt csupán edzőpartnernek hívták a Széchenyi-hegyre, de teljesítménye meggyőzte Pappot és Adlert. Mindent feltett a jó szereplésre: „Még a dohányzást is abbahagytam, mert az a tudat, hogy most hisznek bennem, belső motorként hajt.”

S hogy mi lesz Madridban? „Hát mi lenne? Verekszünk! A többi már magától jön.” Papp László a tőle megszokott stílusban válaszolt a kérdésre. Kajdi szerint: „Éppúgy szerezhetünk három aranyat, mint három bronzot.” A Népsport felidézte, hogy a mieink a legnagyobb Eb-sikert 1930-ban Budapesten érték el, három arany- és két ezüstérem volt a mérleg.

A madridi repülőtéren a fogadóbizottság tagja volt Papp nyolc évvel korábbi profi ellenfele, Luis Folledo, akit a nyolcadik menetben intézett el. A magyarok sorsolása nem volt rossz, kiderült, két nyert mérkőzés után minden versenyzőnk dobogós lehet. Az első körben Gedó 5:0-ra legyőzte a szovjet Sztrelnyikovot. „Nem ment jól      – kommentálta a nyertes a sikert, Papp is csupán az erőnlétét emelte ki. A TASZSZ szovjet hírügynökség ezt írta a címvédőről: „Csillogó kezdés után szürke folytatás jellemezte Gedót.” Junghaus fölényesen győzött az angol Peter Wakefield ellen (5:0), Papp szerint „ügyesen, fegyelmezetten küzdött”. De azért dohogott is, hogy Junghaus ugyanúgy kapkodott, mint ő anno Folledo ellen: „Az első menetben ő is nagyot akart ütni, akárcsak én. Majd kiszakadt a karom, a lendülettől meg csaknem orra buktam.” Juhász szintén nagy fölényben volt a csehszlovák Sommerrel szemben (5:0), bár a harmadik menetre saját bevallása szerint nagyon elfáradt. Badari parádésan kezdett, a dán Christiansenre kétszer is nyolcat számoltatott, a harmadik alkalom után a mérkőzésvezető Badari döntő fölényét hirdette ki. Kajdi és a walesi Davies csatája végigment, a magyar siker egyértelmű volt (5:0). Orbán 4:1-es pontozással verte meg az NDK-beli Fambachot, Papp dicsért: „Orbán kifogástalanul betartotta a taktikai utasításokat.” Botos a hazai Rubiót verte meg, a félnehézsúlyú Tóth Imre sima vereséget (5:0) szenvedett a lengyel Gortattól.

A nagy kettős, Adler Zsigmond (balra) és Papp László a madridi öltözőben

A négy közé jutásért Junghaus a román Gruescutól, a nehézsúlyú Juhász a lengyel Denderystől kapott ki pontozással. Rajtuk kívül valamennyi magyar állva maradt. Botos a török Ergant iskolázta le 4:1-re, Badari a legutóbbi kontinensbajnokság ezüstérmesét, a francia Cosentinót még nagyobb arányban (5:0). Orbán – ne feledjük, ő címvédőként bunyózott – a fordított alapállású ír Nasht verte meg. „Kockáztatás nélkül, külharcból irányított – mondta róla Adler. Kajdi az első két felvonásban bevitte a pofonok völgyébe a román Zilbermannt, aztán leállt verekedni, de így is nyert persze (4:1). Gedó és Udella csatája rangadó volt: ők vívták a bukaresti Eb-döntőt, de Gedó annak ellenére, hogy számoltak rá, parázs összecsapáson bizonyult jobbnak (4:1).

Az elődöntő magyar parádét hozott: az ír McCarthy a Botos elleni padlózás után a meccs végén úgy ment gratulálni ellenfeléhez, hogy meg sem várta a pontozást... Pedig Papp bosszús volt, mert tanítványa leállt verekedni. Gedó nagy fölénnyel nyert a lengyel Rozek ellen, Badari a román Dumitrescut – annak ellenére, hogy fejelésért megintették –, Kajdi a törökök nehézbombázóját, Sandalt intézte el, csupán Orbán kapott ki, a román Vasile vitatható pontozással győzte le.

A fináléban nem volt kérdés, hogy Gedó nyer a román Aurel Mihai ellen, miután leütötte ellenfelét, Badarinak már nehezebb dolga volt a szovjet Melnyikovval. Botosnak azok után kevés esélye volt az aranyéremre, hogy a lengyel Ryszard Tomczyk lecsapta, Kajdi az NDK-s Wolkével csapott össze, addigi két meccsükből egyet-egyet nyertek a felek. Wolke színtelen-szagtalan boksza nem ízlett Kajdinak, ráadásul a harmadik menetben felrepedt a bal szemhéja, ám ha szorosan is, de behúzta a meccset (3:2).

A külföldiek véleménye egyöntetű volt, Papp át tudta plántálni saját tehetségét a tanítványaiba is. Ő csak annyit mondott: „Még többet kell dolgoznunk. Mert a többiek is ezt fogják tenni!” Arra a felvetésre, hogy a magyar öklözők azért állnak a menetek közötti szünetekben, mert ő nem engedi leülni őket, ezt válaszolta: „Én??? Ha akarnának, leülnének, de könyörögnek, hogy álljanak. Mert a győzelmi dobogón nem lehet ülni.”

Az éremtáblázaton három arannyal (Gedó György, papírsúly; Badari Tibor, harmatsúly; Kajdi János, váltósúly) egy ezüsttel (Botos András, pehelysúly) és egy bronzzal  (Orbán László, könnyűsúly) Magyarország végzett az élen.

EZ TÖRTÉNT: Kárvallott Vidi

1971. június. Hetek óta kérdés a futballban: a Videoton vagy az Újpesti Dózsa edzője lesz-e Kovács Imre?

Bencsik István, a Videoton elnöke a napokban is megerősítette: ragaszkodnak ahhoz, hogy az edző maradjon, mert érvényben lévő szerződése van. Kovács Imre mégis menni készül. „Nagyon sajnálom, hogy a két együttes békés úton nem tudott megegyezni – mondta az edző. – A Dózsa megkeresett, s hosszas töprengés után igent mondtam. Ezt közöltem a Videoton elnökségével. Végleges elhatározásom, hogy felbontom a szerződésem. Már alá is írtam az Újpesti Dózsához.”

Mindezt megerősítette dr. Dániel Ernő, az Újpesti Dózsa elnöke is: „Kovács Imrét tartjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy szakmai elképzeléseinket valóra váltsa. A szerződését, a munkaviszonyát felmondta, ezt bejelentette az MLSZ-nek, s hozzánk aláírt. Mi már őt tekintjük az új edzőnek. A tervek szerint július 1-jén átveszi a csapatot.”

Átvette, a Dózsának nem mond(hat)ott ellent a szövetség, félresöpörte a Videoton érveit. Dérfalvi Imre szakosztályvezető: „Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az MLSZ nem szerzett érvényt a szerződésünknek. Ez Kovács Imrét 1972 végéig kötötte volna a klubhoz. Távozását kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Az együttes új szakvezetője Kalocsay Géza dr. lesz. Kétéves szerződést kötöttünk. A nagy tapasztalattal rendelkező, eredményes edzőtől azt várjuk, hogy tovább formálja fiatal, tehetséges gárdánkat.”

Az 1971–1972-es idényben az Újpesti Dózsa bajnok lett, a Videoton hetedik.