Húszba vágyik a horvát bobosként induló magyar atléta

A legjobb húsz közé kerülést célozta meg a téli olimpián Haklits András, a horvát színekben olimpiai 8. helyezett kalapácsvető, aki szomszédaink négyesbob-egységében indul.

Kowalczyk és Northug tarolhat a sífutóknál

Magyar idő szerint február 13-án hajnali három órakor fellobbant a láng, a kanadai Vancouverben elkezdődtek a XXI. téli olimpiai játékok. Sorozatunkban az egyes sportágakat, szakágakat, illetve ezek egy-egy meghatározó alakját vesszük górcső alá. A mostani részben a sífutás van soron, a játékok egyik klasszikus sportága.

Vancouver 2010: vasárnapi program, egy magyar résztvevővel

A rövid pályás gyorskorcsolyázók után vasárnap újabb magyar mutatkozik be a vancouveri téli olimpián: a tartalékból résztvevővé vált Tagscherer Imre a sílövők 10 km-es sprint számában áll rajthoz. A második versenynapon - magyar idő szerint vasárnap este, illetve hétfőn hajnalban - öt számban osztanak érmet.

Szomorújáték: egymásra mutogatnak a tragédia után

Mindenki okol valakit: a grúz szánkóversenyző, Nodar Kumaritasvili halálos whistleri balesete után egymásra mutogatnak a szervezők és a grúz csapat vezetői. A tragédia után lefolytatott vizsgálat szerint a versenyző volt a hibás, nem a pálya. A grúzok tiltakoznak.

Vancouver 2010: az 1. versenynap összefoglalója - győztesek, a magyarok eredményei

A svájciak síugró klasszisa, Simon Ammann nyerte a vancouveri téli olimpia első aranyérmét, az első ezüstöt a lengyel Adam Malysz, az első bronzot az osztrák Gregor Schlierenzauer „markolhatta fel" a normálsáncon rendezett verseny után.

Vancouver 2010: a magyar női váltó B döntőre és jobb eredményre készül

Mint arról már beszámoltunk, a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók közül egyedül Darázs Péternek sikerült mennie egy kört a vancouveri téli olimpián – női váltónk tagjai a B-döntőre készülhetnek.

Vancouver 2010: a szombati versenynap részletes programja

Szombaton, a vancouveri téli olimpia második napján beindul a nagyüzem: annak ellenére, hogy a férfi lesiklás elmarad, öt versenyszámban rendeznek döntőket. A szombati versenynap programja alább olvasható, a további menetrendet ide kattintva érhetik el.

Háttal a cél felé: Dählie-báb ez, vagy valóság?

Február 12. és 28. között a kanadai Vancouverre figyel a sportvilág, szombaton magyar idő szerint hajnali három órakor a hivatalos megnyitóval kezdetét veszi a téli olimpia. Sportlegek-sorozatunk ez alkalomból két írással is kedveskedik a téli sportok szerelmeseinek: a hétfői részben a legszínesebb egyéniségekkel foglalkoztunk, míg ma a téli játékok legnagyobb alakjai kerülnek terítékre, a teljesség igénye nélkül.

Káprázatos légifelvételek a vancouveri helyszínekről

Fantasztikus panoráma-légifelvételekkel barangolhatjuk be a téli olimpia városát, Vancouvert az Aerial Photo Image szolgáltatásának segítségével. A kanadai cég magas felbontású fotókat készített a nyugat-kanadai nagyvárosról, bemutatva az ottani ötkarikás helyszíneket – a navigálható képet a linkre , illetve a képre kattintva tekintheti meg!

Vancouver 2010: nehéz csoportba került a rövid pályás női váltónk

Utoljára edzett a magyar rövid pályás női gyorskorcsolya-válogatott az olimpia helyszínén. A Pacific Coliseumban a napzáró csoportba sorolták a mieinket, azaz igen későn, este fél tíztől tréningezhettek csaknem ötven percen át.

Huszonhat év után magyar pontok

Február 12. és 28. között rendezik meg Vancouverben a XXI. téli olimpiai játékokat. Sorozatunkban kedvcsinálóként a korábbi húsz olimpia legérdekesebb pillanatairól, győzteseiről, magyar versenyzőiről készítünk összeállítást. A huszadik, befejező részben a 2006-os játékokat vesszük górcső alá.

Vancouver 2010: nem tiltják el a doppingvétséget elkövető orosz hokist

Doppingvétséget követett el, ezzel együtt részt vehet a vancouveri téli olimpián Szvetlana Tyerentyeva orosz jégkorongozó.

Szúrágta mennyezet, kőember, arénák - olimpiai helyszínek

Van Koevern, avagy Van Coevorden, tehát a hollandiai Coevorden (nyugati szászul Koevern) városából származó – ez az etimológiája Vancouver nevének – a névadó pedig a 18. századi felfedező, George Vancouver kapitány. A 2010-es téli olimpiai játékok házigazdája Nyugat-Kanada legnagyobb, az ország harmadik legnagyobb városa, az agglomerációt is beleértve 2.1 millióan lakják. Brit-Kolumbia büszkesége – Montreal és Calgary után – a harmadik „juharleveles" város, amely olimpiának ad otthont. Ismerjék meg cikkünk segítségével azt a hátteret, amely meghatározza a vancouveri játékok mindennapjait: helyszínek, pályák, csarnokok, települések, logó és kabalák. Mi köze egy szúkolóniának a játékokhoz? Most megtudja!

Vancouver 2010: a sérült Vonn iszonyatos kínokat él át, de valószínűleg indul

Rendkívül fájdalmas izomsérülés nehezíti Lindsey Vonn felkészülését a vancouveri téli olimpiára. Az amerikai alpesi síző múlt héten sérült még meg edzés közben, és egy szerdai interjújában elmondta: szörnyű fájdalmai vannak.

Vancouver 2010: valamennyi magyar doppingtesztje negatív

A Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület tájékoztatása szerint a Magyar Antidopping Csoport (MACS) a kiutazást megelőzően valamennyi, a vancouveri téli olimpián induló versenyző doppingellenőrzését elvégezte.

Vancouver 2010: vetélytársakat toboroz az etiópiai síelő

Saját honlapot indított Robel Teklemariam, a téli olimpián Etiópiát képviselő sífutó, hogy vetély- és edzőtársakat toborozzon. Az Egyesült Államokban felnőtt versenyző reméli, hamarosan nő a válogatott létszáma.

Eszkimók, vikingek, kövek és söprés - curling

Magyar idő szerint február 13-án hajnali három órakor fellobban a láng, a kanadai Vancouverben elkezdődnek a XXI. téli olimpiai játékok. Sorozatunkban az egyes sportágakat, szakágakat, illetve ezek egy-egy meghatározó alakját vesszük górcső alá, azokat a sportolókat, akik a havas-jeges játékok sztárjai lehetnek. Most a curlinggel foglalkozunk. A téli olimpia rajtjáig a Nemzeti Sport Online mindennap jelentkezik anyagokkal, hamarosan a játékok teljes programja is megtalálható lesz a honlapunkon, és szerkesztőségünk tagjai meglepetésekkel is készülnek a téli sportok iránt érdeklődők számára.

Vancouver 2010: a kanadaiak számíthatnak a legnagyobb prémiumra

A házigazdák versenyzői számíthatnak a legnagyobb jutalomra a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpián.

Amikor a bárénekesnő is bajnok lesz

Február 12. és 28. között rendezik meg Vancouverben a XXI. téli olimpiai játékokat. Sorozatunkban kedvcsinálóként a korábbi húsz olimpia legérdekesebb pillanatairól, győzteseiről, magyar versenyzőiről készítünk összeállítást. A tizenhatodik részben az 1992-es játékokat vesszük górcső alá.

Zseni, küldetésben: Crosbynak és Kanadának az arany kell

Magyar idő szerint február 13-án hajnali három órakor fellobban a láng, a kanadai Vancouverben elkezdődnek a XXI. téli olimpiai játékok. Sorozatunkban az egyes sportágakat, szakágakat, illetve ezek egy-egy meghatározó alakját vesszük górcső alá, azokat a sportolókat, akik a havas-jeges játékok sztárjai lehetnek. A mostani részben a kanadai férfi jégkorongválogatott csillagát, Sidney Crosbyt mutatjuk be. A téli olimpia rajtjáig a Nemzeti Sport Online mindennap jelentkezik anyagokkal, a játékok teljes programja is megtalálható honlapunkon, és szerkesztőségünk tagjai meglepetésekkel is készülnek a téli sportok iránt érdeklődők számára.